m zes must ros m rt s



A körözött – VKF 18 (lorien)

"Mikor tavaszra fordul az idő, a csemegés boltokban fokozott érdeklődés kíséri a liptai túrós bödönöket, és a vendéglőkben is újra sűrűn hangzik fel a rendelés: Kérek egy körözöttet.

A pincér hozza is a körözöttet, mely nem más, mint egy darab juhtúró vajjal és némi fűszerszámmal körítve. Többnyire már összekeverve hozzák ezt a bizonytalan színű "körözöttet", mert mindig ritkább a vendég, aki maga szeretne vesződni a kevergetéssel. Holott megér egy kis fáradtságot, ha látja az ember, mi van és mi nincs a keverékben mit "körözött" címén a zsemlyére ken.

Friss, gyenge-e a juhtúró, "teschen-i" vagy ehhez hasonló jó-e a vaj és helyén van-e minden egyéb, ami a liptait valóban "körözötté" teszi. Persze ez a minden egyéb relatív fogalom, s például a budai kiskocsmákban gyakran bajos lenne ragaszkodni ahhoz, hogy nagy szemű, gyöngyszürke, kevéssé sózott kaviár is benne legyen az összellításban. Itt tehát kaviár nélkül is megleszünk valahogy, de mégis, itt is hasznát látjuk, ha szemügyre vesszük, mit akar belénk diktálni a kocsmáros. Íme, dobjuk csak félre ezt a nagy halom hagymát, semmi szükség sincs rá, csak a vendéglőst gazdagítja, olyan szomjasak leszünk tőle. Paprikát is csak egy csipetnyit hagyjunk, a köménymagból is legfeljebb néhányat. A sok mustártól savanyú lenne, ennélfogva ezen a téren is takarékoskodjunk, ellenben egy kis kesernyés sör nem árt neki, s ha kaphatunk egy kövér szardíniát, tisztogassuk meg jól, tegyük bele, s az olajából is öntsünk hozzá.Valószínűleg még akad az asztalon lévő kis dobozban egy-két szardellagyűrű, vágjuk finomra, pár szem káprival egyetemben, és vissza ne riadjunk, hogy ezt is a keverékhez tegyük. Most már valahogyan megvolnánk ezzel a körözöttel, feltéve hogy késünkkel, villánkkal mindent jó simára és egyenletesre kevertük. De kérem, mégse fogjunk hozzá, most látom, hogy az étlapon hideg, sült libamáj is szerepel. (De jó volna, ha tejben áztatták és párolták volna!) Hozassunk csak egy porciót, és úgy a felét egész bátran gyúrjuk a többi jóhoz. Ezek után, ha kaviárunk -eléggé sajnálható módon- csakugyan nincs, fejezzük be a munkát, és térjunk át a dolog élvezeti részére."

Magyar Elek: Az Ínyesmester szakácskönyve

Bevallom őszintén, mikor először olvastam ezt az írést, kissé meghökkentem. Kaviár, szardínia, libamáj, hogy másról szót se említsek, erős barokkos túlzásnak tűnt. Jó mélyre el is raktároztam hát mindezt, míg Ízbolygó túrós VKF feladatkiírását el nem olvastam. Érdekes módon ez jutott elsőként az eszembe, de később sem bírtam elszakadni a gondolattól, hogy ezt ki ne próbáljam. Sőt. Egyre inkább biztos voltam benne, hogy működni fog a dolog. Persze libamájam most nem volt, de a kaviár beszerzéssel is gondban lettem. Csak néhány nagyobb üzletben láttam felénk kaviárt, ám megnézve az összetevőket, inkább úgy döntöttem, hogy inkább kihagyom, amiben 5 vagy több "E" szerepel, az jó nem lehet. Majdnem elbuktam a szardellát is, ám végül sikerült egy olyan szardellapasztát találnom, amelyben csak szardella és só szerepel, mint összetevő. Az Ínyesmester szerintem túlzottan is tartózkodó volt a hagymával. Persze valóban nem jó, ha túlzásba esünk vele, de egy kevés, finomra vágott zsenge lilahagyma nem árt a körözöttnek.

Hozzávalók
– 500 g juhtúró (vagy brindza)
– kb. 60 g vaj
– 2 bébi lilahagyma
– 1 "púpos" kk pirospaprika
– 1 tk mustár
– 1 kk egész kömény
– 1-1.5 tk kapribogyó
– 1 tk szardellapaszta
– 2 szardínia
– 7-8 szál metélőhagyma
– 3 szál zsenge kapor /lehetőleg a vastagabb szárak nélkül/

A vajat felhasználás előtt egy órával kikészítettem, hogy nagyjából szobahőmérsékletű legyen, de az sem baj, ha a juhtúró sem "fagyosan" hideg. Az összes szükséges hozzávalót finomra vágtam, még a köménymagot is, majd villával elkezdtem alaposan összedolgozni a juhtúróval, a halak kivételével. Az asszony ugyanis nem szardínia-rajongó, sőt gyanítom, a szardellát még annyira sem szereti. Ezért neki külön hagytam egy zóna adagot, bár a tervem később úgy módosítottam, hogy próba elé állítom: kóstolja meg mind a kettőt, és mondja meg, melyik ízlik neki jobban. Az eredmény döbbenetes volt, miután mindkettőt kipróbálta, a halast választotta, és csak akkor szabadkozott egy keveset, amikor megtudta, mi van benne. Én közben a hasamat fogva dőltem a nevetéstől. Amikor összedolgoztam mindent, a szardíniákat "kicsontoztam", bőrét lehúztam, majd késsel finomra vágtam, és a szardellapasztával együtt ezt is a körözöttbe raktam, és egyneműsítettem. Pirítóssal tálaltam.

Úgy érzem, lábjegyzetként annyit feltétlenül meg kell említsek, hogy ez valóban nem szokványos körözött, de részemről sikerült újraértelmezni ezt az ételt, a végeredmény pedig nagyon tetszett. Olyannyira, hogy most már a kaviárt és a libamájat sem tartom túlzának, legközelebb úgy is ki fogom próbálni. Ennek ellenére abban is biztos vagyok, hogy nem mindenkinek fog ízleni. Életem párja meglepően jól fogadta, habár ő általában fogékony az újdonságokra, de egyúttal azért egy hagyományos körözöttre is benyújtotta igényét.  Piros reakcióján viszont meglepődtem, neki egyáltalán nem tetszett, pedig épp az ellenkezőjét vártam.  Szóval, egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni, aztán ha tetszik, felvenni a repertoárba.

Gasztro Darwin-díj gyűjtőoldal (Horasz konyhája)

A kedves Olvasók és bloggertársak közül talán még néhányan emlékeznek a dühömben és csalódottságomban kreált Gasztro Darwin díjra. Idén márciusban annyira zokon vettem a maggi Húsvarázs ételízesítő reklámját („adja a húshoz, hogy hús íze legyen”), hogy meghirdettem a fent nevezett díjat, melynek ötletét az eredeti Darwin díj adta (részletesebben).

Díjat bárki adhat olyan a gasztronómiához kapcsolódó terméknek, szolgáltatásnak mely jobb lenne ha kikerülne a gasztronómiai köztudatból (génállományból). Márciusi írásom kikerül a gasztro.blog.hu oldalra, így a lelkes bloggertársak, akiket ugyanannyira dühít az idiotizmus, mint engem, tollat / billentyűzetet ragadtak és megírták véleményüket.

Ezen vélemények összegyűjtésére született ez a poszt mivel az írásokra mutató linkek eddig csak a linkdobozomban szerepeltek. Most átköltöztek ide, így a gyűjtemény mások számára is linkelhető, hivatkozható lesz (Gabojsza köszi az ötletet, és bocs a késésért). Remélem ezzel is sikerül egy kicsit felvenni a harcot a testünket, ízlésünket mérgező idiotizmussal / multikkal szemben.
 
A témában született írások (szerzők szerinti abc sorrendben)
 
Cserkenek amint meglátta a felhívást a pudingpor jutott eszébe, nem csak, hogy elemzi mi is van a csoda zacskóban, hanem a por nélküli – igen egyszerű – puding készítésébe is beavat minket.
 
Dulmina tudatos vásárlóként a zacskós fűszerízesítők és leves porok ellen emelte fel a szavát. Az írását követően jó kis vita bontakozott ki a kommentekben, érdemes végig böngészni.
 
Gabojsza első alkalommal a Knorr Íz bombát veszi górcső alá, mely reklámja szerint: „Knorr-nál azt szeretnénk, hogy az étkezés bárhol, bármikor élmény legyen. Miért ne lehetnének a hétköznapok ételei éppen olyan ínycsiklandóak és változatosak, mint a különleges alkalmakra készítettek.” Gabojsza teljesen egyetért a gondolattal, hiszen szép is a cél, csak azon értetlenkedik, hogyha valaki fokhagyma ízt akar érezni, ahhoz miért kell valamiféle kocka, egy jó kiskés, valamint 1 perc pucolás helyett. Jómagam is értetlenül rázom a fejem.
 
Gabjosza megtartotta jó emlékezetében a díjat, és a napokban ismét „ajándékozott” egyet. A Maggi papírbögrés instat levesé a „nyertes” mely egészségtelen, környzetszennyező és drága is.
 
Max a konyhájából a mostanság a kereskedelmi tv adókon látható „gasztronómiai műsornak” csúfolt bohózatokon vonta fel a szemöldökét. Jól tájékozott emberként ismeri a külföldi alapműsorokat, melyek valóban érdekesek és magas színvonalon közelítik meg a gasztronómiát. Persze kishazánkban ebből is csak egy rossz cirkusz lett.
 
Saját levében kolléga 3 hónapig próbált megérlelni egy kis fürt feszes héjú koktélparadicsomot, sikertelenül. A paradicsomok három hónap után is gyönyörűek, valamint a háziak macskái messziről kerülték őket.  A gasztroblogger feltette a kérdést: vajon mi lehet belül?
 
Sajtkukac nagyítóval vizsgálta meg a Fornetti pogácsák összetevőiről írt apró betűs részt. Roppant érdekes dolgokat talált, mintegy 5 hosszú sorban. Van itt minden mint a bazárban a szójalecitntől kezdve, búzaglution át, az E260-ig.
 
Jómagam által elkövette két mormogás, első ízben a Húsvarázs, másodjára a mézes mustáros csodaszósz miatt, itt már nem csak dühöngök, hanem alternatív, gazdaságos megoldást is ajánlok.
 
Mai világunk tele van csodaszerekkel, sajnos az agyunkat folyamatosan elárasztják a reklámok, legalább mi – akik sokat foglalkozunk gasztronómiával – ne dőljünk be nekik. Legyünk tudatosak, és nézzük meg mivel tápláljuk magunkat, a családunkat. Véleményem szerint jó néhányan olvassák a gasztroszférát, így lehetőségünk van felhívni ezekre a dolgokra a figyelmet. Jó lenne a jövő háziasszonyai/férfiai nem porokból és reklámokból tanulnák az ételkészítés, fogyasztás élvezetét.
 
Továbbra is várom tehát bárkinek a témába vágó írását (horasz kukac gmail pont com
 vagy kommentben), melyet ebben a folyamatosan frissített posztban teszek majd közzé, és arra kérek mindenkit, akinek lehetősége van rá, hogy linkelje ezt a posztot és/vagy az írásokat.
 
Köszönettel,
Horász
 
Ps: Távoli terv egy különálló Gasztro Darwin díj blog indítása

A máltai gasztronómia sokszínűsége (Lucullus BT – együk meg a világot!)

Málta egy hat szigetből álló kisebb szigetcsoport a Földközi-tenger legközepén – 93 km-re Szicília partjaitól, és 300 km-re Tunéziától. Az ország 1964-óta élvez függetlenséget, 2004-óta az EU tagja, előtte azonban mindig valamelyik nagyhatalom rabigáját nyögte. Uralkodtak itt a föníciaiak, a görögök, punok, rómaiak, bizánciak, gótok, vandálok, arabok, normannok, németek, franciák, spanyolok, a híres-neves Máltai Lovagrend, végül a britek – de „bepróbálkoztak” a törökök, sőt a cári Oroszország is. Mindezt persze azért, mert Málta rendkívül jó helyen fekszik („Európa védőpajzsa”), és az ország tulajdonképpen ennek a fekvésnek az előnyeit élvezi ma is.

Érdekes, hogy az elmúlt évszázadok során Máltán megfordult népek mind otthagyták a lenyomatukat az ország kultúráján, ami az emberek viselkedésétől, a zenén, építészeten, kültéri díszítéseken, színeken és életvitelen át természetesen az étkezési szokásokban is megnyilvánul. A legjobban az olasz, mediterrán, arab, francia és brit hatások érvényesülnek, amelyek a helyi alapanyagokat "lovagolják" meg főleg. Ilyenek lehetnek a nyúl, a sertés, a birka, a kecske, a sajtfélék, a burgonya, a zöldségek, a rengeteg gyümölcs (főleg citrusfélék, eper, mandula), és természetesen a tenger gyümölcsei. Érdekes megjegyezni, hogy utóbbiból főleg szeptember-december akad a legtöbb, ekkorra esik ugyanis a nagy halászatok ideje. Ez persze nem jelenti azt, hogy az év bármely szakában ne kaphatnánk friss polipot, rákot, vagy halakat a tányérunkra. Ezen kívül az ország gasztronómiáját természetesen meghatározzák a természetföldrajzi és klimatikus adottságok is.
1895-ben született meg az első magyar nyelvű útleírás Máltáról Erődi Béla professzor jóvoltából (utána sem sokkal több látott napvilágot, sajnos), ahol a máltai ételekről eléggé ellentmondásos képet kaphatunk: „…a mindenféle színű és illatú ételek itt vannak kitálalva a járókelők ínyének a csiklandozására. A szakács tele torokkal számlálja elő, és hangzatos jelzőkkel kínálgatja ételeit. De máltai ízlés és étvágy kellene, hogy valaki hozzányúljon azokhoz az ételekhez…”
Kétségkívül nem mindenkinek imponál a helyi nyúlmájas spagetti, a nyúlpörkölt (fenek biz zalza), vagy a nyúlpástétom (torta tal-fenek), de a fejenkénti napi egy kilogramm helyi kenyér (hobz) sem tűnik túl biztatónak. Pedig ha megkóstolnák azt a kenyeret, amely kívül ropogós, belül pedig kalácsszerűen omlós, és a nyulat mondjuk a csirke húsával hasonlítanánk össze…
Ha pedig mindezt megspékeljük tintahalakkal (calamari), sügérrel (cerna), pilótahallal (fanfru), vörös márnával (merluzzo), kardhallal (pixxispad) és marhahústekerccsel, amit darált hússal, tojással, olajbogyóval, szalonnával töltenek (bragioli) – már valamivel közelebb állunk a mai máltai ízléshez, de ha itt járunk, vétek lenne kihagyni a halleveset (aljotta), a marhahúslevest zellerrel (brodu), az olasz Minnestrone leveshez hasonló Minestrát, a ricotta sajttal töltött raviolit, valamint a timpanát, ami nem más, mint a görög pastizio-hoz hasonló „rakott makaróni”. Az ínyencek nem hagyhatják ki a töltött padlizsánt, a töltött velőt, csigát, borsos juhsajtot sem! Az italok közül vétek kihagyni a tüzes máltai borokat (Marsovin, Verdala), valamint a helyi sört, a CISK-et sem. Van egy helyi jellegzetes szénsavas üdítőitaluk, a KINNIE, ami igazából alkoholmentes Unicum-narancs ízkombinációra hajaz, a Coca Cola pedig szégyellje magát, mert Fantáját ugyanilyen (de legalábbis nagyon hasonló) ízben dobta piacra Máltán… Hát már nehogy az Ő SZENT ÉRDEKEI megsérüljenek ezen a piciny, 20 x 30 egynáhány négyzetméteres szigeten! Bár sajnos ez nemcsak Máltán tendencia, hanem gyakorlatilag mindenhol a világban (lásd a Vadmálnát nálunk, a Bodzát Erdélyben, meg egy csomó hasonló jelenséget Kanadában, Törökországban, bárhol…)
Sajnos az étkezési kép is sokkal árnyaltabb ma Máltán, mint a feljebb leírtak. Ugyan vannak magasan pozicionált gourmet éttermek (Lulu, Santa Rosa, Tia Maria), amelyek a máltai konyha „átértelmezésén” dolgoznak több-kevesebb sikerrel, viszont majd minden ilyen jellegű hely tövében sajnos már ott felállt az aktuális McDonalds, Burger King, vagy KFC is. Rengeteg más étterem, utcai étkezőhely is akad itt ugyanakkor: például fúziós-ázsiai, japán, kínai, indiai, döner-kebabos, rengeteg utcai pizzás, palacsintás, meg hamburgerárus is. A cosmopolitizmust erősíti a mindenhonnan ezerrel dübörgő zene, a bulik, a szórakozás, és a tizenéves célközönség milliónyi látogatója. Sajnos, az "új" dolgok majdnem agyonnyomják a „régit”: az igazi értékeket, egy büszke nép kulturális vívmányait, ami ellen nem nagyon tesz senki. Legalább is mi így gondoljuk. 
Azért Máltán még élénken jár-kel az az anekdota is, amikor a feldühödött pincér belevágta mérgében a német turista hátába a villáját, amiért az meg merte kérdezni, hogy „a hal, az friss volt-e, avagy mélyfagyasztott…”. Ezzel legalább nincs gond a szigeteken.  

Ha valaki szeretne még több infót szerezni a máltai konyháról, a legjobb könyv itt megrendelhető. (Guide to Maltese cooking).

 

Savanyúság uborkából és almapaprikából (Dulmina tündérkonyhája)

Jómagam nem vagyok egy nagy savanyúság-fogyasztó, a család többi tagja azonban hihetetlen mennyiségeket képes eltüntetni, legyen szó csak uborkáról, ilyen vegyesről, vagy épp csalamádéról. Ilyen összeállítású vegyeset tavaly készítettem először, mert alkalmi vételként sikerült almapaprikához jutnom. Akkora sikere volt, hogy idén kifejezetten erre a kombinációra utaztam :)

Az apró, tüskés uborkák helyett én szívesebben veszem a nagyobbakat, és azt sem tartom problémának, ha esetleg nem a legszabályosabb alakúak. Merthogy úgysem egészben kerülnek üvegbe, hanem “befaragva”. Mivel a leendő fogyasztók körében megoszlanak a vélemények, hogy a hosszában felcsíkozott vagy a keresztben felszeletelt uborka a jobb, lehetőleg mindkét félét teszek egy-egy üvegbe. Ennél a vegyesnél pedig még a paprikával is variálom. Idén zömmel sárgák voltak a paprikák, így kevésbé látványos lett. Tavaly a citromsárgától a narancs számos árnyalatán át a sötétpirosig mindenféle volt, abból egész érdekes mintákat is ki lehetett hozni.

Persze, be lehetne dobni “csak úgy”, lazán, konzervgyár módra, ehelyett én inkább kreatívkodom egy kicsit (főleg most, hogy Kreatív Blogger is vagyok :), és az egyenes uborkákat csíkozom, a görbéket szeletelem vagy kockázom, és próbálom minél jobban kihasználni az üveg adta kereteket (így is kb. fél kiló alapanyag fér egybe). Amelyiknek csúnya és/vagy vastag a héja, azt még meg is hámozom, a többit viszont nem szükséges. Ez újabb díszítési lehetőséget rejt, bár arra azért szoktam ügyelni, hogy ne csak hámozott kerüljön egy-egy üvegbe, mert annak úgy más az íze. Daraboláskor mindenképpen megkóstolom a végeket, nehogy keserű legyen valamelyik uborka, mert az elrontja az egészet. A paprikákat viszont egészben rakom be, csak a zöld csomájukat töröm ki, hogy ha esetleg nagyon csípős is akad közöttük, akkor se legyen áthatóan tüzes az üveg egész tartalma. (ízlés dolga persze, nálunk a mérsékelten csípős íz megy.)

A fűszerezés a hagyományos családi szokás szerint: üvegenként pár szál kapor (mivel nem volt elég, most a kaprosokon túl néhányba szőlőlevelet, néhányba pedig tárkonyt tettem), 3 evőkanál 10 %-os ecet, 1/2 teáskanál só, pár csepp folyékony édesítő vagy csipet gyümölcscukor, 5-6 szem feketebors, 1/2 teáskanál köménymag, esetleg 1/2 teáskanál mustármag, 1-2 babérlevél, és annyi víz, hogy ellepje. Késhegynyi nátrium-benzoát a tetejére, celofánnal kibélelt fedő, és hagyományos dunszt addig, amíg az uborka élénkzöld színe olajzöldre vált. (Nekem most négyesével fért fazékba, felöntöttem kívül is annyi vízzel, hogy jó háromnegyedig ellepje az üvegeket, így gyújtottam alá. A fazék fedelét is rátettem. Vastag aljú fazekam van, ezért az alulra tett újságpapírtól / konyharuhától eltekintettem. Mikor kész volt, egy vastag plédbe csomagoltam őket, hogy lassan hűljenek, és már tettem is fel a következő menetet.)

A savanyúságra szoktam rárakni a viharvertebb, de azért még használható fedőket. A savas tartalom miatt mindig rakok beléjük bélést. Ha véletlenül nem zár tökéletesen valamelyik, akkor sem romlik meg a savanyúság, csak annak fakóbb lesz a színe meg egy kicsit puhább az állaga (már ha van ideje eljutni idáig :)

16 üveggel lett, fűszerekkel együtt kb. 80 Ft/üveg befektetést igényelt, igaz, fél nap munka is volt vele.

Tojásmentes bundás kenyér (vegán) (Vegagyerek)

Először Veránál olvastam a tojás nélkül is készíthető bundás kenyér http://veravegakonyhaja.blogspot.com/search?q=bund%C3%A1s+keny%C3%A9r lehetőségéről. Bevallom, még nem is olyan régen, én is tojással készítettem a bundás kenyeret, ami a Babóca által fogyasztott kevés számú kedvenc étek közé volt sorolható… A nyár és a nagy meleg beköszöntével viszont egyre kevésbé vitt rá a lélek, hogy pl. a környékünkön fellelhető 3-as jelzésű ketreces tojásokból vásároljak, másrészt a tojás íze is egyre jobban taszít magában… (süteményekben, tésztákban még elmegy nekem, viszont a rántotta, tojásétkek, felfújtak, habos sütik már nem igazán nyerők…)
Így aztán én is kipróbáltam ezt a Napfényes receptet, ami tényleg nem is rossz, csak el kell találni egyrészt a kenyér minőségét (túl tömény teljes kiőrlésű kenyeret tovább kell “áztatni” a tésztában), illetve a fűszerek arányait, ami nálam még mindig problematikus sajna, ha nincsenek megadva pontos mennyiségek…:-( A tapasztalat szerint mindenesetre érdemes karakteresen fűszerezni itt, és kivételesen a több só sem árt talán neki…
A Gyermek mindenesetre szívesen ette, és teljesen autentikus “bundás kenyéj” címmel illette…:-)
Bundás kenyér tojás nélkül
1 éves kortól
Hozzávalók:
élesztő és só nélküli kenyér
(nem szív magába folyadékot)
sárgaborsó-, vagy csicseriborsóliszt
őrölt mustármag, Cayenne-bors, kurkuma, vegamix, római kömény, vagy tetszés szerinti fűszerek
finomított olaj a sütéshez
A liszthez annyi vizet adunk, hogy sűrű palacsintatésztát kapjunk, majd beletesszük a fűszereket. A kenyérszeleteket ebben megforgatjuk, majd olajban kisütjük.
Forrás: Napfényes receptek 1.

Szőlőlekvár (Lét-tudatos konyha)

Rohamosan érik a szőlő. Mivel nem készítünk sem mustot, sem bort belőle, így a közvetlen fogyasztáson kívül ivólé és lekvár lesz belőle.


Elkészítése:
A leszedett, leszemezett, megmosott szőlőből eltávolítottam a magokat. (Ez egy kicsit babra munka, de ennek a szőlőnek elég nagy magjai voltak.) Lecsepegtettem. Héjastul leturmixoltam és a befőző lábosba tettem.

Sűrűsödésig főztem (az eddig megszokott lekvárokhoz képest –sárgabarack, eper stb.- a szőlőnek jóval több idő kellett, míg besűrűsödött, talán mert nincs annyi rost benne).

Édesítés: 1 kg szőlőhöz 15 dkg cukrot tettem.

Ezt követően a szokásos befőzési eljárás szerint folytattam az üvegekbe öntést és dunsztolást.

A magokat megmostam, megszárítottam, félreraktam.

Sárga borház a 37 út mellett (Fűszer és Lélek)

Megérkezésünk napján rettenetes eső fogadott bennünket Tokaj-hegyalján. Nem tudtunk ellenállni a beidegződött gondolatoknak, és szokás szerint betértünk a 37-es főút mellett található Sárga borház csárdába. (Felső kép a Disznókő birtok, alsó a Sárga borház)
Hiába, az ember nem tud csak úgy túllépni harminc éven, amikor minden évben evett itt valamit. Gyerekkoromban még cigány zenélt a csárdában, de az ételre nem emlékszem, csak arra, hogy mindig volt túrós palacsinta vanília öntettel. Aztán egyszer felépült a borház mellett a Disznókő szőlőbírtok, és a csárda igazi jó hely lett. Profi kiszolgálás, jó ételek. Pár éve télen még nem nagyon lehetett errefelé nyitva tartó étteremet találni, ezért minden helybeli ideszokott. Azóta is idejárnak, ahogy látom, pedig a hely évről évre gyengébb lett. Jövőre biztosan kihagyjuk, mert közben igen jó éttermek nyíltak a térségben, fölösleges erőltetni ami nem megy.
Én hagymás rostélyost kértem, emlékezvén arra, hogy nyolc éve, amikor először hoztam ide a férjem, a világ legjobb rostélyosával, és egy vérprofi pincérnővel lepett meg minket a sors. Most bugó darabkák úsztak a poharamban…
Mostani pincérünk is megkérdezte, hogy mennyire átsütve kérem a húst, de úgy tűnik, válaszom nem érdekelte, mert teljesen átsütve érkezett picike szelet marhám. A fiúk (egy 13 és egy 14 éves) koruknak megfelelően brassóit rendeltek,ami csak egy pici kupac volt a tányéron, két óra múlva éhen is akartak halni.
A legrosszabb az volt, hogy áramszünet lévén (erről nem tájékoztatattak minket) több mint egy órát vártunk az ebédre, pedig semmi olyat nem rendeltünk, amit grillezni kellett volna. Öten, egy levessel, három desszerttel, egy üveg száraz szamorodnival, öt főétellel, salátával, üdítővel kicsit több mint 20.000 forintot fizettünk, részletezni sajnos nem tudom, mer csak egy kézzel írt gyűjtőt kaptunk :-) Ezután a sok rossz után mégis ajánlom, hogy akinek van fél órája, az a birtok megtekintése után üljön be egy üveg borra a borházba, hiszen az épület gyönyörű, a XVII. században épült, a borok jók, de a vacsorát máshol fogassza el.
Teszteljük az összes helyet, voltunk már jó párban, amikor időm engedi folytatom a nagy Tokaj-hegyaljai étterem mustra megírását.

Múltidéző jóllakás (Mirelle konyhája)

Az a jó a rádióamatőrködésben,
hogy olyan kimerítő sport, hogy az azt űzőknek gyakran és
kiadósan kell étkeznie. Mivel a baráti társaságból
verbuválódott sportolók egy része Budafok/Őrmező környékén
lakik, így a múltkor errefele kerestek valami vendéglátó
egységet, ami kellően nem franciás, nem agyon cizellált, de
megfelel az ízlésüknek.

A férjem igen jóllakottan és
elégedetten tért haza. Miután elsorolta, hogy milyen
emberes étkeket kaptak és miről szólt a társalgás, azt is
megemlítette, hogy jól értesült pletykák szerint a helyet a
Gellért szálló régi séfje üzemelteti, akinek elege lett a
nagyúri pompából és inkább szívből főz, masszív, magyaros
ételeket.

Múlt héten, egy idegőrlő
cipővásárlás után, úgy, de úgy megéheztünk, hogy muszáj
volt enni valamit…nekem meg eszembe jutott, hogy a térdig bejárt
outlet nem esik messze a Budaörsön megbúvó étteremtől. Kicsit
stresszes kocsikázás után (férj csak kósza emlékeket őrzött
a hely hollétével kapcsolatban) lecsalinkáztunk a főútról. Ha
nem is tudtuk volna, hogy az utcában hol találjuk az éttermet,
akkor útba igazítottak volna a ház előtt tömött sorban parkoló
autók. Bent kissé túlmelegedett étterem, mögötte/mellette
kellemes fedett kerthelység, hátul csúszdás gyerekrésszel. 

Az étlap a 20-25 évvel ezelőtti
budai kiséttermek étlapjait idézi. Olyan, mintha a Tabáni kakas
választékát nézném, gyerekként.

Nem mondom, hogy az lett volna a magyar
gasztronómia aranykora, de mindenesetre a naaagy éttermi
globalizáció előtti időszak volt, amikor még lehetett velőt,
pacalt, májat, húslevest enni, pörköltök széles választékához
házi kovászos dukált és mindezért nem hagytuk cserébe ott a
gatyánkat, miközben a tányéron csak díszítésnek tűnik a
felszolgált étel.

A férjem húslevessel indít, ami ízre
egy igen gazdag zamatú csontleves, benne kellő mennyiségű
zöldség, tészta. Részemről a főétel kiválasztása kitölti a
levesnek/előételnek szánt időt (gyerekkorom óta szeretek
elmerülni az étlapba és ez olykor, sőt inkább mindig magával
hozza, hogy totál döntésképtelenné válok). Főételnek
böllérmáj kerül a családfő elé, nekem meg egy hatalmas adag
orly hagymával díszített rostélyos érkezik. A máj, finom,
omlós, ízletes, a lecsós alap nem nyomja agyon, hanem kellemesen
zaftossá teszi. A rostélyos szintén omlós, pont annyira mustáros,
amennyire kell, nem cipőtalpas, nincs kiszárítva, egyszóval
tökéletes. A hagymáról meg ne is beszéljünk (rajongok érte!!).

Desszertnek már nincs helye. Kicsit
még hátradőlve pihegünk, hallgatjuk a mennydörgés moraját,
majd hazaindulunk. Úgy egy órával később rém romantikus
körülmények között, egy benzinkútnál jégkrémezünk egyet. 

Fenyő étterem

Sárgadinnyés paradicsomsaláta chilis lime öntettel (gourmandula)

Ha van olyan, hogy szexi saláta, akkor ez az. Ez nagy szó tőlem, hiszen nem is szeretem a sárgadinnyét.

Kezdjük az elején.
Az igazat megvallva a sárgadinnye az egyetlen gyümölcs, amit nem eszem szívesen. Nem ráz tőle a hideg, de egyszerűen nem jön be, egyáltalán nem, így legtöbbször a tányérról kitúrva végzi. Méltatlan ugye? (Ellenben asztaltársasában egyértelműen népszerűségnövelő faktor.)

De a személyes jó viszony kialakítása talán nem teljesen reménytelen.
Mert voltak ám olyan dolgok, nem is egy, melyeket fokozatos terápia eredményeként sikerült megszeretnem, sőt, vannak olyan alanyok, melyek mára az abszolút kedvenc listán biztosítottak maguknak állandó helyet.

Legjobb példák, kronologikus sorrendben:

  • Ha 15 éve azt mondja valaki, hogy az elsőszámú alkohol számomra a bor lesz, értetlenhülyén nézek rá.
  • Ha 10 éve azt mondja valaki, hogy imádni fogom a mindenféle állagú és szagú sajtokat, erős cinizmussal átitatott bólogatással fogadom.
  • Ha 5 éve azt mondja nekem valaki, hogy a mindig fintorral kitúrt olívabogyót magában fogom nassolni, kontrának én is mondok egy viccet.

Már megint miből lesz a cserebogár, ugyebár. :)

Vissza a dinnyére: magam is tisztában vagyok vele, hogy mellőzése mindenképpen veszteség a számomra. Úgy döntöttem, itt az ideje a határaim feszegetésének.

A döntésben nagy szerepet játszott, hogy délelőtt belefutottam egy receptbe, amiben a szóban forgó gyümölcs az abszolút all time favorite paradicsommal került egy salátába. Na ha valami, hát ez nagy eséllyel lehet jó viszonyunk ugródeszkája – gondoltam magamban – és a hirtelen jött felbátorodást kiaknázva munka után söpörtem is a zöldségeshez, beszerezni életem első, saját részre vásárolt sárgadinnyéjét.

A pontos receptre nem is emlékszem, de feltaláltam magam, és az eredményre tényleg a szexi jelző áll a leginkább. Nem szimplán jó, vagy finom, vagy egzotik, ez kérem szexi. Hogy miért? Nemtom, de attól még az, ugyanolyan szavakkal nem megmagyarázható módon, mint ahogy egy Mustang vagy egy jó olívabogyós vodka.martini is vitathatatlanul szexi, és kész.

Ja, szerény véleményem, hogy valami jó krémes kecskesajt és egy kellemesen hűvös, száraz fehérbor (mondjuk talán egy jó chardonnay szerintem) Marilyn Monroe-s magasságokba emelte volna a költeményt. Ami a bort illeti, tegnap sajnos mindent megittunk, sajt sem volt megfelelő a háznál, így nincs mit tenni, előbbiek együttesen remek alapot szolgáltatnak a mielőbbi ismétlésre.

Mindezek mellett fontos elmondanom a salátáról, hogy reményt adott, mert isteni lett. Lehet, hogy 5 év múlva a sárgadinnyével szembeni finnyázásomon is csak mosolyogni fogok?


Sárgadinnyés paradicsomsaláta chilis lime öntettel
2 személyre

fél sárgadinnye, melynek húsát gyümölcsvájóval kanalaztam ki
5-6 db érett paradicsom, kimagozva, apróra vágva
1 db kisebb méretű lilahagyma vékonyan felkarikázva
3-4 marék rukkola
(legközelebbre: 15-20 deka kecskesajt, vagy esetleg krémes fetasajt, felkockázva)

Az öntethez:
1 tk lime-os chiliszósz, vagy ½-1 db chilipaprika, finomra vágva (ízlés szerinti mennyiség, ereket el lehet távolítani, ha valaki nem bírja a csípőset)
1 marék petrezselyem
1 db lime leve
1 ek. méz v barnacukor (ill. ízlés szerint)
1 csipet só

  • Sárgadinnyét paradicsommal, hagymával egy tálban elkeverem (ill. sajtot is, ha van).
  • Öntethez hozzávalókat bekeverem, kóstolom, ha kell, igazítok.
  • Kész öntetet jó alaposan összekeverem a salátával.
  • Jól behűtöm (ha van idő).
  • Tálalás előtt a rukkolát is belekeverem.

Voila, bon apetit!

Az ido meg vacak (Táplálék)

És megint bebizonyosodott, mint már annyiszor
(és mindig, és mindig), hogy az előítéletek hülyeségek, nem vezetnek semmi
jóra, semmiképpen az igazságra. Emlékeztek Gregre? Aki Gergely, de mégis
Gregként mutatkozott be? Nos, ma végre megismerkedtünk. Először is felvidéki
magyar, és nem szereti a keresztnevét, senki nem is szólítja úgy, „csak" a
családja. Ok, itt még védhetem az álláspontomat, bár kissé gyengíti, hogy volt
olyan ismerősöm, akit hajlandó voltam Abdulnak szólítani, pedig ősmagyar vér
csörgedezik valamennyi erében, sőt igaz neve is ősmagyar, ghy-nal, meg minden.
Hát mit finnyáskodom ÉN a Greggel? Azt a többiek már a héten mondták, hogy ne
bántsam, jó gyerek, ő a mi kis közösségünk Joeyja (Jó barátok, megvan, ugye?)
csak ő nem lenyúlja a másik kajáját, viszont neki is arany szíve van. És
dolgozik annyit, mint nem sokan. (ezért nem beszéltünk, nem ám a neve miatt,
mondom védekezésképp). És végre ma a konyhában csevegni kezdtünk és most
szégyellem magam. Kiderül hogy két helyen is felszolgál, pontosabban (figyelem)
az egyik helyen ő a pincemester (nem, nem a somalier, az egy francia gyerek). A
klub, ahol dolgozik, előkelő, olyannyira, hogy sose hallottam a nevét. Még
honlapjuk sincs! Geri pedig öt perc ismerettség után megkérdezte, hogy kérek-e
egy kis portóit. Fontesca, olyan remek, hogy számozzák (a miénk a 137487-es,
ami ugyan elég nagy szám ahhoz, hogy ne legyen nagy szám , de azért nekem
mégis) és nagyon finom. Pont ebéd után voltam, és desszertként amúgy egy kanál
barna cukor jöhetett volna számításba. (ha apukám olvasná ezt a bejegyzést, nem
azért, mert nincs pénzem sütire, hanem mert nem hozok kísértést a lakásba)
Tehát két korty remek portói volt a vége a krumpliból, túróból és újhagymából
álló ebédemnek. (a további aggódóknak, nem azért eszem ilyeneket, mert
elfelejtettem főzni, hanem mert akkora a konyha, hogy inkább nem erőltetem)

És most, ezúton bocsánatot kérek Geritől a
gonosz megjegyzéseimért! (óóó, volt elég)

A másik, ezt a bejegyzést az otthoni gépen
írom, nem internetkávézóban, ezért az ékezetek. Viszont toll a fülébe
mindenkinek, aki kitalálta, hogy a billentyűzeten meg kell cserélni a „z"-t és
az „y", ha magyarról angolra váltunk. Megőrülök, komolyan. Viszont, ha már
hardver, akkor legyen szoftver is. Megírom itt is, hogy az otthoni gépemre
Linuxot telepítettem. Nem azért írom meg, mert ez bárkit érdekel, ill.
bármilyen gasztro vonatkozása van, hanem azért, mert valaki azt mondta, hogy
ez  szexi, és nem akarok elszalasztani
egy lehetőséget sem, ha bármiben szexinek bizonyulok.

Sok más újság nincs, csak élem egyhangú
mindennapjaimat itt. Tudjátok hogy van ez… Mivel állást keresek, mondták,
hogy olvadjak be a helyi tömegbe. Tehát lehet, hogy festenem kellene magam
és/vagy ízléstelenül öltöznöm. (fúúúj, már megint előítélet! nem is igaz!
gyönyörű, csinos konkurenciák hadával kell szembenéznem minden reggel a metrón)
Szóval most készülök festéstanfolyamra, mert magamtól csak a saját arcomat
tudom viselni. És az is milyen jellemző hogy, beszélgettem néhány magyar
lánnyal, és kb. 10 perc alatt a súlyunknál kötöttünk ki. Végül konklúziót
vontam le, mert az nekem megy könnyen: minden nemzet női arról beszélnek, ami
foglalkoztatja őket. A magyar lányok a kilókról, az angolok az időjárásról.

Enni meg (Okostojás megmondta,
gasztroturizmust művelek), enni meg bangladesi rostonsült padlizsánt ettem
hagymamaggal, valamivel, amit nem értettünk aztán nem ismertük fel és chilivel
ízesítve. Mármint tegnap vacsorára, nem a túrós ebéd részeként. De nem menjetek
a 16-os vonalán lévő indiai étterembe, ahol az van kiírva, hogy az üzleti
ebéd  egy személyre 7 pénz, kettőre 9, háromra
meg 11. A kaja finom ugyan, de két kisebb vállalatot megveszel, mire kihozzák.
Nem is adtunk borravalót.

További szép napot!

ui: Geri elment dolgozni, de a portói kinn
maradt a hűtő tetején. Nem jó annak ott. Szerintetek behozzam inkább a
szobámba?

Oldal 10 - 12« Első...89101112