patiszon receptek



Variációk patiszonra (Dulmina tündérkonyhája)

Gyerekkoromban mindig csak rántott patiszonként került asztalra, ráadásul mivel mindig jó termés volt, elég gyakran. Aztán már nem csak az evésben, hanem a készítésben is segédkezni kellett. Meg is utáltam jó időre.

Azt viszont szerettem, mikor ősszel a csalamádéba beaprítottuk a sok, általában pici, gyakran igen idétlen alakú patiszont. Ehhez lelkesen beleztem és tisztítottam, hiszen tudtam, hogy nem kell utána besózni, majd kirántani. Télen pedig lelkesen kerestem a patiszont a csalamádéban, s ha nem találtam eleget, megígértettem szüleimmel, hogy jövőre többet teszünk bele :) Később pedig olvastam, hogy nem csak csalamádéba, hanem egyéb savanyúságokba is bátran bele lehet tenni, nagyon jól átveszi az ízt.

Aztán pár éve egy bácsi hihetetlen, 20 Ft/darab áron próbált túladni igencsak tetemes mennyiségű patiszonon – és még válogatni is engedett :) Nem kellett sokat győzködnie, hogy megvegyek pár darabot. S ha már megvettem, ki kellett találni, hogy mit készítsek belőle. Egy dologban voltam csak biztos: NEM rántott patiszont! Az elgondolás nem is bizonyult rossznak: amíg tartott a szezon, hetente beváltottam pár huszast az öregnél…

Akkoriban épp Norbis korszakomat éltem, és örömmel nyugtáztam, hogy kedvenc szakácskönyvem, A karcsúság receptjei is ír patiszonos recepteket. Ebből két örömteli következtetést vontam le: (1) karcsúságbarát, egészséges dolog ez a cakkos tök, (2) máris megvan, hogy mit készítek az első szállítmányból.

Így lett patiszonpörkölt meg rakott patiszon (igen, akkor még nem voltam vega :)
Ízlett mindkettő, és mellesleg rájöttem, hogy a “csak rántani jó” alaptézisen túl a besózzuk, állni hagyjuk, lecsepegtetjük című tiszteletkör is bátran elhagyható. Időt spórol, és nem mellesleg biztos nem lesz túl sós a végeredmény.

Meg ha már a rakottaknál tartunk, kitaláltam, hogy a jól bevált rakott krumplit kicsit könnyedebbé teszem azzal, hogy a krumpli egy részét patiszonnal helyettesítem. Aztán eljutottam odáig is, hogy ez az “egy része” az összes volt. Némileg egyszerűsítette a dolgokat, hogy a megfelelő méretűre szeletelt patiszont nem is főztem, hanem csak kevés olajon nem egészen puhára pároltam. A többi pedig ugyanúgy ment, mint az alapul szolgáló receptnél, csak persze át kellett nevezni patiszonos rakott krumplira, végül rakott patiszonra.

Persze a szeletelésnél lett olyan maradék is, amiből sehogy se akartak rakható darabok kikerekedni: ezeket meg felkockázva pároltam meg, majd felvert tojással nyakon öntve tökös rántotta lett belőlük (arány tetszés szerint, a végén már a sok tök között épp egy pici tojás felállásig jutottam). Sóval, borssal fűszereztem, időnként talán még sajtot is reszeltem a tetejére.

Aztán akkoriban volt nagy felfedezésem a panírozás helyett egy egyszerű, kevert, mártogatós bunda, amit nem csak pulykafalatkákhoz, hanem zöldségfalatkákhoz is kipróbáltam. Így lett patiszon sajtos bundában. Itt is kihagytam az előzetes lesózást, a meghámozott, kibelezett, felszeletelt patiszont azonmód mártogattam be és sütöttem ki.

A fenti receptek azóta is elő-előkerülnek (a rakottasak persze húsmentes változatban), még ha nem is ilyen kedvező áron sikerül alapanyaghoz jutnom :)

Tegnap kíváncsiságból végeztem egy kis gyűjtőmunkát, hogy további recepteket, ötleteket kutassak fel a témában. Messze a legtöbb találat valamiféle töltött változat volt. Ahogy elnéztem, igazából szinte tetszőlegesen variálható a töltelék. Húsosra nyilván nem neveznék be, mostanság a túrós sem esne túl jól (még mindig nem kívánom a tejtermékeket, ráadásul nyáridőben sajnos többször jártam már úgy, hogy hiába nem járt még le a túró és a boltból egyenesen haza jöttem vele és azonnal raktam a hűtőbe, nem volt jó), de egy zöldségeset talán összeállítok majd. Itt igazából a sütés, és a mellékesen létrejövő konyhafűtés a viszafogó tényező.

No, de a töltött patiszonon túl is van élet, pár érdekesebb recept, amik közül néhányat biztosan kipróbálok az idén:

  • Itt egy másmilyen pörkölt (hagymamentesítve, pirosarany helyett rendes paprikával még meg is enném), egy saláta (hűvösebb napon talán elmegy az a kefír? – majd meglátom), és ez a steak sem hangzik rosszul (csak én valami értelmesebb, no és lehetőleg magyar nevet adnék neki). Jó ötlet a zsenge magok felhasználása is, bár én azt nem külön, hanem a patiszon többi részével együtt tenném bele akár rántottába, akár pörköltbe.
  • Ha megkívánom a halat, valami ehhez hasonló változatot is kipróbálok a rakott patiszonra.
  • Itt én a grillezett salátát néztem ki, de más receptek is vannak a témában.

Meg ha úgy jön ki a lépés, akár eredetileg más tökfélékre szóló receptet is átalakítok erre. Sok jó lehetőséget látok benne, a jól bevált recepteken túl érdemes lesz újdonságokkal is próbálkozni.

Patiszon gyűjtemény (zsannamanna)

Ma rántott patiszont készítettem. Nem nagy ügy. Fél délelőttöm ráment. Macerás kaja a rántott patiszon. Szerencsére valamelyik Fiú mindig segít a panírozásban.

Az ebéd utáni pihenőben elkezdtem patiszon recepteket keresni, de nem nagyon találtam. (Van még egy közepes patiszonom.)

Amiket találtam:

A Vegasztrománián nana tölti.
Lorien, a konyhai partizán nyári korhelylevesbe főzi.
Kisvirág Olaszországban tölti.
És végül az én fasírtom patiszonból.

Már majdnem feladtam, amikor eszembe jutott, hogy van ennek a töknek gyönyörű magyar neve is: csillagtök. Rákerestem így is. Íme, amit találta:

Brünnhilde szintén tölti. (még a karalábé levelét is!)
Az Etetőn hajdinával töltik.
A főzés tudományában szintén töltik, de itt kukoricás fehérboros töltelékkel.
Az Ecet és olaj blogban phzs – milyen meglepő, tölti.

Egy évnyi majdnem-vegaság (Dulmina tündérkonyhája)

Már vagy egy hónapja kerülgetem ezt az írást (és a második részét is) a Piszkozatok között. Merthogy olyan lelkizős, kinyílós műfaj – és nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet közzétenni. Magamnak viszont jó volt így áttekinteni, hogy hol is tartok most.

* * *

Valamikor tavaly nyáron történt, hogy egy napon észrevettem, hogy egy ideje nem ettem húst. A felfedezésnél már csak azt tartottam furcsábbnak, hogy még hiányérzetem sem volt miatta. Jóízűeket ettem a frissen felfedezett piacon beszerzett sok-sok zöldségből és gyümölcsből, s legfőképp jól éreztem magam így.

Aztán egy családi ebéd közben rájöttem, hogy nem esik jól a hús. Mondjuk korábban sem igazán értettem, hogy mit tartanak abban annyira nagyra. Máig megmosolygom a helyzetet, mikor a napköziben a tanító néni becsomagoltatta velem a meg nem evett húst, és hazavitette a kutyámnak – hiába mondtam, hogy nincs is kutyám :) Mert hát a húst kidobni ugye… (Ha emlékeim nem csalnak, más is volt, amit nem ettem ott meg, és érdekes módon azért senki sem emelt kifogást…)

A fagyasztómban persze ekkor még akadt hús rendesen – vendégségek alkalmára időzítve építettem le a készleteket. Megfőztem, néha még ettem is belőle egy kicsit, és nagyon örültem, hogy ennyivel megúszom. Mert hát kaját kidobni ugye…

Újabb beszerzés hiányában persze eljött az is, hogy alapvetően nincs itthon hús, és jó ideje nem is főztem ilyesmit. Amire télen párszor elcsábultam, az a házi disznótoros: pár szelet kolbász, esetleg egy kis hurka… Meg valamikor tavasszal volt egy alkalom, hogy nagyon megkívántam a füstölt szalonnát. Így aztán az apukámnak beszerzett tábla sarkából lecsaptam egy kicsit. Még jól is esett, amit azért találtam fölöttébb furcsának, mert húsevőként nem szerettem a szalonnát, meg semmi zsírosat, és a füstöltet is csak módjával (mondjuk utóbbit főleg a só miatt).

Nem hiányzik a húsos ételeknek sem az íze, sem az állaga. Idegenkedem a húshelyettesítőktől, ritkán főzök olyat, ami egy húsos fogás átalakítása. A szójakockát például egyszer próbáltam ki. Különösebben nem voltam oda érte – nagyjából annyira jött be, mintha tényleg hús lett volna. Van itthon még pár csomaggal, valamelyik doboz alján. Valahogy nem érzek rá késztetést, hogy készítsek belőle valamit.

A jól ismert alapanyagok mellett apránként sorra próbáltam ki azokat, amikkel korábban nem volt még sok dolgom. Megtanultam, hogy az általam kevésbé ismert tökfélék közül a zöld a cukkini, a lila a padlizsán. Megismerkedtem a rebarbarával, az édesköménnyel, a csicsókával. Először csak adott ételhez vettem árpagyöngyöt, majd kicsit megismerve beláttam, mennyi mindenre jó még. De ugyanilyen pályafutása volt a kuszkusznak, a szezámmagnak, a lenmagnak, a kölesnek, a kukoricadarának, a sárgaborsónak, és még megannyi másnak. Felfedeztem, hogy egy csomó dolog azért volt nálam a nemszeretem kategóriában, mert sosem jól elkészítve került elém. Úgy most sem enném meg, de finomság része is lehet az a mák, ribizli, zöldborsó vagy épp patiszon. S ez a felfedezés-sorozat még nem ért véget: most épp itt vár a bulgur meg a csicseriborsó, meg alkalomadtán más is jöhet!

Így persze nem nehéz sokkal változatosabban ennem, hiszen a jól bevált receptek vagy azok valamilyen továbbfejlesztése mellett mindig van kipróbálandó újdonság. Természetesen vegetáriánus receptek közül válogatok. Már korábban, egészséges recepteket keresgélve is sokat időztem ilyen gyűjtemények böngészésével. Rögtön megállapítottam, hogy önmagában a húsnemevés még senkit sem tesz egészségesebbé (főleg, ha mindezt úgy csinálja, hogy a szokványos kajákból kirakosgatja a tányér szélére a húst), de még egy vegetáriánus, vagy épp bio vonalat is agyon lehet vágni cukorral meg fehér liszttel.

Utóbbiakról én már akkor le voltam szokva. Az sokkal lassabban ment, mint a hús elhagyása. Sosem voltam igazán édesszájú, de több lépésben tudtam csökkenteni az adagot, és volt egy időszak, amikor édesítőt használtam áthidaló megoldásként. Lisztből sem rögtön 100 % teljes kiőrlésűt használtam, mint most, hanem fokozatosan növeltem az arányát. Meg persze a búzaliszten túl kipróbáltam-megszerettem a rozslisztet, és nem idegenkedem a kukorica- vagy épp a rizsliszttől sem. Búzából is használok időnként tönkölylisztet, persze abból is teljes kiőrlésűt.

Aminek, akinek hatására mindez bekövetkezett nálam, az pedig Schobert Norbi könyveinek elolvasása, végiggondolása, megszívlelése, no meg receptjeinek kipróbálása volt. Akkor tapasztaltam meg, hogy az egészséges ételek is lehetnek nagyon finomak! (Előtte mindig gyanús volt, hogy milyen borzalmas pozdorjaízű valamit akarhatnak rám sózni azzal a szöveggel, hogy egészséges…) Akkor számoltam le a cukros konzervekkel, levesporokkal, bolti szószokkal, és megannyi műkajával. Azóta se hiányoznak.

Persze, érdekes érzés úgy menni a boltban, hogy egy csomó dolgot akkor sem vinnék haza, ha ingyen dobnák utánam, mert olyasmi van benne, amit én inkább nem kérek. Döbbenet különben, hogy mi mindenben van hozzáadott cukor, rengeteg só, meg ki tudja, miféle aromák, színezékek és egyebek.

Szerencsére már azelőtt is valamennyire járatos voltam a házi sütés-főzés, befőzés terén. Igaz, sokak hitetlenkedve néztek rám, mikor mindez kiderült (például mert lelkesen hívtak menzára, én meg közöltem, hogy egyszer-kétszer még rendben is van, de úgy általában inkább főzök magamnak otthon). Szakácskönyvből nem okozott gondot összetettebb ételek elkészítése sem, de az alaprepertoárból is elég változatos menüim voltak. Még abban a szolgálati lakásomban is, ahol konyha híján egy kis polcon voltak a tartós alapanyagok, a tetején a villanyrezsó, mellette egy másik polcon meg a mikró. Ja, és egy hűtő is volt, a szoba sarkában, mert az előtérbe ezek mellé már nem fért.

Azelőtt meg a kollégista lét kényszerített rá, hogy elemi eszközökkel és esetenként alapnak gondolt feltételek hiányában is feltaláljam magam, ha úgy jön ki a lépés. No és az ottani kötelező menza hatására határoztam el, hogy ha majd nem lesz kötelező máshol ennem, akkor inkább főzök magamnak, akkor is, ha az csak valami egyszerű kaja, mert így legalább olyan, ahogy én szeretem. Sajtos tészta sok sajttal, szilvás gombóc nem megcukrozva, és leves se muszáj, ha nem akarom (nem vagyok egy levesrajongó). Ja, és ami meg amúgy ehető lenne, az lehetőleg nem elsózva / zsírban tocsogva / megégetve :)

(Folytatom…)

Cukkinis kedvenc tavalyról (Dulmina tündérkonyhája)

A tavalyi nyár nagy felfedezése volt számomra a cukkini. No igen, akkor még úgy mentem a piacra, hogy “a zöld a cukkini, a lila a padlizsán; a zöld a cukkini, a lila a padlizsán – csak meg kéne tanulni, ha már egyszer úgy néz ki, hogy vega leszek…” Merthogy tökfélékből nálunk gyerekkoromban csak patiszon volt rogyásig (mindig csak rántva – utáltam a készítését, és egy idő után az evése sem vonzott), meg néha főzőtök (általam nem túl kedvelt főzeléknek, illetve ha hígabbra sikerült, akkor ugyanaz levesnek tálalva – mivel már akkor sem voltam leveses, ez még kevésbé jött be), meg néhány évben sütőtök is (sütve – az viszont finom volt!).
A tavaly kipróbált cukkinis receptek közül pedig ez volt a kedvenc. Gyorsan elkészíthető, és megfelelően sütve (= ne szívja meg magát olajjal) könnyed nyári fogás. Személy szerint nem vagyok híve az előzetes besózás, majd kifacsarás című procedúrának (és nem csak ennél, hanem általában), úgy mindenestül sütöm, akár bekeverés után azonnal. Mint például tegnap ebédre is…