füge bor készítése



Füge körtével és kék sajttal (ANCSIKA KONYHAI CSÍNYTEVÉSEI)

Nagyon sok finomságot ettem már életemben, de ez az étel minden képzeletem felülmúlta. Valami mennyei! Csodálatos az ízek harmóniája; semmihez sem hasonlitható ízorgia.
Mindenkinek ajánlom. És az elkészítése sem bonyolult.


4 db körte

200 ml fehérbor
1/2 citrom leve
50 g cukor
4 füge
8 szelet vékony sonka
3 e. kanál olívaolaj
3 e. kanál juharszirup
fügemustár

bors
4 szál rozmaring
200 g kék sajt
bagett

A körtéket megmosni, hosszában ketté vágni, a magházakat eltávolítani. A fügét is alaposan megmosni, ketté vágni. A fél körtéket a borral, a citromlével és a cukorral felfözni , majd nagyon lassú tüznél 15-20 perc alatt készre párolni. Hülni hagyni.
Közben a sütöt 200°-ra elömelegíteni.
A fél fügéket fügemustárral bekenni, hogy össze lehessen ragasztani a körtével.
Összeillesztjük a két fél gyümölcsöt, körbetekerjük egy szelet sonkával és fogpiszkálóval megtüzzük.
Tüzálló tálba állítjuk, sózzuk, borsozzuk és meglocsoljuk juharsziruppal és olívaolajjal. Egy ágacska rozmaringot apróra vágunk és ezzel is megszórjuk. A többi ágacskát a gyümölcsök közé tesszük, betesszük a sütöbe és 15 percig sütjük.
Amíg sül a sajtot vékony szeletekre vágni, a bagettet szeletelni és átmelegíteni.
A sütésnél keletkezett “szaftot” tálaláskor locsoljuk a tetejére.

Fügéző (Lét-tudatos konyha)

Tegnap a nagy esőben realizáltam, hogy a tervezett füge-szüretet most azonnal kell véghezvinnem, mert félő, hogy gyors penészedésnek indul a bokrokon várakozó gyümölcs.

Fügét elrakni csakis úgy érdemes, hogy azonnal, mert jártam már úgy, hogy leszedés után nem rögtön cselekedtem és az eltett lekvárok szépen felforrtak, mivel igen könnyen romló gyümölcsről van szó. Kimentem hát, alaposan megfürdőzve a nagy levelek közt. Mint utóbb kiderült, nem voltam egyedül:

Kép az esőben

Őkelme eléggé rejtőzködött, a fényképezés idejére még a kép kicsit jobb minősége érdekében sem volt hajlandó pozitúrát változtatni, így valahogy beügyeskedtem a gépet a nagy levelek közé az ott lapuló Béka Urasághoz.

Idén már nem sok új bejegyzés fog kerülni a „Befőzés” gyűjtőládájába, mivel lassan a befőzendő termések végéhez érünk. Lehet, hogy unalmas is volt ez a sok –szinte egy kaptafára/eljárásra épülő-készülő- üveges piros, sárga, lila gyümölcs.

Nekem mindenesetre nem tűnt/tűnik egyhangúnak, mert mindegyik gyümölcs készítésekor más aroma és hangulat van jelen, ami biztos nem érződik át teljesen a képeken, írásokon. Örömöm rejlik a kavargatásban is, még ha időnként hebehurgya gyorsasággal ejtek is meg egy-egy befőzést a 4 lábatlankodó csemete és a napi penzum mellett.

Zöldséget idén nem nagyon raktam el, kivéve néhány üveg lecsót. A házi vegeta viszont hamarosan esedékes lesz, káposzta, paprika, karfiol pedig még függőben, ugyanis nemigen van már helyem. A kamra polcain szűkösebb napokra várva sorakoznak az üveges finomságok…

Fügelekvár

Hozzávalók:

Füge
Aki édesebben szereti, tehet mézet hozzá, de elég édes önmagában is

Elkészítése:

A szokott módon előkészítem az üvegeket.
A fügét megmosom, a felső kis szárát levágom, feldarabolom, ügyelve a penészedésnek induló részekre, nehogy belekerüljön ilyesmi.
A gyümölcshúst összeturmixolom, befőzőlábasba teszem, majd felfőzöm. Tölcsér segítségével üvegekbe töltöm, fejreállítom, majd száraz dunsztba teszem (ez az eljárás részletesen itt olvasható).

Fügés-karobos hab (Lét-tudatos konyha)

A tegnapi nagytakarítás első felvonása után kanalaztam be ezt a fügés édességet. A többiek fanyalogtak, azt mondták rá olyan seízű. Lehet, hogy az én ízlésem rendhagyó, mert nekem tetszik: nem émelyítően édes, időnként találkozok benne egy-egy fügedarabbal és gyorsan elkészül.

Hozzávalók:

5 db érett füge

2 ek karobpor

50 ml tejszín

½-1 ek méz

1/2 mk őrölt kardamom (ki-ki vérmérséklete szerint tegyen bele, én szeretem a kardamom ízét, de ebben a habban nem érződik nagyon)


Elkészítése:

A fügét leszárazzuk, apróra vágjuk. A többi hozzávalóval együtt turmixgépbe tesszük és simára mixeljük.

Gombás szakácskönyvek (Ha bolond, ne szedd le!)

Dr Pepper szakácskönyvélményeink megosztására bíztat bennünket. A gombásokat külön vettem, a többiről majd a másik blogon írok. Hamarjában ennyit sikerült összeszednem, gyanús, hogy leledzik még egy-kettő valahol, ha előkerülnek, kiegészítem majd a posztot.

1. Peter Jordan: Nagy gombakönyv (Steven Wheeler receptjeivel), Cser Kiadó, 2004

Peter Jordan több mint ötven év gombavadászi tapasztalat után írta meg szép kiállítású, drága, nagy méretű könyvét. A könyv körülbelül fele tartalmaz recepteket, ezen kívül részletesen leírja a gombagyűjtés tudnivalóit, mit, mikor, hogyan, hol. Külön fejezetet szentel a legfontosabb ehető és mérgező gombáknak, több fényképpel, részletes leírással. Hasznos lehet, hogy az ehető gombáknál leírja, hogy milyen típusú ételekben érdemes felhasználni (ezt én annyira nem tanulmányoztam, így nem tudom, egybevág-e a saját tapasztalatokkal).
A receptes rész szintén sok fényképet tartalmaz, az elkészítést lépésenként írja le, időnként a lépést is képpel illusztrálva. A leírások jól követhetők, az egyes receptek mellé még extra tippeket is mellékelnek (pl. helyettesítésre, tisztítás módjára – ezek olykor hasznosak, máskor kissé bárgyúk, pl. ha nem tudunk saját tapenáde-t készíteni, vegyünk a boltban). A recepteket az alábbi fejezetekre osztja: Tartósítás, Gomba reggelire, Leves, előétel, saláta, Szárnyas- és vadételek, Marha-, sertés- és bárányhúsból készült ételek, Húsnélküli ételek.
Összességében jól használható könyv, több receptjét elkészítettem már, beváltak.

2. Antonio Carluccio: Gombák könyve 103 recepttel, Saxum

Antonio már több, mint hatvan éve szenvedélyes gombász, ebben mindenképpen megelőzi Petert. Szintén terjedelmes rész foglalkozik a gombagyűjtés szabályaival, a fontos ehető és mérgező gombák részletes bemutatásával. Kezdők részére hasznos lehet, hogy jelzi a gomba étkezési értékét (ehető, jó, nagyon jó, nagyszerű), ami egyfajta iránytűként szolgálhat, később aztán úgyis saját tapasztalatunkra és ízlésünkre hagyatkozunk. Szedésre, tisztításra, célszerű felhasználásra is találunk útmutatást az egyes gombáknál.
Külön fejezet foglalkozik a termesztett gombákkal, ennek majd még jó hasznát vehetjük, előbb utóbb nálunk is többféle fog elterjedni a ma kapható csiperkén és laskán kívül. A shiitake lassacskán már nem számít különlegességnek, és terjed az enoki meg nameko is, de ezeken túl is van élet. :)
A következő fejezeteket találjuk a könyvben: Levesek, mártások, tartósítás, Könnyű ételek, Tészta, rizs, polenta, Halak, Húsok

Antonio könyvét szívesen forgatom, de inkább csak, hogy ötleteket nyerjek belőle. Egy-egy receptjét elkészítettem ugyan viszonylag pontosan, jól is sikerültek, de az egész valahogy nem áll össze. Ráadásul sok recept kíván igazán különleges hozzávalót.

3. Albert László, Jászai Tibor, Rauch Erzsébet: Vadon termő gombák receptkönyve, Paginarum, 2001

Magyar szerzők próbálkozása igényes gombás szakácskönyv létrehozására. Rövid, a gomba tápértékére, hatóanyagaira, beszerzésére, tárolására, előkészítésére, elkészítésére, felhasználására vonatkozó fejezet után 17 féle gombát mutat be részletesen. Az egyes gombák leírását néhány recept követi, és külön fejezetben olvashatunk még néhány különlegességről, pl. a szarvasgombás ágyas pálinkáról. Egyszerűbb recept kevesebb van benne, több a rafinált, különleges, valamiért azonban ez a könyv nem tudta belopni magát a szívembe, nem tudom miért (vannak dolgok azért, amik konkrétan zavarnak, pl. hogy miért nincs benne őzlábgomba recept, ha már a korallgomba belefért, vagy miért olyan gomba szerepel a címlapján, ami nincs is benne). Sokszor nézegettem már, de csak a vargányás felfújtat készítettem el belőle eddig, igaz, az kifogástalanul sikerült.


4. Jacque Malouf: Mushrooms (more than 70 inspiring recipes), Conran Octopus, 2004

Az egyetlen angol nyelvű gombás szakácskönyvem. Budapesten bukkantam rá véletlenül a Pendragon könyvesboltban.
Szép kiállítású könyv, jó kézbe venni. Nincs minden recepthez fotó, de ez nem is baj. Kevés az összekötő szöveg, főleg receptekből áll, nem csoportosítja gombafajtánként. Fejezetei: Levesek, saláták, Tészta, kuszkusz és rizs, Lepények, piték és kenyerek, Hús és hal, Tojás és zöldség, Partyételek.
Bár gombák a címe, valahogy mégis az a benyomásom, hogy mégsem a gomba a főszereplő benne. Kicsit olyan, mint manapság a szakácskönyvek többsége, szépen szerkesztett, jól fotózott, de semmi unikum. Hogy a hozzávalók közt a gomba is szerepel, sokszor mellékes. Ennek ellenére jó ötleteket nyerhetünk a könyből. Néhány receptet már elkészítettem belőle, jól követhetőek, be is váltak.

5. Tóth Endre: Vargánya, rókagomba, füge, medvehagyma – és a sültek! MediaM 2005

A Mit főzzünk ma tévéműsor (mond valakinek valamit?) szakácsának receptfüzete. Nem kifejezetten gombás könyvről van szó, de található benne jó pár (erdei) gombás recept is. Minden recepthez jár kép is , a receptleírások jól áttekinthetőek, de kissé elnagyoltak, kezdőknek nem ajánlanám. Nem használtam még ezt a könyvet, így nem tudom, mennyire megvalósíthatóak. Ránézésre úgy tűnik, a receptek többsége nagyobb előkészületet és tervezést kíván .

6. Renata és Fridehelm Volk: Gombakalauz ínyenceknek, Magyar Könyvklub, 2004

A gyűjtés szabályaival és rendes gombahatározóval kezdődik a könyv. A határozó résznél feltüntetik a gomba étkezési értékét, és a legjobb felhasználási módokat is.
A receptes részt kis általános ismertetővel kezdik, majd jönnek a Levesek, Saláták, Előételek, Apró fogások, Főételek, Mártások, Tartósítás. Jó ötlet a könyben, hogy az egyes recepteknél nem konkrét gombát ajánlanak, hanem egy egész sort, amiből érdemes lehet kipróbálni. Így sokféle gombát említenek, amire máshol egyáltalán nem szoktak kitérni.
Szeretem ezt a könyvet, bár ma már ritkán használom. Nem sokkal azután jelent meg, hogy kezdtem komolyan túllépni a gombaleves-rántott gomba-gombapaprikás szentháromságán, jó ötleteket adott. A savanyú gombát pl. a mai napig ez alapján készítem. Jól használható, sok hasznos tanáccsal.

7. Lévai Judit: Terítéken a gomba, Medicina, 1986

Ezzel a könyvvel áttérek a korosabb versenyzőkre. Papírkötésű, kissé széteső, szürkés kiadvány (címlapon egyik kedvencemmel, ezért plusz pontot érdemel), a fotók a legjobb indulattal is hagynak kívánni valót maguk után, de szerencsére nincs túl sok belőlük.
Szó esik benne általában a gombáról, mint élelmiszerről, a gombagyűjtésről, és részletesen a gombamérgezések fajtáiról. Ez az elején helyezkedik el, ha az olvasó átrágja magát rajta, nem biztos, hogy a későbbiekben a receptekhez is lesz kedve. Pedig érdemes továbblapozni, mert jön a gombaismertető rész, 80 féle gombát ismertet részletesen, mindegyiknél megemlítve a recepteket, melyhez érdemes felhasználni. Majd jönnek a receptek, ételfajtánként. Van Kis energiatartalmú gombás ételek és Külföldi gombás ételek fejezet is, figyelem, 80-as évek, ebből is látszik igényessége.
A receptek többsége hagyományos, jó, egyszerű gombaétel (pl. magyaros gombás tojás, gombalevesek, gombával rakott burgonya, gombás hústekercs, stb.), összesen 240 recept. Ajánlom.

8. Kalmár Zoltán: Jó gombák és felhasználásuk, Mezőgazdasági Kiadó, 1960

Hiánypótló mű lehetett a maga idején, “népgazdasági és néptáplálkozási jelentősége pedig abban rejlik, hogy a különböző gombákkal teli van az erdő, csak össze kell szedni. …. Feleletét megérti kétkezi munkás, a paraszt, a gazdaasszony, sőt az iskolásgyerek is. ”
Több oldalas tudományos igényességgel határozza meg a gomba mibenlétét, oszlatja el a tévhiteket a mérges gombákról. Mit tegyünk gombamérgezés esetén, és milyen rendszabályokat kell betartani, hogy elkerüljük a mérgezést. Bemutatja a fontosabb gombafajokat, főzési tanácsokat is ad. Ezek után következik a 71 gombarecept, az előző könyvhöz hasonlóan alapreceptek (van benne bélszín recept is!). Most, hogy lapozgattam, a gombás buktához kifejezetten kedvet kaptam. :) Bevallom, ebből a könyvből még sosem főztem.

9. Tolnai Kálmán: Ételek vadon termő gombákból és erdei gyümölcsökből, Népszava, 1984

Tudományos igényű könyv tápanyagtáblázatokkal, gombaismertetővel, néhány fényképpel és rajzokkal. Szintén leírja az ismertett gombáknál a felhasználási módot. A könyv első része foglalkozik a gombákkal, sok-sok alaprecept, de különlegességek, több gombás vadétel is. Egyes recepteket nem nagyon részletez, ezek inkább haladóknak valók. Változatos, ötleteket is meríthetünk belőle. Néhányszor főztem belőle, pl. a Netgombász recepttárában található erdeigomba-pudingot is ebből készítettem. Levesbetétek, mártások, egyebek is színesítik a palettát, tehát nem csak gombás ételek.
Külön értéke a könyvnek az egyéb erdei termésekkel foglalkozó fejezet, somkocsonya, erdei szederecet, csipkebogyómártás és társaik. A recepteket nem árt kicsit korszerűsíteni, pl. a cukormennyiséget csökkenteni a lekvárféléknél.

10. Kis gomba abc receptekkel, Cser kiadó, 2005


Egy 1999-ben megjelent olasz könyvecske magyarítása. Kb. 35 féle gomba jellemzőit írja le röviden, minden gombához néhány receptet kapcsolva. Inkább a gombákról vannak benne képek, az elkészített ételekről csak kevés. Egyszerű és bonyolultabb ételek egyaránt találhatók a könyvben. Nem főztem még belőle, csak most került elő, ahogy a gombás könyveket kerestem, de úgy tűnik, megéri alaposabban átlapozni.

Elő-előveszem a gombás szakácskönyveket, használom is őket, de nincs kedvencem közöttük, igazán mély hatást egyik sem tett rám. Sok hasznos ismeretet nyerhetünk belőlük, de egyik sem kápráztat el újszerűségével vagy stílusával.


Bár egyik-másik könyvben egész impozáns fotók és leírások vannak, ha gombagyűjtésre és határozásra adnánk fejünket, inkább használjunk hagyományos határozókat, és vegyük igénybe gombaszakértő segítségét.

Szakácskönyv-körkérdés (Csak a Puffin ad neked erőt)

Tudom, hogy mostanában egyik körkérdés éri a másikat, de talán ez a mostani, amit szeretnék útjára indítani, ez nem csak informatív, de felettébb hasznos is lehet. Az lenne a kérdésem hozzátok, kedves bloggertársak, hogy Nektek melyik az az 5 (vagy kevesebb, vagy több) kedvenc szakácskönyvetek, amelyet jószívvel ajánlanátok bárkinek. Azért gondoltam, hogy érdemes lenne ezt megkérdezni, mert jön a karácsony, és bár jópár könyv szerepel a wishlisten, biztos vagyok benne, hogy vannak olyan remek darabok, amelyek pl az én figyelmemet elkerülték és feltételezem, hogy közületek is sokan olvasnátok más bloggerek tapasztalatairól. Ja és azért is, mert a múltkor, amikor a Gordon Ramsay könyvekről tettem említést, akkor pl. VKorsi írta, hogy neki mennyire rossz tapasztalata van a gyűröttarcú egyik szakácskönyvével kapcsolatban (mert bonyolultak a receptek, nehezen beszerezhetőek a hozzávalók, stb. Ezt például jó tudni annak, aki ezt a könyvet tervezi éppen megvenni.) Szerintem egy csomó felesleges kiadástól szabadíthatnánk meg egymást, ha lenne egy gyűjteményünk, ahol a kedvenc szakácskönyvekről lennének értékelések.

Kedvenc úgy, mint legjobban használható, legjobb recepteket tartalmazó, legérdekesebb, stb, stb. Szóval mindent összevetve, melyik az az 5 (vagy több), amit nem hagynál ki költözéskor a kézipogyódból? Magyar és idegennyelvű egyaránt érdekel, ezutóbbi talán annyiban érdekesebb, hogy ezeket itthon, Magyarországon nem tudjuk átlapozni a sarki könyvesboltban. Ha már itt tartunk, akkor az is nagyon hasznos lenne, érdekelne, melyik könyvekben csalódtatok, melyiket nem ajánljátok.


Nálam a favoritok:

Gui Gedda and Marie-Pierre Moine: Cooking School Provence: Fantasztikus könyv, igazi remek. A szakács, Gui Gedda egy egyhetes kurzust mutat be a könyvben, kezdve a provence-i konyha alapanyagainak, eszközeinek, technikáinak az ismertetésével, majd bemutatva a provence-i piacokat és a körültekintő vásárlás alapjait, amit aztán sok-sok recept követ. Vannak benne nagy klasszikusok, mint a pan bagnat, a ratatouille, a nizzai saláta vagy bouillabaisse, és van sok egyéb, húsos és húsnélküli étel, édesség, péksütemény, és még sok-sok minden. Komolyan mondom ez a könyv, maga a tömör gyönyör, nem lehet vele betelni. Rengeteg kép (köztük fázisképek is), zömében itthon is kapható hozzávalók, érthető, követhető leírások, eddig általam próbált hibátlan receptek. Überszuper.


David Lebovitz: Perfect Scoop: David Lebovitz, tipikusan az a fazon, akit nem a szépségéért szeretünk… Még csak az érdekesen csúnya kategóriába sem sorolnám, cserébe viszont olyan csúcsszuper a könyve, hogy hibát szerintem még nagyítóval sem lehetne találni benne. Fagylaltok, sorbet-k, graniták, kiegészítők egy helyen. Magával ragad a lelkesedés, amivel az egyes fagylaltokról ír, legyen szó egy egyszerű vaníilafagylaltról, vagy akár egy különlegesebb szecsuáni borsos narancsfagylaltról. A receptek végén “perfect pairing” címszó alatt még javaslatokat is tesz, mit mivel érdemes, lehet kombinálni, tovább halmozva az élvezeteket. Még nem hibázott egyszer sem. Egészen kiváló könyv, egyszerű elkészítési módok, elérhető hozzávalók, a földgolyó ezen részén használt mértékegységek is feltüntetve, 6-8 receptenként 1 kép, szép kivitelezés.

Zabert Sandmann Trendkochbuch sorozat: Ez a németnyelvű sorozat, amellett, hogy rendkívül olcsó, darabonként mindössze 5 euró, az egyik legjobb sorozat szerény véleményem szerint. Könyvenként legalább 50 recept, csodálatosan szép képekkel – ahogy egyszer okosan megfogalmaztam, ha csak fotózási ötleteket lehetne meríteni a könyvből, már akkor megérné. De nem, a receptek is jók, mindegyikhez tartozik egy-egy hasznos tipp is: más variáns, egyszerűbb elkészítési mód, valamilyen trükk, vagy tálalási ötlet. Passzív némettudással is könnyedén használható, egyszerű leírások, könnyű nyelvezet – szerintem.

Williams-Sonoma sorozat: Hasonlóan a német sorozathoz, ez is egy igen kiváló széria. Amerikai kiadású, de “európai” mértékegységekkel is feltüntetett receptek. Rengeteg ötlet, néhol egy icipicit körülményes az elkészítési mód leírása, de rutinosabb konyhatündérek könnyedén elkészíthetik a receptek többségét. Eddig hibátlan receptek, sok kép, elérhető alapanyagok, 40-50 recept/könyv, 11-12 USD.

Magyarnyelvűek közül legeslegkedvencebb könyveim a Good Food könyvek. Amilyen sok rossz receptet lehet találni ügynökségektől megvásárolt(?) képekkel bizonyos más magazinokban – (nemcsak magyar, hanem német és angolnyelvű újságokra is gondolok) – annyira csodaklassz a Good Food Magazin. Nálam eddig tévedhetetlen. Na és ezek közül a remek receptek közül gyűjtöttek ki típusonként 101 receptet a kiskönyvekbe. Nincs mellébeszélés, felvezetés, csak 1 recepthez 1 kép és az elkészítési mód. Zsebkönyv méretű, darabonként 1500 pénz, de simán lenyomja némelyik 3-4000 Forintos könyvet.

Nincs még meg régóta, de teljesen megbízható és alapmű a Szakácsok Könyve. Ha meg még egy leárazás során sikerül féláron hozzájutni, akkor egyrészt rém boldogok leszünk, hogy megfogtuk az isten lábát, másrész pedig a különbözetből meg lehet venni pl 3-5 Good Food könyvet).

Ezzel szemben csalódás volt:

Carluccio’s Complete Italian Food: Amennyire imádom a műsorait, olyan pofáraesés, vagy hogy egyik – és ezek szerint sok más blogger – kedvenc, Nick Hornby szóhasználatával éljek – betoncsók volt a könyve, amely inkább hasonlít egy lexikonhoz, mint egy olyan szakácskönyvhoz, ami azonnal főzésre ösztönözne. Hangsúlyozom, főzési felhasználhatóság szempontjából volt csalódás, mert nem erre számítottam. Több esetben volt problémám a receptek elkészítése során, nem volt elég egyértelmű, volt, hogy az íze nem volt túl jó. De ha valaki az olasz konyha minden egyes alapanyagáról szeretne hosszúranyúlt szócikkeket olvasni, akkor ne habozzon, ez a könyv tetszeni fog!

Kezdeti lelkesedésem ellenére nem vált be igazán az Édességek nagy könyve sem. Jobban mondva a receptek nem váltak be, mert a könyv továbbra is tetszik, impozáns a receptek mennyisége, sok jó ötlet van benne, sok képpel, az igazság azonban az, hogy nem egyszer hagyott már cserben a könyvből kiválasztott recept, amit nehéz feldolgoznom.

Majd még folytatom a listát, addig összeszedegetem mások írásait, és ha megengeditek, a körkérdés során adott válaszaitok linkjeit is folyamatosan gyűjteni fogom itt:

Lila Füge

Claudia Roden: Arabesque: A Taste of Morocco, Turkey, and Lebanon
Rose Carrarini: Breakfast, Lunch, Tea
Nigel Slater: The Kitchen Diaries
Heston Blumenthal: In Search of Perfection: Reinventing Kitchen Classics
Patricia Wells: Vegetable Harvest

Tintaleves
Tessa Kiros Falling Cloudberries
Gordon Ramsay’s Seasonal Cooking
Claudia Roden – The Book of Jewish Food
Nigel Slater – Real Fast Puddings

Tintaleves

Nigel Slater – Real Fast Food

Sajtkukac
Roy Strong: Lakoma
Lénárd Sándor: Római ételek
Bódiné Fekete Éva: A gasztronómia története

Sajtkukac

Good Food könyvek

Kicsi Vú

Könnyen, gyorsan, finomat – Ínyenc ételek

Továbbadnám a kérdést:

Chilinek, Tintaleves Eszternek, Sajtkukacéknak, Millie-nek, Mézesmadzag Zsuzsának, és Kicsi Vúnak.

Ha pedig valakinek vannak ilyen írásai, kérem, küldje el a linket. Jó lenne, ha összejönne egy könyvajánló-gyűjtemény.

PS: Természetesen az nem baj, ha van átfedés, minél több vélemény, annál jobb.

Tagine – marokkoi “stew” (receptjeim gyujtemenye)

Kezdjuk nehany keppel. Mi is az a tagine? Egyreszt ez a kup alaku edeny, amiben a kajat keszitik. Masreszt a benne fozott etel. Altalaban hust, zoldsegeket, aszalt gyumolcsot, esetleg csicseriborsot tartalmaz, egyfajta edes-fuszeres-csilis szoszban – kis langon, alt. 1-2 oras fozessel keszul. Kuszkusszal, frissen sult kenyerlepennyel szoktak talalni. Tipikus eszak-afrikai etel (Marokko, Algeria stb. )

Nehany alapanyag

Tartositott citrom
Keszen is kaphato nagy boltokban (Angliaban).
De elkesziteni sem nehez:
8-10 citrom tetejet vagd le, majd mintha hosszaban negyedelni akarnad, vagd be – de ne vagd at teljesen, az aljat hagyd egyben, hogy osszetartsa a negyedeket. A hasitekba tegyel 1-1 ek tengeri sot.
Ezutan tedd a citromokat egy nagy befottesuvegbe, es hagyd oket allni. 3 nap mulva nyomkodd le oket, es ontsd ra 3-4 citrom levet, hogy elfedje oket. Hagyd allni 1 honapig.

Harissa paszta
Szinten kaphato keszen is.
Elkeszitese: Mozsarban torj peppe 8 csilit (Horn vagy New Mexico) (a magjat szedd ki elotte) 2-3 gerezd fokhagymaval, 1/2 tk soval, majd keverj hozza 1-1 tk orolt romai komenyt es koriandermagot, vegul 4 ek olivaolajat.

Ghee
Tisztitott vaj

Ras-el-hanout
Tipikus fuszerkeverek

RECEPTEK

Datolyas baranytagine
Ghee-n futtass meg 2 apritott hagymat, majd 1-2 tk kurkumat, 1 tk gyombert, 2 tk fahejat keverj hozza. Pirits meg rajta 1 kg kockazott baranyhust, majd onts ra annyi vizet, ami epp elfedi, es fozd 1,5 oran at.
Adj hozza 250 g aszalt datolyat (ha tul szaraz, elotte aztasd vizbe 1 orara), 1 ek sotet mezet, sot, borsot, es fozd meg fel oran at.
Vegul szord meg kis vajon megpiritott 2-2 ek mandulaval es pisztaciaval, valamint petrezselyemmel.

Gesztenyes barany
Vajon 2 hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 25 g friss gyomber, csipet safrany, 1-2 fahejrud, 1 kg baranyhus – ra viz, 1 o fozes.
+ 250 g fott gesztenye, 1-2 ek mez, so, bors – meg 30 p fozes. + fel granatalma magja.
Talalas elott szord meg a maradek granatalma-magal, menta- es korianderlevellel.

Aszalt gyumolcsos barany
Vajon 2 ek mandulat, 2 lilahagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, huvelykujjnyi friss gyomber, csipet safrany, 2 fahejrud, 1-2 tk koriandermag torve, 500 g baranyhus, ra viz, fozes.
Bele 12 aszalt szilva, 6 aszalt barack, 3-4 csik narancshej, 1-2 ek mez, so, bors, vegul korianderlevel.

Olajbogyos-citromos barany
Vajon 2 gerezd fokhagyma, 1-1 tk orolt gyomber, koriandermag, safrany, 1 kg barany cutlet, 2 hagyma, viz, 1,5 o fozes.
+175 g barna Kalamata olajbogyo, 2 tartositott citrom, so, bors, koriander.
Talald mandulaval megszorva, kemenytojassal.

Nyarias tagine
Olivaolajon 1 hagyma, 4 foki, 1-1 tk romaikomeny, koriander, szaritott mentalevel, 25 g friss gyomber, 750 g baranyhus, so, bors – viz, fozes.
2 szeletelt cukkini, 1 piros husos paprika, 4 paradicsom, petrezselyem, friss menta.
Talald salataval, friss spenotlevellel, citromgerezddel.

Sult tagine
Chermoula (pac): mozsarban torj peppe 4 gerezd fokhagymat, 40 g friss gyombert, 1 csilit, 1 tk sot. Bele friss korianderlevel es petrezselyem, majd 2-3 tk orolt koriandermag, romai komeny. Vegul 3 ek oliva, 2 ek mez, 1 c leve
Vagdoss be 1,5 kg baranyvallat (csontos), kend ra a pacot, hagyd masnapig allni.
Vajon piritsd meg a hust, majd szedd ki egy talra.
Ugyanabban a vajban 2 lilahagyma, a maradek pac, 225 g aszalt szilva, 225 g aszalt fuge (hasznalhatsz helyette frisset is, akkor azt csak a vegen add hozza), 3 dl viz – forrald fel, majd vissza bele a hus. Tedd a sutobe, 2 o sutes (gaz 4 / 180 fok), lefedve.
A sutes vegefele 40 g vajon parolj meg 2 cikkekre vagott birsalmat. Rendezd a hus kore (ha friss fuget hasznalsz, felezve most ezt is rakd a hus kore). Ra 2-3 ek narancsvirag-viz, 2 ek mez.
Susd tovabbi 25-30 percig.
Szord meg petrezselyemmel, korianderlevellel.

Ceklas marhatagine
Vajon 3-4 foki, 1 lilahagyma, 40 g friss gyomber, 1 csili, 2 tk koriander, 2 fahejrud, majd 3-4 cekla negyedelve – 2-3 perc.
Bele 500 g felkockazott marhahus, ra viz, 1 o fozes.
+ 2 cikkekre vagott narancs, so, bors, 1 ek mez, 1-2 ek narancsvirag-viz, meg 10-15 p fozes.
Szord meg kis vajon megpiritott pisztaciaval, petrezselyemmel.

Marhatagine edesburgonyaval
Kis vajon 40 g gyomber, 1 hagyma, 1 kg marhahus, 1-2 tk ras-el-hanout, ra viz, 40 p fozes.
+ 2 edesburgonya darabolva, so, bors.
+ 500 g borso, 2-3 paradicsom, 1 tartositott citrom, korianderlevel.

Koftas tagine
Kofta = husgomboc.
225 g daralt baranyhus, 1 hagyma, mentalevel, 1 tk ras-el-hanout, petrezselyem, so, bors, cayenne bors – fozd ki forro vizben.
A fozovizbol tarts meg kb. 3 dl-t. Bele 1 ek vaj, so

VKF XIX. – Romantikus vacsora (Csak a Puffin ad neked erőt)

Bevallom, amikor eszembe jutott a romantikus vacsora, mint lehetséges ötlet a XIX. Vigyázz, Kész, Főzz! forduló témájaként, elsősorban magamból indultam ki. Mégpedig abból, hogy jó-jó, sokat sütök-főzök, kísérletezgetek, nem engedve, hogy valami unalmassá váljon, de valahogy mindig minden olyan gyorsan történik. Azt gondoltam, álljunk már meg egy pillanatra: mi lenne, ha úgy istenigazából megadnánk a módját egy vacsorának és ezúttal kizárólag a vacsorára és egymásra figyelnénk. Nem tudom, ki, hogy van vele, de nálunk nagyon-nagyon ritkán van ilyen meghitt, csendes, „lassú” vacsora, és ha van, akkor is étteremben. Nem azért, mert nincs hozzá kedvünk, hanem mert mindig van valami fontos, sürgős, stb, stb. Aki ismer, tudja, hogy nem élek rózsaszín ködben, igen távol áll tőlem a csöpögős lamúr (persze ezt nem jelenti azt, hogy ne nézném meg ötvenedszer is, ahogy John Cusack a szomorkás szemeivel olyan elbűvölően néz Kate Beckinsalere a Serendipityben), de szerintem igenis szükség van ilyen alkalmakra, a várakozásra, a készülődésre, a meglepetés erejére, akkor is, ha az nem spontán. Igen, én szeretek virágot kapni, szerettem menyasszonyi ruhában vonulni az esküvőn pontosan olyan romantikus zenére, amilyenre akartam, szeretek meghitten vacsorázni, szerettem azt, hogy pontosan kitalálta, megszervezte és végrehajtotta a Nagy Kérdés Projektet, és nem csak úgy egy hirtelen ötlettől vezérelve kérte meg a kezemet. Sokszor előfordul persze, hogy csak történnek a dolgok és aztán rájössz, hogy hoppá, milyen szép kis este lett az egyszerű mozizásból, milyen romantikus volt állni a hídon, kutyát sétáltatni a parkban, vagy éppen üldögélni egy stégen Velencében, belelógatva a lábunkat a vízbe és azon töprengeni, milyen mázlisták vagyunk, hogy együtt vagyunk, hogy ott vagyunk, hogy látjuk azt, amit látunk és megéljük azt, amit megélünk. Igen, vannak ilyen romantikussá váló események, amire aztán mindig szívesen emlékszünk, de szerintem mi magunk is teremthetünk romantikus hangulatot. Jó azon töprengeni napokig, mivel tudnál a másik kedvében járni, mivel tudnád meglepni, cselt szövögetni, lopva szervezkedni és aztán örülni a másik örömének. Nem tudom, kinek, hogy sikerült, de nekünk igazán szép esténk volt, és biztos, hogy a jövőben ismételni fogunk, mert nagyon-nagyon jó volt előkészíteni az egészet aztán pedig kicsit kikapcsolni, lassan, csendesen, kettesben eltölteni ezt az estét.

És hogy milyen romantikus vacsorákra emlékszem? Hát az elsőre nagyon tisztán. Alig pár hónapja jártunk együtt, amikor elvitt vacsorázni a Dante nevű vadonatúj étterembe, ahol olyan nagyok voltak az asztalok, hogy alig hallottuk egymás szavát, csak mutogattunk jóformán, meg röhögtünk a helyzet abszurditásán. Aztán emlékszem még romantikus vacsorákra az egyetemről, amikor például egyszer eljött hozzám a kollégiumba, én meg azt gondoltam, meglepem egy finom vacsorával, de szörnyen sikerült, alig bírtuk megenni, olyan borzasztó volt. Na és persze emlékszem a romantikus reggelikre a kedvenc helyünkön Füreden, ahogy előre megfontolt szándékkal fogtuk a pokrócot, vettünk a boltban pár dolgot, felmentünk a hegyoldalba és néztük a Balatont miközben majszoltuk a joghurtba mártogatott kiflit és arról álmodoztunk, hogy egyszer majd mi is ott fogunk élni. És igen, most jövök rá, hogy mióta komolyan elkezdtem a konyhában sündörögni, még egyszer sem ültünk le úgy szépen, odafigyelve vacsorázni. Pfu, szörnyű ez a felismerés, bár ha belegondolok, hogy gyakorlatilag félévente jó ha egy normális, pihenős, lazítós otthonülős hétvégénk van, akkor már nem is lepődöm meg annyira. Váratott magára az alkalom, szó se róla. A menü összeállításakor több dolgot vettem figyelembe: 1. Olyan legyen, ami nem túl bonyolult és nem telik sok időbe az elkészítése 2. Ne legyen túl sokféle étel, mert azt nem szereti, már a három is sok néha. 3. Olyan dolgokból álljon, amiket nagyon szeret. Így került az előételbe kecskesajt, a főételbe paradicsomos-bazsalikomos mártás, a desszertbe pedig csoki és bor.


Tehát:

Kecskesajtos fügés kanapé levendulamézzel

baguette
kecskesajt
füge
levendulaméz

A baguette-et karikákra vágjuk, pár pillanatra jó meleg sütőbe tesszük, majd ha kicsit megpirult, kivesszük, ráhelyezzük a szeletekre vágott fügét, rámorzsoljuk a kecskesajtot és levendulamézzel locsoljuk meg, majd visszatoljuk a sütőbe és kb 5 perc múlva kivesszük és kész is.

Gombával tekert csirkemell sütőben sült krumplival

csirkemell
gomba szeletelve
bacon
paradicsom
bazsalikom
fokhagyma
tejszín

A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, ráterítünk minden szeletre 1 szelet bacont, ráhelyezünk jó pár szelet gombát, majd szorosan feltekerjük és hústűvel átszúrva rögzítjük. Ha mind megvan, kevés olajat forrósítunk és 5-7 perc alatt hirtelen megsütjük a húsok minden oldalát, ha letelt az idő, hozzáadjuk a kiskockákra vágott paradicsomot, pár gerezd fokhagymát, néhány bazsalikomlevelet apróra vágva és felöntjük tejszínnel, majd közepes lángon hagyjuk, hogy a mártás összerottyanjon. A húst kivesszük, felszeleteljük, majd a mártással együtt tálaljuk. A köret ezesetben egyszerű tepsiben, kevés olívaolajon megpirított krumpli volt L kedvére.

Somlói másként (Az ötlet a TV Paprika – Bortúra késsel villával című műsorából származik)

Kakaós piskóta:
4 tojás
2 ek liszt
2 ek kakaópor
4 ek cukor

Szirup:
15 dkg aszalt szilva
2 dl vörösbor
2 kk cukor

Vaníliakrém:
3 tojás
15 dkg cukor
3 dkg vaníliás pudingpor
3 dl tej
fél rúd vanília

dióbél apróra vágva
étcsokoládé olvasztva

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, egy közepes méretű tepsibe sütőpapírt helyezünk. A tojások sárgáját habosra verjük 3 ek cukorral, majd fokozatosan hozzákeverjük a lisztet és a kakaóport. A tojások fehérjét 1 ek cukorral és 1 csipet sóval kemény habbá verjük és óvatosan ezt is a kakaós masszához keverjük, a tepsibe öntjük és 15-20 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk kihűlni.1 dl vörösbort forralunk fél dl vízzel, és 2 kk cukorral, valamint 15 dkg aszalt szilvával. Ha jól összefort, félretesszük, hagyjuk kihűlni. A vaníliakrémhez a tejet felforraljuk a vaníliarúddal. A tojások sárgáját cukorral és pudingporral kikeverjük. A forró tejet óvatosan, állandó kevergetés mellett a tojásos krémhez adjuk, majd lassú tűzön felfőzzük. Ezután belekeverjük a kemény habbá vert tojásfehérjét.

Ha minden megvan és minden kihűlt, akkor a piskótából azonos méretű és alakú formákat vágunk, vagy kekszkészítő alkalmotossággal kiszúrjuk, és elkezdjük az építkezést. Alulra kerül egy piskótadarab, meglocsoljuk a boros aszalt szilvás sziruppal, megszórjuk dióval, rákenjük a vaníliakrémet és jöhet a második piskótadarab és újabb sorozat, végül piskótával zárjuk az építményt. majd ráhelyezzük a második szelet piskótát. Ezután megint jöhet a szirup, a dió, a szilva és a krém.

Hűtőbe tesszük 3-4 órára, majd tálaláskor még meglocsolhatjuk olvasztott étcsokival és tejszínhabbal. Ha olyasvalakivel élünk, aki így szereti. Én mondom nektek, van ilyen!:)

És milyen zene passzol a romantikus vacsorához? Szerintem egy ilyen klasszikus remek például:

Grover Washington: Just the two of us

Rusztikus romantikus vacsora – VKF!-XIX. (Lét-tudatos konyha)

Első olvasatra hirtelen nem tudtam hogyan közelítsek a témához, mert -ebben is- kicsit kilógok, és ami számomra romantikus, az lehet, hogy másoknak érdektelen vagy nagyon „lila”. Ha romantikáról olvasok, vagy ilyen jellegű, képben megörökített dolgokat látok, akkor többségében piros szívek, osztriga, afrodiziákumként működő egzotikus fűszerek, pézsma és hasonló illatok dominálnak. Tőlem ezek ilyen sűrűségben eléggé idegenek, ez nekem sok(k).
Inkább vadvirágos rét, pasztellszínek, természetesség, aféle “letisztult romantika”. Ez meg talán a többségnek túlságosan egyszerű, a hétköznapoktól semmiben sem különböző. De nem vagyunk egyformák, mindenki másra nyitott a bennünket körülvevő világból.

Azonban egy ilyen jellegű vacsora apropója az esetemben adott volt, hiszen szeptember 5-én töltöttük a 10 éves házassági évfordulónkat, ezért úgy gondoltam, hogy összekötöm a két dolgot.

Mivel nálunk a kétszemélyes vacsora valójában hatszemélyes, így nem ragadtattam nagy különlegességre magam -most sem-, már ami az ételek bonyolultsági fokát jelenti és hát túl aprólékosan sem tudtam mindent kivitelezni a tálalás és egyéb szempontból sem.

Az alapanyagok tekintetében tettem egy kis kitérőt és górcső alá vettem, hogy valóban megállják-e helyüket ebben a témában.

A füge köztudottan vágyfokozó hírében áll. Levele már a Bibliából is ismerős lehet, -ott éppen intim testrészek elkendőzéséül szolgált-, de a gyümölcsét is sok helyen említik.

A reneszánsz nem titkolt hangsúlyt fektetett a világi örömökre, ezért nem meglepő ha Vincenzónak, Mantua hercegének, mennyegzőjére életnagyságú Vénuszt formázó gyümölcsös édességet készítettek. A tésztaréteg alatti szerelmi vágyfokozó étkek között pedig füge is szerepelt.

Ugyanakkor gyógyító hatást is tulajdonítanak a fügének: rostos szerkezete és apró magvai révén emésztést serkentő, valamint gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal bír.

Légúti panaszok esetén hatásos köptetőszer, csillapítja a köhögést és idegnyugtató hatással is rendelkezik.

(Persze ez már jócskán kitérő, hiszen nem gyógyászati értekezés ez, hanem lakoma-leírás, de ki tudja mikor lehet ezekre az infókra szükség…)

És ha már füge, akkor vajon kik emlékeznek még Fügére a Szerelem első vérigből? (Nálam fiatalabbaknak szóló magyarázat: tinikorom filmje volt, melynek egyik (férfi) főszereplője Füge=Beri Ari)

A fügén kívül az őszibarack is nagy csábító hírében áll (úgy tűnik sikeresen beválasztottam két ilyen Amor gyümölcsét), merthogy az őszibarackot Vénusz kebelének is nevezik…

A hagymával is beletaláltam, mert létezik ugyan egy íratlan alapszabály miszerint: „randi előtt ne egyél hagymát”, ugyanis átható hagymaszaggal nem biztos, hogy sikerül meghódítani a kiszemelt delikvenset.
De azt talán kevesen tudják, hogy a hagyma „szerelemtűzre sarkall”!

Állítólag a babiloniak tanították meg az egyiptomiakat arra, hogy a vöröshagyma a tökéletesség szimbóluma. Az egyiptomiak meg ezt annyira komolyan vették, hogy nagy tiszteletük kifejezéseként nem is merték fogyasztani azt.

A görögök lejegyzései szerint a hagyma „fátyolossá teszi a látást, s fokozza a szerelmi teljesítményt”.

Lássuk hát a menüt:

Vacsora menü

Őszibarack-körte krémleves – opcionálisan tejszínhabsipkával a tetején
Grillezett padlizsán, paprika, hagyma, tofu párolt rizzsel

Babonéz (vega tartár)

Céklasaláta

Narancsos tükrös szívek

Fügegolyók

Narancslé, tisztított víz

Kávé tejszínhabbal

Leves

Őszibarack-körte krémleves

Néhány őszibarackot és körtét megmosok, meghámozok és felszeletelek. Kevés vízzel felteszem a tűzre, közé egy fűszerlabdát, melybe előzetesen néhány szem szegfűszeg, fahéj és egy csillagánizs került. Felforralom, majd leveszem a tűzről. Botmixerrel krémesítem.
Ízesíthető mézzel, cukorral. Tejszínhabbal díszíthető.

Főétel

Grillezett padlizsán, paprika, hagyma, tofu párolt rizzsel

A padlizsánt, a tököt, a hagymát megtisztítom és tetszőleges formákra vágom. A tofut felszeletelem. Grill-lapon megsütöm mindkét oldalukat.

A rizst nem részletezném, de ha valakit érdekel bármilyen elkészítésbeni információ, jelezze, Jázmin rizst használtam.

Mártás

Babonéz (alias vega tartármártás)

A babonéz receptjét Katánál olvastam.

Saláta

Céklasaláta

Hozzávalók:

cékla
balzsamecet

Elkészítése:

A céklát megmosom, meghámozom, lereszelem. Megsózom, ecettel ízesítem, hagyom összeérni.

Desszert

Narancsos tükrös szívek

Hozzávalók:

2 narancs héja és leve
200 g liszt
50 g porcukor
50 g vaj/margarin
1 tk sütőpor
1 tk fahéj
lekvár (galagonya-almalekvár)

Elkészítése:
Alaposan megmosom a narancsokat (érdemes bio-t választani), lereszelem a héjukat. Kifacsarom a levüket.
Összeelegyítem a lisztet a sütőporral, hozzáadom a porcukrot, a narancshéjat, a margarint/vajat és a narancslevet.
Kinyújtom a tésztát és szív alakú süteményszaggató formával kivágom. Előmelegített sütőben rövid ideig sütöm. Kihűlés után két szívfél közé galagonya-almalekvár kerül.

Fügegolyók

A fügét összeturmixolom, elkevertem kekszmorzsával és némi porcukorral. Karobporral megszórom.

Ital

Alkoholmentesben gondolkoztam: frissen facsart narancslé illetve tisztított víz közül lehetett választani (a képen a víz látható).

Biztosan sokan „sajnálnak” most, hogy nem fogyasztok semmilyen alkoholt, de egyszerűen nem szeretem és nincs is szükségem rá, így ebben a menüben sem szerepel. Aki viszont hiányolja, az egészítse ki a fogásokat valamilyen hozzá illő borral, pezsgővel. Márkát nem tudok javasolni, nem értek hozzá.

Kávé tejszínhabbal (választás szerint valódi vagy gabonakávé)

Kiegészítők

Gyertyák
Füstölő: (rózsafa)
Virág
Zene: Sting forever és némi Patricia Kaas

Mennyei Luglu avagy a “VegaFOOD ágyugolyói” (VegaFOODBlogMagazin)

 

ez is luglu

 

Akkor a fergeteges sikerre tekintettel, most következzék a felejthetetlen ágyúgolyónk, a luglu receptje. Ezzel azért hódítunk, mert Vegán, szóval nincs bent tej-tejtermék, sem hozzá adott cukor, se más édesítőszer és mégis fergetegesen finom édesség.

Persze elárulom, hogy ez is egy VegaFOOD újítás, mivel az eredeti tradicionális luglu gheeben sütött , apró sárgaborsóliszt galuskákat tartalmaz a puffasztott amaránt és puffasztott rizs helyett. De itt Európában sokan nem ehetnek effélét, így ismét volt alkalmunk az Ayurvédikus konyhakultúra elveit alkalmazni a nyugati konyhával és ezzel az apró újítással sikerült valami nagyon egészséges és nagyon finom energia bombát készítenünk. E méltán csodának nevezhető édesség elkészítési módját, most a nagy érdeklődésre tekintettel, nem tartjuk meg magunknak, hanem ezúton a nagyközönség elé tárnánk, vagyis neked adjuk…

 

Luglu perfekt

 

Összetevők 30db pont "szájba dobós" méretű golyó elkészítéséhez:

Datolya                     200g

Füge                         200g

Mazsola                     200g

kókusz reszelék        150g

puffasztott rizs          100g

puffasztott amaránt  50g

 

Elkészítés:

Nagyon apróra kaszabolod az aszalt gyümölcsöket. sőt a legjobb talán az, ha ledarálod őket, a kókuszreszelékkel egyűtt. De ha mégis késsel vágtad őket össze, akkor utána kell összegyúrnod a kókuszreszelékkel a cuccot. Aztán hozzá adod az amarántot, meg a pufirizst és már kész is. Csak gusztusos méretű golyókat kell formáznod belőle.

Ha nagyon kreatív vagy és van még egy kis időd, akkor kihagyhatod belőle az amarántot, és mikor  kigolyóztad úgy a cuccot, akkor abba meghempergetheted a gólyókat és akkor rátapad az amaránt és nagyon jól néz ki. Kistételnél ez nem nagy munka, de ha sokat csinálsz, akkorkicsit idő igényesebb. Mi jó sokat csináltunk, így a "Mindent bele" elv alaplyán készítettük…  :)

 Jó étvágyat!

luglu

Turmixok reggelire (Jajdefinom)


Banános-szilvás-fahéjas turmix

Hozzávalók ízlés szerint:
banán
szilva
fahéj
joghurt
tej
juharszirup

Mix és kész.
:-)
Hétvégi reggeleken jár bele egy kis csokis müzli, mert hétvégenként semmi fogyókúra, ugye?
:-)


Banános-málnás turmix

Hozzávalók:
banán
málna
tej
joghurt
juharszirup

Mix és ez is kész.

Ui: nemrég rájöttem, hogy reggel egy finom és egészséges turmix összedobása nem tart tovább pár percnél, és sokkal egészségesebb, mint a kakaó-müzli páros. Fagyasztott gyümölcs mindig van a mélyhűtőmben, de idénygyömölcsökből is készülhet természetesen; joghurt, tej és banán is akad általában, és csak a fantázia szab határt a klassz reggeli elkészítésének. Juharsziruppal édesítem, ha nem elég édes, de általában az, mert a gyümölcs joghurtok már tartalmaznak cukrot (sajna) vagy édesítőt.
Beledobok egy kis müzlit, na nem a cukrozott fajtát, (kivéve a csokisat,) és nem is a gyümölcsöset, ami tele van kemény mazsolával és kőkemény fügedarabokkal…ezeket nem kóstolják meg a gyártók piacra dobás előtt??? no comment.
Ami jöhet, az zabkorpa, aprított zabpehely, és minden, ami nem kemény és nem cukrozott. A DM-ben vagy bioboltokban elég jó a választék.
És nem kell nagy turmixgép, botmixer elboldogul a hozzávalókkal, kivéve a túl nagy fagyasztott eprek, azokkal kell egy kicsit küzdeni.
Indulhat a nap!
:-)

Posted by Picasa
Oldal 1 - 212