citromtorta



Procacci – Bécs (Mennyei Mignon)


A Madonna koncert alkalmából megszállták a magyarok Bécset. Mi is ott voltunk. Lehet, hogy túl nagyok voltak ez elvárásaim, de a koncert különböző hangosítási nehézségek miatt felejthető volt. Délután viszont betértünk egy étterembe, ami már jobban bevéste magát az emlékezetembe… A hely neve: Procacci.
Látványban nem hasonlít az általunk megszokott ütött-kopott rusztikus trattoriához. Egy sokkal kifinomultabb, letisztultabb kép fogad minket az étterembe. Proseccot iszunk, és a csajokkal együtt rendelünk mindenféle előételt. Pirított baconos szarvasgombás ruccola salátát, lazacos édeskömény levest, és egy vegyes előétel tálat. A tálon volt egy különlegesen finom dolog, amit kiemelnék, a szarvasgombás krumplipüré. De természetesen a sonka, meg a grillezett padlizsán is remek volt.
Első-második fogásnak mindenki másfaját rendelt, hogy tudjunk csereberélni. Paradicsomos scampis raviolit, Grillezett calamarit spenóttal, én pedig egy fehérboros parmezános risottót. Mindegyik étel nagyon finom volt, és bár az adagok nem voltak nagyok, mégis jól laktunk velük. Ha választani kellene közülük, akkor azt hiszem a raviolit választanám…vagy a risottot?

Ezen a ponton már azt hittük, hogy nem fér belénk semmi, hacsak nem egy újabb pohár prosecco…Aztán mégis elcsábultunk. Két desszertet is választottunk. Egy citrom tortát sós karamellel és az örök kedvencet csoki szufflét vaníliafagylalttal. Egyikben sem volt kivetnivaló. A szufflé forró, belül folyós, a vaníliafagyi hideg, pont olyan amilyennek lennie kell. A citromtorta egészen lenyűgözött, talán azért mert az elején kicsit idegenkedtem tőle, de mikor megkóstoltam szertefoszlott minden gyanakvásom és már az első falat levett a lábamról.
A kiszolgálásban nem volt hiba, mindig ott voltak ha szükségünk volt rájuk, de nem tapadtak ránk. Az étterem másik felében bár működik. Ha Bécsbe mentek feltétlen üljetek be, ha másra nem is, legalább egy pohár proseccora.

Pierre Hermé legfinomabb citromkrémes pitéje (Pákosztos macska konyhai kalandjai)

Nem adtam fel, hogy elkészítsem a már hónapok óta a hűtőre mágnesezett recept alapján a Möszjő citromkrémes pitéjét holmi tepertős pogik miatt. Mivel öcsém tegnap tért haza évi nyaralására Írországból, a nyuszi helyett erre az alkalomra fogtam 😀
Meg kell hagyni, nagyon finom. Mondhatni, őrült jó. A krémben nem érződik sem a tojás, sem a vaj íze külön, teljesen harmónikusan olvad össze, mintha mindig is együvé tartoznának, hogy valami új szülessen belőlük.
Nagyon sajnálom, hogy nincs lehetőségem minden citromos pitét egyszerre elkészíteni és egy asztalra halmozva végigkóstolgatni őket, hogy eldöntsem, melyik a legjobb. Talán nincs is erre szükség. Carpe diem!Hozzávalók:
1 pohár cukor
3 citrom lereszelt héja
4 tojás
3/4 pohár frissen facsart citromlé (nekem 3 citrom kiadta)
300 g szobahőmérsékletű teavaj (margarin szigorúan tilos!!!!!!)
hőmérő
egy elősütött pitetészta (22 cm)

Először egy keverőtálban összekevertem a cukrot és a citromhéjat. Hozzáadtam egyenként a tojásokat, majd a citromlevet.
Egy fazékban vizet forraltam, erre ültettem a keverőtálat, úgy, hogy ne lógjon bele a vízbe az alja. Egy habverővel elkezdtem kevergetni.
Az egész játék arra ment ki, hogy anélkül sűrítsem be a krémet, és érjem el a 82 fokos hőmérsékletet, hogy a tojás rántottává válna. Tehát a keverést nem szabad abbahagyni.
Ez az elején jó móka, aztán az ember karja kezd odalenni 15 perc magasságában… Különösen onnan vicces a dolog, amikor bal kézzel elkezd az ember hőmérőzni is, a gyereke meg rángatja a nadrágja szárát, hogy részt venne a mulatságban. Hát persze hogy beleesik a hőmérő a már majdnem kész krémbe, úgyhogy innentől már csak az ösztön vezérelt…

Na de annyi biztos, hogy kb 60 foknál kezd besűrösödni a matéria és onnan még jó 10 perc a vége. ..
Ahogy kész lett a krém, gyorsan beleöntöttem egy másik keverőtálba egy nagy szűrőn keresztül. A fennakadt citromhéjat kidobtam, hőmérőt lemostam, mértem. Egyből 60 fok körülire hűlt a massza, úgyhogy folytattam a vaj kanalankénti belekeverésével. Ezt robotgéppel végeztem nagy fokozaton mintegy 3-4 percig, hogy minél levegősebb, habosabb legyen a végeredmény.
Megkóstoltuk Danival, kis híján úgy döntöttünk, hogy a konyhakőre kucorodva ujjal elnyalogatjuk az egészet 😀
Aztán sikerült jobb belátásra térnünk és folpackkal lezárva betettünk a hűtőbe estig. (Minimum 4 órát kell hűlnie!)

Valamikor délután megsütöttem a fagyasztóban dekkoló pitetészták egyikét.

Mielőtt elindultunk a reptérre, egy nagy kanállal jól felkevertam a krémet, hogy lazuljon, majd belekanalaztam a kész pitébe.

Vacsora után hangos MMMMmmmmmm-mök közben elfogyasztottuk (a felét).
Ízbolygó receptjét elolvasva szerintemugyanazt a tortát készítettük, én a Dorie Greenspan féle (amerikai) leírást követtem. És vele ellentétben az én hőmérőm szuperul mér, csak nem ejteném mindig bele a katyavaszokba…

Leveles tepertős pogácsa (Pákosztos macska konyhai kalandjai)

Nem, nem őrültem meg. Csak tegnapelőtt eljött az Igazság pillanata, azaz Laci apósom, aki most ünnepli hatvanadik születésnapját, Pierre Hermé citromtortájának ötletére csak hümmögött. Majd bevallotta, hogy szerinte semmilyen sütemény nem érhet fel egy jó tepertős pogival.
Így hümmögve ugyan, de nekiláttam a szülinapi tepertős pogácsának. Az asztalnál még gyertyát is szúrtunk bele 😀 Hozzávalók:
kb 500 g finomliszt
30 g friss élesztő
só, bors
1 tojás
2-300 g kefír
300 g tepertő
1 tojás a kenéshez

Először is a kefírt meglangyosítottam, belemorzsoltam az élesztőt. Hozzákevertem egy tk sót és a tojást. Kanalanként adagoltam a lisztet, amíg közepesen lágy tésztát nem kaptam. Lisztezett pulton dagasztottam egy kicsit, majd cipóvá formáztam és folpackkal letakartam fél órára. Közben aprítógépbe tettem a tepertőt és addig berregtettem, amíg majdnem homogén krém nem lett belőle. Ekkor beletettem egy tk sót és némi frissen őrölt borsot.
A fél óra leteltével kinyújtottam a tésztát téglalap alakba és egyenletesen rákentem a krémet.
3-ba hajtottam, mint egy levelet. A hajtogatás iránya mindegy, csak arra kell figyelni, hogy mindig ugyanúgy csináljuk. 30 perc pihentetés következett folpack alatt. Összesen ötször hajtogattam. Közben néhány helyen szivárgott kissé a tepertőkrém, de ezért nem kell aggódni.
Az ötödik hajtogatás után kb 2-3 cm vastagra nyújtottam a tésztát, majd éles késsel berácsoztam a tetejét.
Közepes méretű pogácsaszagattóval kiszaggatam, úgy hogy minél kevesebb “hulladék” keletkezzen. A pogácsákat sütőpapírra ültettem és egy felvert tojással megkentem a tetejüket.
A maradék tésztából is pogácsákat szaggattam (azok már nem lettek szép levelesek, mert a rétegek összekeveredtek..)
220 fokos sütőben pirosra sütöttem őket. Összesen kb 40 db lett, 30 leveles, 10 pedig szimpla.
Szinte mind elfogyott, Dani kb 5-öt vett magához 😀

Mandulás őszibaracktorta (chilii & csoki )

Egész héten azon törtem a fejem, hogy miképp végezze a következő adag pate sucrée. Sokáig Rick Stein citromtorta receptje látszott befutónak, amit egy kedves olvasómtól kaptam, de péntek reggel olyan csodás barackok kerültek az utamba, hogy a citromtorta egy hétre várólistára került. Kosaramban az illatozó barackokkal felhívtam teljesítési segédemet, hogy egy adag tésztát tegyen át a fagyasztóból a sima hűtőbe. Amint délután hazaértem, rögtön hozzá is láttam a baracktortához.

Citromos ricottatorta (Dalla cucina, per te)

Sokáig gondolkoztam, mely súlyos mondattal kezdjem ezt a postot, mert számomra fontos dolgok mondatnak el benne. Így álljon itt az első mondat:

Jó dolog ez a blogtársaság. Ad egy.
Jó dolog ide tartozni (ez már sok helyen, sokunk billenytyűzetéből elhangzott, tudom, de le kell írnom, mert folyománya lesz.), mert mindenféle barátságok köttetnek, amik igen jó hatással vannak az emberi kedélyre. (Meg másra is.) Ad kettő. 
Jó dolog összejárni, együtt ebédelni, vacsorázni, tudni a másikról, mi van vele éppen, megvitatni a világ dolgait, figyelemmel kísérni a gyerekeket, örülni az első lépéseknek, szavaknak, egymásnak ajándékot adni. Egyszóval részt venni, még ha csak egy picinyt is, egymás életében. Ad három, de ezt CSUPA NAGYBETÅ°VEL!

Vagyunk egypáran, akik egy ilyen, úgy is mondhatnám, gasztroközösséget alkotnak. Előtte nem ismertük egymást, a blogolás, a közös rendezvények hoztak össze bennünket. Azóta összejárunk és közös programokat szervezünk, ki hogyan ér rá. Mivel külföldön élek, örülök, ha hazajövetelemkor *körémszerveződnek* a programok. És ilyenkor mindent, de mindent ám! pótolni kell!! (Hálás is vagyok ezért a LÁNYOKNAK, nagyon!)  

Egy ilyen összejövetelen épp hárman voltunk, Gabojsza, Ízbolygó és jómagam, a többiek nem értek rá, elszólította őket a család. Ízbolygó felajánlotta, hogy szerény lakjában lát bennünket vendégül, egy könnyed ebéd erejéig, miközben kedélyesen csevegünk, vitatjuk az életet egyre súlyosbodó dolgait (lásd fent), gyömöszöljük egy kicsit Pöttyöt, – ha engedi:-) – és számomra előrelátható, de igencsak reményteljesen módon – Heimann borokat kortyolgatunk.  

Így is történt. Essék szó az ebédről, ami ízbolygósan könnyed, kifinomult és fantasztikus volt! Előételként kapribogyós paradicsomzselét kaptunk joghurtos mártáson, utána - az én kívánságomra pedig – hideg joghurtos, kapros zöldbableves következett. (Ízbolygó már csak ilyen. Kérdeztem, mi lesz a leves, erre ő mondja, hát Mamma, az, amit kértél! Erre én szavakat nem találok…. A leves pedig annnnyira jól esett!!, köszönöm!)
A főétel pedig cukkinis – meg egyebes - bulgur volt zöldfűszeres piskótatésztában sült szűzpecsenyével, a bulgurból, azt hiszem, háromszor szedtem… Elnézést, a jóneveltségemet otthon felejtettem…

A desszertet előzőleg magamra vállaltam, egy citromos ricottatortát terveztem. Nos, végül is semmi nem állt az útjában. Gondoltam én!:-)
A nagy nap reggelén összedobtam a tésztát, és mivel mostanság egy valóságos omlóstészta iskola alakult ki, szeretném hangsúlyozni, hogy ez a mostani a klasszikus szerint készült. Illetve fogalmam sincs, hogy milyen a klasszikus, hisz eszerint készül majdnem az összes nagy séf tésztája (kivéve Möszjö Hermé receptjét), és ember legyen a talpán, aki e tésztadzsungelben kiismeri magát. 
Szóval összeállt a tészta. Nagyjából úgy készítettem, ahogy szoktam, csupán az arányokon változtattam egy kicsit, picivel több vaj került bele, de csak épp hogy… Már nekikezdtem volna a tölteléknek, amikor látom, hogy fogytán van a tojás. (Mondanom sem kell, előző nap szorgosan bevásároltam…) Namármost, épp 10 óra magasságát írjuk, és délre párolgó sütivel kell jelentkeznem….. Ez obergáz… Nincs mit tenni, és igaz, hogy a hűtőből kibuggyan a ricotta, annyi van:-)), de improvizálni kell, nincs mese. (Azért nem volt nagy gáz, a ricottát később másra használtam fel.) Fél kiló ricottára négy tojást kellene beletenni, ehelyett csökkentem a ricottát, és tojásból beleteszem azt, ami éppen van. Hát ez nem sok, épp a fele… túrok még a fagyasztóban egy szem fehérjét, hát ez van, épp *otthon* vagyok, itt pedig kisebb a háztartás. Következetlenségem ellensúlyaként valamennyi tejszínt belecsorgatok, hogy kellemes legyen az állaga, és még egy kevés burgonyakeményítőt is teszek bele. Közben sűrűn magamba szállok, és fohászkodom, csak hogy jó legyen és összeálljon a cucc, és ösztönszerűen eltaláljam az arányokat!! 

A tészta kisült, kivettem, Gabojszával elindultunk Ízbolygóhoz, a sütivel a formában. Én ugyan fel akartam vágni, mire Gabojsza közbevágott: úgyis mindegy, nem? Milyen igaza volt!
Aztán az ebéd végeztével – na, ekkor már pilledeztünk jócskán, azt hiszem, ezt Sauska Chardonnay-jének is köszönhetjük -, sorra került a sütemény, az addigra már teljesen kihűlt. Felvágtuk, és jó lett. A lányok azt mondták, nagyon jó. Pötty, miután felébredt a délutáni szusszanatból, a mamája ölében megevett egy szeletet. Remélem, Pöttyből egykor étteremkritikus válik, szerintem a legjobb úton halad hozzá!!   

Természetesen volt még egy kérésem Ízbolygó felé. Hogy lesz olyan kedves és fotózza le a süteményt, amit meg is tett. Ahogy mondtam, Ízbolygó már csak ilyen… Olyan szeretnivaló….
És íme a fotó, ami biztos a blogom legszebb képe lesz, egyenest Ízbolygó lencséjéből: 

(Lányok, köszönet a szép délutánért, hamarosan, Veletek, ugyanitt:-??)   

                       Citromos ricottatorta

Citromos ricottatorta
(Torta di ricotta al limone)

Az omlós tésztához
300 g búzaliszt (BL80)
160 g vaj
120 g cukor
1 db tojássárgája
1 db citrom reszelt héja
1 ek citromlé
1 csipet só
A töltelékhez
5 ek narancslekvár
400 g ricotta
2 db tojás
1 db tojásfehérje
140-160 g cukor
3-4 ek tejszín (30%)
1,5 ek burgonyakeményítő (vagy búzakeményítő)
2 csipet só
1 db citrom forgácsolt héja (a több még jobb)
5-6 ek citromlé

A tészta hozzávalóiból omlós tésztát gyúrok.
Egy keverőtálba teszem a lisztet, majd késsel vágva vékony, kisebb szeletekben hozzávágom a hűtőhideg vajat. A többi hozzávalót is beleteszem és kézzel gyorsan egyneművé gyúrom. Lassan gombóccá összeáll és minden oldalról szinte magába szívja a morzsákat és egy kerek tésztalabda lesz belőle. Ez nem több, mint 3-4 perc. Akkor még nyomkolászom egy percig, mintha kelt tészta lenne, hogy a kéz melegétől az a picinyke vaj is elolvadjon a tésztában, 30 foknál ez igen gyors művelet:-), de ez sem tart tovább egy percnél. Akkor fóliába csomagolom (alufólia is tökéletes) és félórára eltűntetem a hűtőbe. Tovább nem kell, addigra ugyanis *visszaáll* a tészta és formázható lesz.

Menetközben, vagyis sütés előtt 10 perccel a sütőt légkeverésen 175 ºC-ra előmelegítem.

Elkészítem a ricottás tölteléket.
Egy nagy tálba teszem a ricottát, a tojások sárgáit és a fehérjét, a cukrot és a kézi robottal alaposan összekeverem. Beleteszem a keményítőt, és annyi tejszínt, hogy még sűrű massza legyen, ne folyjon túlságosan! Beleforgácsolom a citrom héját, és úgy 5 kanálnyi levet is, meg pici sót mindenképp. Ezen a ponton érdemes megkóstolni, legyen kellemesen édes és savanyú, akkor lesz jó!

Kiveszem a hűtőből a tésztát. (A kisebbiket felhasználásig még hagyjuk bent, 5 perccel előtte vegyük csak ki.) A 26 cm-es kapcsos tortaformát egy konyhai törlőpapírral alaposan kikenem vajjal. A tészta közben kicsit feléledt és ha mozgathatóvá válik (30 fok = 3 perc) akkor elfelezem úgy, hogy az egyik egy kicsivel nagyobb legyen. Mondjuk úgy 10%-kal, ezért érdemes először a tésztát rádobni a mérlegre, és úgy 60:40 arányban elfelezni.
A nagyobbik tésztát egy nagy, 28 cm-es koronggá kell lapítani. Ezt enyhén lisztezett lapra teszem és alsó kézfejjel illetve az ujjaimmal szétnyomkodom. Én egy hatalmas szilikonlapot használok a tésztaprocedúrákhoz, erre előrelátó módon már különböző méretű köröket rajzoltak, így csak ezeket kell követnem. Ha ez megvan és mindkét oldala lisztes, akkor óvatosan, az egyik kezemet alátolva beemelem a formába, úgy, hogy 2 centis peremet is felhúzok a szélére. Ujjakkal a tészta sarkait benyomkodva lelapítom, hogy ott a tészta ne legyen vastag – ez elég snassz dolog, na. Közben szintén hüvelykujjal felhúzom a tésztát, hogy legalább 2 centi magas legyen. Picit megszúrkálom villával. Rásimítom a narancslekvárt, annyit, hogy vékonyan, de épp ellepje mindenhol. Nem érdemes vastagon, mert később kibuggyan. (Alkoholisták egy kevés Grand Marnier-t is önthetnek bele, de kisgyermek lévén ezt most nem tettem.) Rákanalazom a ricottás tölteléket és elegyengetem.
Most a kisebb tésztát is kinyújtom, ezt épp 26 cm-es körre. Ennek pontosnak kell lennie, különben csúnya és cafrangos lesz a széle. Ha megvan, szintén ráemelem a töltelékre, de ezt már egyengetni nem lehet, csak ráfektetni és a széleit benyomkodni az alsó tésztához.
Ezt már villával alaposan megszúrkálom mindenhol, hogy a gőz ki tudjon távozni belőle, különben a tészta felpúposodik és szintén nem nyújt majd túl esztétikus látványt. 
Betolom a sütő középső részére, lefedni nem kell, de az óvatosak nyugodtan megtehetik. Ezen a fokon nem szabad megégnie, ha mégis, akkor nem mi vagyunk a hibásak:-). 
Nálam 45 perc kész volt, de tűpróbával érdemes ellenőrízni. Kiveszem és a formában hagyom kihűlni, ez akár 1-2 óra is lehet. A végén porcukrot szórok rá.
1 db 26 cm-es sütemény / 

                       Citromos ricottatorta

Tagliatelle hagymás mascarponeval (Dalla cucina, per te)

Nem kell mindig kaviár, és tésztát sem kell mindig nagykanállal enni. De azért legyen változatos, gyorsan összedobható, és főleg finom, hisz hetente többször kerül az asztalra.
Ez a hét a telepátia jegyében telt nálam, Ízbolygóval keresztbesütöttünk egy kis citromos sütit, phzs königsbergi húsgombócokat főzött, Gabah pedig épp tegnap kezdte el a pastás hetét (amit kiváncsian követek!). 
Mi azért nem eszünk hétszer tésztát egy héten, de elég gyakran ahhoz, hogy ha bekukkantok a hűtőbe, legyen miből improvizálni. Többnyire a hűtő, utána a kamra, majd a saját hangulatom dönti el, mi kerül a tetejére, pedig a legegyszerűbb dolgokat a legjobb variálni, és máris valami új ízt kapunk.
Egyszerűbb és gyorsabb pastát elképzelni is nehéz, mint ez a mascarponeval összedobott mártás - talán az olajos-fokhagymás tartozik még ebbe a vonalba. De helyettesíthetjük ricottával is, akkor nem lesz annyira krémes. A mascarpones mártáshoz lehet még sonkát, pancettát, kapribogyót, mandulát, fenyőmagot, vagy bármi mást is adni, mikor mit rejt a hűtő.
Egyéb zöldségekkel is lehet még turbózni: adhatunk hozzá spenótot (egyik kedvencünk a már kissé elcsépelt, de megunhatatlan spenótos-gorgonzolás mártás), zöldborsót, rucolát és zöldfűszereket, de akkor az már egy egész más fogás lesz:-) 

Most maradék tésztát használtam, előző nap ugyanis elszámoltam magam, vagy megtörpült az étvágyunk, mindegy. Maradt azonban egy jó adagnyi zöld tagliatelle, amit nem volt szívem kidobni – frissen készült pasta még másnap is jó lehet, ha alaposan átforgatom szószban, gondoltam:-)) -, amihez előzőleg paradicsomos padlizsánmártás készült (pasta alla Norma-szerű lett). Az viszont elfogyott az utolsó falatig, ezért ezt dobtam gyorsan össze.
Valóban seperc alatt kész, ideális mondjuk iskolából hazatérő, farkaséhes gyermek táplálására is. Mivel épp volt még pár szem zöld olíva a hűtőben, így az is belekerült, de ha nincs, ne rohanjunk le érte a sarki közértbe, nyugodtan elhagyható!
Természetesen sajt is ment a tetejére, de csak a fotoshooting után.
  
 Tagliatelle hagymás mascarponeval

Tagliatelle hagymás mascarponeval
(Tagliatelle al mascarpone)

1 ek olívaolaj
1 fej lilahagyma (nagyméretű)
1-2 gerezd fokhagyma
2 ek mascarpone (hiányában: krémsajt)

feketebors, frissen őrölve
10 szemnyi zöld olívabogyó
1 adag pasta

Egy lábasban olajat hevítek és megpárolom benne a durvára vágott hagymát. Hozzáteszem a szintén darabokra vágott fokhagymát, ha kissé megpirult, akkor belekeverem a mascarponet, hogy egynemű legyen. Sózom és borsozom, majd beleforgatom a kifőtt tésztát – ez most zöld tagliatelle volt. Alákeverem a félbevágott olívabogyókat, tányérra szedem és megszórom csak egy kevés sajttal, nálam épp juhsajt volt.
1 személyre /

Fandango (Cecile konyhája)

A férjemmel nagyon szeretünk új éttermeket – és ezáltal új ízeket kipróbálni. A debreceni Fandangoról már sokat hallottam, és miután a neten áttanulmányoztuk az étlapjukat (http://fandango.hu), gyorsan foglaltunk egy asztalt a gyereknélküli esténken.
Az éttermet könnyen megtaláltuk egy kis utca elején, szerencsére parkolóhely is volt bőven. Külsőre egy átlagos helynek tűnt, belül azért igényesebb, de én nem éreztem benne semmi nagyon különlegeset. Nagy, tágas étterem, több részre osztva, így mindenki megválaszthatja, hangulatától függően, hová szeretne ülni: inkább elbújna a párjával, vagy központi helyre. Sajnos a beígért spanyol zene elmaradt, pedig szívesen hallgattam volna. A pincér egy fiatal, szimpatikus srác volt, készségesen az asztalunkhoz vezetett minket. Az étlap bőséges kínálatot nyújt, a spanyol ételeket természetesen előtérbe helyezve.
Miután leadtuk a rendelést, kaptunk egy kis előételt – pirítóst valamilyen sajtkrémmel. Amikor leültünk az asztalhoz, feltűnt, hogy nem a szokásos módos van megterítve, de annyira belemerültünk az étlap tanulmányozásába, hogy nem gondolkodtam tovább rajta. Mivel már nagyon éhesek voltunk, jól jött ez a kis pirítós, meg is ettük az utolsó darabig. Mint utólag kiderült, jól tettük, mert szerintem az ételekre elég sokat kellett várni.
Elsőnek levest rendeltünk, jómagam cherry-s cseresznyelevest puncsfagylalttal. A látványa szép volt, tejszínhabbal és citromfűvel díszítve. A hőmérséklete pont megfelelő, éppen kellemesen hideg, a sűrűsége is megfelelő. Volt viszont egy nagy hibája, ugyanis cseresznye helyett meggyet tartalmazott, ami ugyan ilyen ízhatás mellett talán elnézhető, de kicsit furcsa. Reménykedtem abban, hogy friss gyümölcsből készítik, ha már szezonja van, de sajnos csak befőttre futotta a szakácsnak.
Párom póréhagymalevest kért cipóban, nagyon helyesen, mert eszméletlenül finom volt. A cipó friss, ropogós, a leves sűrű, ízletes, pont jó fűszerezéssel. Ezért már megérte ide betérni!
Főételnek a férjem vajhalfilét választott tengeri finomságokkal bélelve, garnélás berni mártással, sült salátalevelekkel, hordóburgonyával. Mivel én nem szeretem a tengeri herkenytyűket, nem tudok édemben nyilatkozni róla, hiába megkóstoltam, ő viszont nagyon dicsérte. Én csirkemellfilét kértem libamájjal bélelve fűszerköntösben, vajas burgonyapürével, sült zöldségekkel. Látványra, akárcsak a férjemé, gyönyörű volt, ízlésesen elhelyezve a tányéron a sok finomság szinte kínálta magát: gyere, kóstolj meg! Az már első látásra feltűnt, hogy a szakács friss fűszert használt a csirkemellhez, amit el is vártam ettől a helytől. A hús finom volt, de nem éreztem benne semmi olyan nagyon különlegeset. A burgonyapüré állaga, íze megfelelő, viszont nekem hidegnek tűnt a frissen sült csirkemell mellett. A zöldségekkel viszont egyáltalán nem voltam megelégedve, keserűek voltak, és számomra sületlenek. Én a padlizsánt úgy szeretem, ha kicsit puha. Talán a bébibkukorica volt az egyetlen, aminek megfelelő volt az állaga és az íze is. Összességében nem volt rossz a főétel, de nem is volt olyan jó, amit kétszer egymás után megrendelnék.
Nézzük a desszertet! Mind a ketten imádjuk az édességet, így nálunk ez elmaradhatatlan! Régóta fáj a fogam egy jó kis citromtortára, így ujjongtam örömömben, amikor láttam, hogy ilyet kínál az étlap. Kár volt annyira örvendezni, mert sajnos ebben is csalódnom kellett egy kicsit. Nem volt rossz, de túl jó sem, én citromosabbra vágytam. Az eperöntet finom volt, és illett hozzá, viszont nekem már a csokihabbal kicsit sok volt. Önmagában a mentás csokihab nagyon finom volt, olyan, amit magában is szívesen megeszegetünk. Így is tettünk, megettünk a tortát az eperöntettel, majd külön a csokihabot. Férjemnek mauró-krémes csokitortát rendeltünk fahéjas narancslekvárral. Ez az az igazi csokitorta volt, igazi, finom csokiból, amit mind a ketten annyira imádunk. A mauró-krém nem tudom, pontosan mit takar, én tejszínnek éreztem. Az első egy-két falatot még nem éreztem olyan különlegesnek, de minél többet ettem belőle, annál jobban telítődtem a csokival, annál jobban éreztem: még, még , még akarok belőle! Sajnos elég kicsi szelet volt, így ketten hamar megettük.
A vacsora végén még kértünk egy spanyol kávét, ami egy különleges spanyol likőrrel volt ízesítve, finom volt, szép volt, jó befejezése a vacsorának.
Mindent összevetve eltöltöttünk egy kellemes estét egy kellemes helyen, finomságokat fogyasztottunk kisebb hiányoságokkal, és jó sokat fizettünk. A póréhagymalevesért még visszatérünk!

Oldalak, amiket figyelünk

“saját levében” (Súly)vesztőhely 2 gyerekes vega férjjel A bűvös szakács A Desszertek Királynője A főzés tudománya A konyha és én à la Beck A Művelt Alkoholista A név kötelez… A rántottán túl A Sörök tesztje. Áfonyás borjú Ági főz Ahogy eszik, úgy puffad Ajsa főz alchri Amelie in the kitchen Anna eszik Antibaby vegetáriánus receptjei […]

Oldal 3 - 3123