Recepteket illetően még mindig a múlt hétnél tartok. Ezt is a barátnőmbe próbáltam beletömni, mindhiába, mert anya keresztül húzta a számításaimat és vegyes halászlével csábította el Violettát (jha, én is ez utóbbit választottam volna, szóval nem ééér). És edd meg, amit főztél alapon másnap egymagam próbáltam pusztítani a mennyiséget. Ami nem is lett volna baj, de ezúttal kicsit másképp sikerült, mint általában, mert zöldpaprika helyett fehéret tettem bele, hogy ne legyen véletlenül se csípős, és hihetetlen, de fél paprika mennyire meg tudja változtatni az étel jellegét! A receptbe az általam jobban kedvelt zöldpaprikás verziót írom.

hozzávalók

50 dkg sertéskaraj
15 dkg füstölt húsos szalonna
10 dkg csemege uborka
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 paradicsom
½ zöldpaprika
3 dl húsleves alaplé (ha kockából csináljuk, akkor mindenképp a füstölt ízű leveskockából)
kevés liszt
só
bors
fűszerpaprika

A csíkokra vágott szalonnát és a felaprított vöröshagymát megpirítom, felöntöm a húslével, beleteszem a csíkokra vágott húst, az összezúzott fokhagymát, sózom, borsozom. Amikor már kezd puhulni a hús, hozzáadom a felcikkezett paradicsomot és a zöldpaprikát. A végén liszttel besűrítem, hogy legyen szaftja; megszórom egy cseppnyi piros fűszerpaprikával, hogy legyen színe. Legvégül belekeverem a szintén csíkokra vágott uborkát is.

Én apróra tört spagetti tésztával szeretem, tudom, nem a gasztronómia csúcsa, de ha én egyszer azzal szeretem???

kép innen

O-óóó nagyon el vagyok maradva posztolással most ledarálok négyet-ötöt egyszerre. A héten nálunk járt barátnőm, és nagyon meg akartam mutatni neki, hogy én igenis tudok főzni. A legnagyobb ellenségem már rögtön az elején AZ IDŐ lett, csupa nagy betűvel. Versenyfutás az idővel. Hasznos lett volna a Nigella minden esetre című sorozat azonos című epizódját megnéznem, hátha jobban be tudom osztani az időmet. És az időhiány nem csak az előkészületekre vonatkozik, hanem Violetta ittlétére is.

Ott kezdődött, hogy megérkezését megelőző nap óhajtottam mindent megcsinálni: bevásárolni, takarítani és főzni is. Főzni tudom, jobb frissivel, de nem akartam ezzel untatni és különben is. Sűrű volt a program, nem fért volna bele még az is Szóval bevásárlás délelőtt (csupán 5 boltot kellett végigjárnom, és így sem kaptam mindent, bosszantó), takarítás egész délután (ááá itt már sejtettem, hogy nem lesz ennek jó vége), főzés este 9-től éjfélig, 4-5 óra alvás, aztán főzés újból, másnap kb 40-45 km lebiciklizése és egy horrorfilm után nem kellett altató.

A főzés két részletben nem a véletlen műve volt, hanem így terveztem. Este (éjjel) megcsináltam a másnapi biciklitúrával egybekötött piknikre (vagy piknikkel egybekötött biciklitúrára…melyik is? Hm….lényeg, hogy a biciklitúra dominált) a calzonét és a zabpelyhes kekszet, hiszen másnap reggel fél 9-re indulásra készen, gondtalan lazasággal már biciklire kellett pattannom, és nem akartam hajnalok hajnalán felkelni, hogy elkészüljek. Aztán végül mégis így lett, mert rájöttem, hogy oké, hogy a túra közepette, megfáradva, kiéhezve, új energiát gyűjtve lekucorodunk egy pokrócra és elfogyasztjuk remekbe szabott (hehe majdnem a kukában landolt, de ekkor ezt még nem sejtettem) költeményemet, de a napnak ezzel még nem lesz vége, este is kell valamit enni otthon. És „azt is én akarooom főőőzni!!!” típusú belső toporzékolással megmakacsoltam magam, és csakazértis felkeltem hajnalok hajnalán (még leírni is rossz, hogy mikor, de legyen annyi elég, hogy korábban, mint ahogy Violettám vonatra szállt, sőt talán még azelőtt, hogy felébredt volna), hogy az aznapi betevő meleg falatunkat összehozzam: gombakrémleves és hentes tokány kerekedett ki a hajnali ténykedésből. Ez nagyon jó választás volt részemről, mert mint korábban beszéltük, még nem evett hentes tokányt, és ahogy utóbb kiderült, még gombakrémlevest sem, de tudtam, hogy szereti a krémlevest és a gombát is (ha kaptam volna friss brokkolit, akkor brokkolikrémleves lett volna, de talán a gomba jobb választásnak bizonyult.)

A második nap már anya által főzött vegyes halászlé volt terítéken, mert tényleg nem akartam elfőzőcskézni az időt.

Először éreztem át, hogy milyen is az, amikor az elröppenő percek, órák szorításában kapkodva kell felkészülni és megfelelni mind önmagunknak, mind a várva várt vendégnek.

Feltérképezve a helyzetet jöjjenek a receptek, szépen sorban, majd csak utolérem magam.