hot pan



Üveg újrahasznosítás (Vajaspánkó)

photojojo.com Ha már túl sok üres üveged gyűlt össze egy helyen, tegyél bele fényképeket és rögtön úgy tűnik, hogy ez valami nagyon menő dolog, és nem úgy, hogy messze van a szelektív üveggyűjtő vagy ritkán jársz a nagymamádhoz. :)

Pannon sikerek Szarajevóban (Pécsi Borozó)

Második alkalommal rendezték meg Bosznia-Hercegovina fővárosában a Vino Fest elnevezésű nemzetközi borfesztivált. A kétnapos rendezvényen, amelynek a Hotel Holiday Inn adott otthont, elsősorban a volt jugoszláv tagállamok (Szlovénia, Horvátország, Montenegró, Szerbia, Macedónia és a házigazdák) képviseltették magukat, valamint magyar pincészetek a Pannon Borrégióból.

Spanyol nosztalgia – Churros (KM KONYHÁJA)

Ezt a finomságot, amit a spanyolok leginkább reggelire fogyasztanak forró csokoládéba mártva, először a spanyol nyaralásunkkor kóstoltam meg. A hotelben svédasztal volt, ott lehetett venni belőle reggelire.

Naan – indiai, kelt-tésztás kenyérlepény (Vajaspánkó)

Kezd ez a bejegyzés sorozat egy láncmeséhez hasonlítani: zöldséges korma megy a dió chutney-hoz, dió chutney megy a vajas házisajthoz, vajas házisajt megy a naan-hoz, ezért most a naan-nak leírom a receptjét, hogy utána mehessen a spenót raita-hoz.
Egy nagyon lágy, vajas, tejes, kelt tésztát kell magunk elé képzelni, amiből a végén egy lángos forma, de ízében, állagában inkább lepénykenyér szerű dolog kerekedik.
Elég nehezen bántam el a recepttel, de főleg azért, mert a főzőtanfolyamon teljesen máshogy történt az elkészítése, mint ahogy az ott kapott és általam használt leírásban. A különbség ott volt, hogy egyrészt nem láttuk a tésztát kelés előtt :), másrészt Kamlesh nagyon virtuóz módon egy-egy percekre tette be a tészta korongot a sütő legaljára, majd fordított egyet rajtunk megint egy percre, aztán viszont a gázlángon fejezte be a sütést. Hát ettől én igen tartottam, majd a legnagyobb meglepetésemre, és kisebb örömöre a leírásban sima sütőlapon sütögetés volt előírva. Maradtam is ennél. :)

NAAN

HOZZÁVALÓK:
45 dkg sima liszt (én teljes kiőrlésű lisztet használtam)
1 t.k. só
1 t.k. hagymamag*
1 t.k. cukor (nádcukrot használtam)
1,5 tasak élesztő por
5 dl tej (3 dl zabtejet és 2 dl vizet használtam)
12,5 dl natúr joghurt
1 felvert tojás (nagyon pici szódabikarbónával helyettesítettem)
5 dkg vaj / olaj
2 e.k. szezámmag, v. fehér mák*

1. A lisztet, sót, hagymamagot, cukrot, és élesztőport egy nagy tálba tesszük és összekeverjük.
2. A tejet langymelegre melegítjük, félreteszünk a joghurtból egy-két evőkanálynit és a többit a tejhez keverjük.
3. Felolvasztjuk a vajat, és a tejes joghurttal, és a tojással együtt a lisztes keverékhez adjuk.
4. Kézzel, de inkább dagasztó géppel addig dagasztjuk, amíg egy nagyon lágy, rugalmas tészta nem lesz belőle.
5. A tésztát egy nagy műanyag ételtartó zacskóba tesszük, vigyázva rá, hogy legyen bőven helye a duplájára kelni.
6. Egy lehetőleg fém edényt (jobban tartja a hőt) forró vízzel elöblítünk és beletesszük a zacskós tésztánkat. Meleg helyen duplájára kelesztjük, kb 1 óra alatt.
7. 8db kis gömböt formázunk (nekem többre jött ki olyan 10 darabra), letakarjuk és negyed órát pihentetjük.
8. A sütőt 230 fokra melegítjük és tíz percre beteszünk egy sütőlapot. Miután a sütőből kivettük sütőpapírt teszünk rá.
9. A gömbökből egyesével ovális kb 15 centi hosszú kis lapokat nyújtunk a kezünkkel, lehet őket dobálni is, mint a pizza tésztát hogy egyenletesen nyúljanak.
10. Majd a sütőlapra tesszük, joghurttal megkenjük a tetejét és megszórjuk szezámmaggal. Ezután nagyjából 10 – 12 perc alatt sülnek meg.

A *-gal jelölt hozzávalók, ha máshol nem, a Szép Kis Indiában tutiszáz beszerezhetőek.

Zakopanei vadnyugat (Mirelle konyhája)

Péntek délután – egy nagy, közös
pogácsasütés után – a Muciéknál hagytuk a Nőket. Ők
„nyaraltak”, mi pedig egy kicsit kettesben maradtunk.
Körbeautóztuk Budapestet (éljen a Colbert híd), 10-ig aludtunk,
majd elmentünk, hogy békében megebédeljük. Ez persze nem volt
ennyire egyszerű.

Bennem felrémlett, hogy valami franciásat ennék,
de a férjem arcára nem csalt mosolyt a tonettszékeken való
ücsörgés lehetősége (arról nem beszélve, hogy rettegett az
adagok alulkalibráltságától), így aztán tovább pörgettük a
kínálatot a neten, megemlékeztünk rég elfeledett és eleddig fel
nem fedezett, de vágyott éttermekről.

Végül egy olyan hely mellett
döntöttünk, ami anno kellemes nyomokat hagyott bennünk.

Az érdi Brancoban tavaly, egy nagyon
kellemes reptéri fogadóbizottságosdi után tértünk be, az egyik
barátunk javaslatára. A Nők nagyon élvezték a mogyoróevészetet,
mi öregek magasabb kulináris szinteken éltük meg, hogy az étterem
magabiztosan hozza a jó minőséget.

Mostani betérésünk is teljes siker
volt. A hely kialakítása valószínűleg tökéletesen megfelel az
igazi vadnyugati feelingnek, nekünk azonban folyton-folyvást
Zakopane jutott eszünkbe a rusztikus fa enteriör kapcsán.

Ebéd címén rendeltünk egy
marhahúslevest, a férjem branco steaket evett. Én amolyan nőies
bélszínre vágytam, így libamájas, sajtos példányt kértem,
áfonyás laskával. A leves gazdag és ízes volt, benne főtt
zöldségekkel, eperlevéllel. A libamájas bélszínszelet omlós,
ízben összeért egységet képezett és meglepően jól ment hozzá
az étlapon még bennem kétségeket támasztó áfonyás laska.

A férjem elé került medium rare
bélszínhez négy mártást adtak. Mindegyik pikáns, jól
megkomponált, nem elnagyolt szósz volt. A férjem szerint ez azért
is jó ötlet, mert így sokkal változatosabb az az egy hús.

Desszertet nem ettünk. Nem fért
belénk. Részemről a köretnek kért tejfölös sült krumplit sem
voltam képes megenni, pedig igen finom volt.

Egyszóval ajánlom a helyet. Tiszta,
barátságos, a pincérek figyelmesek, pont annyira és úgy
közvetlenek, ami jólesik. Nem egy pincérre voltunk bízva, a
teremben felszolgáló összes garcon  tiszteltét tette az
asztalunknál, ami nagyon tetszett, mert sok esetben még egy nívós étteremben is vadászni kell az asztalunkhoz rendelt pincér
tekintetét, ha vízre vágyunk, vagy netán fizetni szeretnénk.

A Branco jó esti törzshely és
tökéletes helyszín hétvégi ebédekhez.

Indulamandula: Krakkó és a Veszett kutya (shotkoktél) (gourmandula)

„Az elmúlt fél évszázad három legnagyszerűbb dolga 

a blues, a kubizmus és a lengyel vodka.”

Nem én mondtam, hanem a Pablo Picasso. Ha belegondolok, a XX. század első felében előbbi kettő valóban nagyot durrant.  Mi a helyzet a vodkával? Hát nagyot szólt az is, csak nekem úgy bő fél évszázadnyi késéssel. Szóval nem volt teljesen bolond az öreg.

 

No de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a legelején.

 

Túró, tejföl, mák, krumpli, káposzta, derelye, Moszkva-téri hambi: magyar konyha.

Túró, tejföl, mák, krumpli, káposzta, derelye, Kimondhatatlannevű-téri melegszenya, cékla, áfonya: lengyel konyha.

 

Nem véletlen, hogy komáljuk egymást, a lengyelek meg mi.

 

Krakkói utunkról egyáltalán nem terveztem bejegyzést írni, az általam már látatlanban és előre unalmasnak ítélt lengyel vegetáriánus konyhához nem fűztem reményeket. Konkrétan a céklát leszámítva semmilyet.

 

Ámbátor. A királyi városra jellemző elképesztő stílus kavalkád legnagyobb örömömre a gasztronómiában is visszaköszön (mit vissza-előőőőre), ennek hozománya, hogy a lengyel konyha- bátran merem állítani – az első kelet-európai konyha, ami úgy igazán lelkessé tesz.

 

Hiába a lényegében megegyező alapanyag választék, a lengyel nép úgy tűnik, evés terén kevésbé tudott/akart (nézőpont kérdése) ellenállni az országot (társ)uraló idegen hatalmaknak vagy a lengyel földön gyökeret eresztő távoli népek kultúrájának, így a magyaroknál is mindennapos alapanyagokból készült fogásokban számos izgalmas, olasz, orosz, zsidó, német vagy éppen francia jegy fedezhető fel. Ráadásul a szegény, de kreatív konyha vegetáriánus fronton is meglepően sokat mutat.

Belezúgtam Krakkóba, a lengyel konyhával való viszonyomat pedig a „lengyel” kategóriacímke létrehozásával kívánom megünnepelni.

Kezdjük sorjában az őszi/téli kelet-európai menüt:

 

Barszcz: azaz céklaleves, a nemzet levese (borscs): natúr céklalé, amit kívánságra keménytojással vagy valamilyen tésztagombóccal tesznek laktatóbbá, én tejföllel szeretem. A jóval gazdagabb ukrán változat nálam benne van a kategória TOP5-jében, úgyhogy ez nem volt akkora meglepetés.

 

Ha már cékla: a sült cékla-főtt alma páros krumplitörővel összetörve az almás lilakáposzta méltó ellenfele. Hogy mi mellé adnám? Eredetileg tócsnival adták, én arra gondoltam, izgalmas lehetne pirog töltelékeként, akár egy tejfölös, vagy egyszerű vajas mártásban.

 

Pierogi: aka pirog, kábé a lengyel ravioli. Itthon derelyeként létezik, de ellentétben velünk ők prézli nélkül, ráadásul sós változatban is készítik. Fokhagymás-spenótos pirog vajba forgatva: ez előtt egy keményvonalas olasz is leborul (én nemkülönben, pedig csak E tányérjáról kunyeráltam le egy darabot). Egyéb népszerűnek tűnő, sós változatok a húsos változat mellett a savanyúkáposztás, gombás, sajtos, krumplis, vagy éppen túrós töltelék, édesszájúaknak áfonyával, vegyes gyümölccsel, vagy édes, vaníliás túróval kínálták. Mákkal nem láttam, de nem létezik, hogy ne legyen.

 

Melegszenya: Krakkó gyrosa, reggeli vagy éjjeli életmentő, komoly kultuszkaja, a szendvicset áruló bódék pedig a helyi éjszakai élet szociális mágneseként operálnak. Képtelen vagyok felidézni, hogy mikor készítettem utoljára melegszendvicset, na de ha egyszer újra, akkor csakis ilyet: bagette félbevágva, finoman, módjával kibelezve, így helyet teremtve a gazdag gombás-sajtos tölteléknek, melyre jobb helyeken joghurtos majonéz helyett tejfölt tesznek, és jó alaposan megszórják friss snidlinggel. Tanulság: ahol a legnagyobb a sor, ott adják a legjobbat. Persze én könnyen beszélek, mert egyszer sem álltam be sehova. Éljenek az éhes, ámde nálam kevésbé lusta jóbarátok. Szóval én most jól bekussolok, mert még a lebutított változatot is igen áldásos volt szinte/konkrétan ágyba kapni.

 

Piac: hogy van az, hogy úsznak az áfonyában (megterem, na de akkor is), hogy augusztus végén van málna, hogy az uccsó mama pultjánál is van friss bazsalikomlevél, édeskömény, thai chili? Ja, és kb 20 év után először ettem szamócát. Mondjuk nem volt túl jó. Csak nosztalgikus, a gyerekoromat idézte fel, az meg elég jó volt. 

 

Twaróg: túró. Hozzánk hasonlóan eszik édesen, sósan, krémesen, zsírosan és zsírszegényen, mindenhogyan. A lengyelek nemzeti túrótortáját, a serniket sajnos nem próbáltam, de mivel a hozzá való speckó túróból ipari mennyiségben, tudatosan tankoltam fel, egész biztos, hogy hamarosan nálam is elkészül.

 

Édességek: számtalan cukrászdát láttam, nagyon hasonlókat a mieinkhez. Ettől is csak otthonosabban mozogtam. Amúgy karácsonykor a lengyelek mindenféle mákos-diós karácsonyi süteményeket készítenek, bár ezt már csak utólag, itthoni kutakodásom során fedeztem fel. Mindenesetre ha eljön az ideje, egészen biztos, hogy még lesz róluk szó.

 

És akkor szelíden kanyarodjunk rá a Picasso-bölcseletre.

 

Nyilván folyadékbevitel terén is vannak Krakkóhoz köthető élményeim. Bár a tömény italokkal hadilábon állok, nagy vétek lett volna kihagyni a vodkával való cimborálás lehetőségét (amit amúgy én kifejezetten nagyon nem, Kalinkás tinédzser évek emlékei mai napig üldöznek).

 

De hát ez nem Kalinkaland. Olyan, mintha valaki a pancs Vilmoskörtés balesetei címén örökre száműzné életéből a jó házi körtepálinkát.

 

Itt van példának okáért a nemes Zubrówka. A „zubr” szó jelentése bölény, a címkét is eme tekintélyes állat díszíti. Különleges, szinte kókuszos aromája egy igen ritka gyógynövénynek (Hierochloe odorata) köszönhető, melyből minden üvegbe egy szálat csusszantanak, és amely az íz mellett a halvány zöldes árnyalatért is felel. A fűfajta kizárólag egy lengyel nemzeti parkban (Bialowieza) nő, és a hasonlóképpen (vagy még inkább…?) ritka vadon élő európai bölény kedvenc csemegéje (na ki tudta, hogy élnek bölények a budakeszi vadaspark és a nyíregyházi állatkert kerítésén túl? Én nem.). Jól csengő párosításban árulták, K le is csapott rá, én pedig abban reménykedem, hogy lesz olyan jó, és megosztja velem ezt az élményt: kevés almaszirupra kell rétegelni a bölénykét, és shotként, fahéjba mártott pohárból kell legurítani. Kizárt, hogy fahéjas almasziruppal rossz legyen. Valószínűleg leginkább jó.

 

És az abszolút sztár? 


Wsciekly Pies (Mad dog) rövid-koktél

 

Kábé annyira jó, mint egy nagy tüsszentés. Tényleg. A helyi fiatalság folyékony serkentője, rush to the head, andrenalin a testnek és léleknek, igazi jólilabőrös-belebizsergős élmény.

Magyarul veszett kutyát jelent, ami már önmagában is sokat sejtet a vodka alapú shot-koktél által kifejtett hatásra vonatkozólag.

 

A málnaszirup, tabasco, vodka trió (egy helyen még borssal is megküldték) pont olyan durván néz ki, mint ahogyan hangzik, de utólag egyöntetűen állítja a csapat, hogy a tömény vodkától való kezdeti idegenkedést érdemes leküzdeni a páratlan hatás érdekében. Most nem feltétlenül az alkohol bódító erejére gondolok, hanem arra a különleges, azonnali serkentő hatásra, mely az édes, a csípős és az alkohol torokégető kvalitásainak házasításából születik.

 

 

Wsciekly Pies (Mad dog, Veszett kutya)

30 ml mélyhűtött vodka

1-2 ek. hideg málnaszirup / sűrű málnaszörp

2 – 5 csepp Tabasco

 

  • A málnaszirupot a shotos pohárba töltjük, majd óvatosan (kanál beiktatásával lassítva) ráöntjük a vodkát, vigyázva, hogy ne keveredjen a két folyadék. Ha a szirup elég tömény, kanálra sincs szükség, a kitöltött vodkára szimplán ráöntjük, és szépen leszáll a pohár aljára.
  • Végül pár csepp tabascoval is meghintjük, ami szépen megül a málnaszörp tetején.
  • Keverés nélkül, egy hajtásra lehajtjuk.

 

NC, aki hozzám hasonlóképpen távolról sem tömény-párti, nagyon komolyan közölte velünk és/vagy az univerzummal, hogy „otthon terjeszteni fogja az igét”. Na ennyire jó.

 

Ez egyébként Krakkóra unblock igaz: nagyon jó. Ráadásul tiszta multikulti kaland, ahol 3 nap alatt Krakkón túl jártunk grúz földön, vacsoráztunk Kubában, ittunk román, olasz és francia bort, sőt, még valami  rothadt rukkola ízű marokkóit is (vagy az is grúz volt?), és az infrastruktúrálisan challenge-elt szlovák és lengyel országutakról hazai aszfaltra gurulva pont úgy éreztük magunkat, mintha csak Svájcba érkeztünk volna.

Szívből ajánlom mindenkinek.

 

Sós kifli – mini hotdog (zsannamanna)

Ezt a receptet az egyik kedves munkatársamtól kaptam, évekkel ezelőtt. Akkoriban sokszor megsütöttem. Sokan kérték a receptet, sok névnapon visszaköszönt a “kiflim”. Valahogy ráuntunk. A héten megint eszembe jutott. Előkerestem a receptet, hozzákezdtem. De a régi recepten újítottam kicsit. Valahogy keveseltem a hozzávalókat.

Sós kifli (eredeti recept)
1 kg liszt
1 csomag élesztő
1 evőkanál só
annyi tej, hogy nyújtható tésztát kapjunk.

A hozzávalókból cipót gyúrunk, négy egyenlő részre osztjuk és kerekre nyújtjuk. A köröket sugár alakban, mint a pizzát, elvágjuk. A kör külső széle felől elkezdve feltekerjük a kifliket. Zsírozott tepsibe fektetjük, a tetejét felvert tojással lekenjük. Kevés kelesztés után pirosra sütjük. A tetejére szórhatunk reszelt sajtot, szezámmagot is.

Nos ezt a receptet tuningoltam meg én. Először is, gyúrás közben úgy döntöttem, hogy egy kis zsír és tojás nem árthat egy kelt tésztának. Aztán beugrott még, hogy a kifli vastagabb végébe akár virslit is lehet tekerni. Így készült el az a sós kifli, amit a Kicsi mini hotdognak nevezett el.

Mini hotdog
1 kg liszt
1 evőkanál só
1 élesztő
annyi tej, hogy gyúrható tésztát kapjunk (kb 3 dl)
1 evőkanál zsír
1 tojás
6 virsli

Az élesztőt kevés langyos tejben megfuttatjuk, és a hozzávalókból a szokásos módon tésztát gyúrunk, amit fél óráig langyos helyen kelesztünk. (az eredeti recept szerint nem kell keleszteni a tésztát nyújtás előtt) Virsli nem szükséges még ebben a fázisban!
Négy egyenlő részre osztjuk, és egyenként kerekre nyújtjuk, majd a körlapokat felvágjuk, mint a pizzát. Én minden lapot 16 darabra vágtam. Természetesen lehet 8 vagy 4 darabra vágni, akkor nagyobb kiflik lesznek, de szerintem kisebbre, azaz több darabra vágni már nem érdemes.
A virsliket először harmadoltam, majd minden darabot 4 egyenlő részre vágtam hosszában. A virsliket a körszeletek külső részére helyezem, és feltekerem a kiflit.
Zsírozott tepsire helyeztem őket, felvert tojással lekentem, hagytam kicsit kelni, majd kb. 180 fokon pirosra sütöttem.

Tej-tojásmentes palacsinta Zsófi lekvárjával :) (Vajaspánkó)

Palacsintát enni nagyon szeretek, sütni egyáltalán nem. Legnagyobb szerencsémre, ha nem én főzök, gyakran van palacsinta. A legtöbb tej-tojás mentes alapreceptet a biochef.hu – ról böngészem, van amin változtatok, van ami marad a maga tökéletességében. Most ez utóbbi a helyzet.
Hozzávalók:

20 dkg teljes kiőrlésű liszt
4 dl víz
1 dl olaj
pici só

A hozzávalókból palacsintatészta állagú és sűrűségű tésztát keverünk, majd kisütjük. Ez a verzió kicsit leragadósabb típusú tészta állítólag, de nálunk működik.
Tölteléknek Frazon Zsófitól kapott remek gyömbéres – citromos baracklekvárt használtunk, és egy kevés narancsos csokoládé reszeléket a Chocolate Hotel kínálatából. Hmmm

Babos piláf (Vajaspánkó)

Nagyon sok olyan étel van, amit háztartásunk másik jeles képviselője sokkal jobban tud csinálni, mint én. A sok mindenből ez az egyik kedvencem, mert nagyon gyorsan kész van, ráadásul a vörösbab nálam mindentvivő. :)

Hozzávalók:

1 fej vöröshagyma
5 dkg nyers földi mogyoró
fél cukkini
2 db sárgarépa
1 konzerv vörösbab (vagy annak megfelelő mennyiségű főtt bab)
5 dkg mazsola
1 db zöld chili
kevés fahéj, bors, só, garam masala

köretként főtt barna rizs

A hagymán megpirítjuk a mogyorót, hozzáadjuk a kicsire vágott cukkinit és répát, majd a fűszereket, a chilit és végül a babot és mazsolát. Hipp-hopp kész van, és a sok különféle íz tökéletes harmóniát alkot. Nagyon szeretem!

Nők a pályán – otthon is (Vajaspánkó)

Az Odeon-Lloyd mozi Nők a pályán címmel http://www.telesport.hu/noi-palya-cimmel-vetitessorozatot-rendez-az-odeon-mozi-az-eb-alatt vetítéssorozatot szervez az Eb alatt. Ez remek egyébként, de bevallom, én nem nagyon érek rá ilyesmire, hiszen minden este meccs van… És ez már a főzési és táplálkozási szokásainkon is meglátszik. Most, hogy már csak egy meccs van esténként, kicsit könnyebb.

Az elmúlt egy hétben rászoktam a könnyen, gyorsan főzhető és ehető vacsorák készítésére, de tegnap este már önvizsgálatra szorultam, ugyanis alig volt hozzávaló. A végeredmény paradicsommal összesütött tészta volt, tejszínes cukkiniszósszal.

A hozzávalók: az olasz sorfal a tizenhatos vonaláról (panzani Tagliatelle):

az elkészítési idő pedig alig több, míg felforr a főzővíz, és megfőnek.
A szósz így készült: 4-5 kövér fokhagyma gerezdet aprítottam, kicsit az olajra dobtam, rá 2 közepes cukkinit apró kockákra vágva, bele frissen tört koriandert és feketeborsot jó bőven, sót, lefedtem, és amikor már kicsit megpuhult (nem szoktam túlságosan, akkor sem, ha nem sietek), akkor botturmixszal kicsit oszlattam, majd végül beletettem 2-3 evőkanál sűrű főzőtejszínt, és még egy kis rottyantás.
Amikor megfőtt al dente a csatársor (8-9 perc), leszűrtem, ugyanabba az edénybe tettem kis olajat, beledaraboltam 4 közepes paradicsomot, rá a tésztát, 4-5 percig erős tűzön, keverés mellett kicsit lesütöttem, és már lehetett is szedni, rá pedig a szószt.

És végül a házi kupa, amit ezúttal a török válogatott nyert el, teljesen jogosan!

Oldal 1 - 1412345...10...Utolsó »