Laci bácsi elindította a receptem.com gasztronómia mellékletét. Ezt a mellékletet egy a jövőből érkező robotszakács szerkeszti. Ez a robotszakács utasítást kapott, hogy minden olyan blogot figyeljen, amit Laci bácsi szabadidejében szívesen olvas (főzés, sütés, étel, ital témában). Amennyiben szeretnéd, hogy a te oldalad is felkerüljön a figyeltek listájára, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot.

NAGYPÉNTEK (alchri)

NAGYPÉNTEK (alchri) Nálunk "piros betüs" ünnepnap. Ilyenkor az énekes családom különbözö templomokban szerepel. Ma elöször nem tudtam sem a férjemet, sem a gyereket meghallgatni, mert holnap elutazunk 2 napra és így ma este "húsvétolunk" négyen ,lányommal együtt, aki reggel utazik vissza

Magos zsömle és stangli (Singersgastro)

Magos zsömle és stangli (Singersgastro) Hosszas küzdelem után megvan a kenyérsütés sikerének a titka: a sikér. Bioboltokban, nagyobb (na jó, szóval kifejezetten nagy) hipermarketekben kapható, fél kiló liszthez egy evőkanálnyit ajánl minden forrás, a liszt saját sikértartalmának kiegészítésére

Libanoni álom (Fűszer és Lélek zsidó konyha)

Libanoni álom (Fűszer és Lélek zsidó konyha) Már többször írtam, hogy mennyire odavagyok a libanoni konyháért! Ezt a receptet olyan két éve olvastam valahol, de akkor biztosa voltam benne, hogy soha nem fogom elkészíteni, mert direkt kihangsúlyozták benne, hogy mennyire fontos hozzá a szinte száraz kecskehús. Namármost, kecskehúst se nagyon tudok szerezni, de olyat, amit füstöltek, vagy szárítottak, olyat meg végképp nem.

Nagypénteki menü: krumpli leves, tojásos nokedli (Szellem a fazékban)

Nagypénteki menü: krumpli leves, tojásos nokedli (Szellem a fazékban) Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket. (János könyve) Végre kaptam csodás, zsenge fejes salátát! Nem azt a műtrágyázott bőrleveles fajtát, hanem igazi kerti harmatgyenge gyönyörűséget.

uj fuggosegek, jaj jaj (anna eszik)

uj fuggosegek, jaj jaj (anna eszik) valahogy lejottem a [miso-leves, algas rizskreker, fott rizs+alga] harmasrol viszont van par uj fuggoseg szulinapi csokik ota csoki , ami nem tul jo uberkedvenc a 70+ %-os feketecsoki lehetoleg naranccsal [de legalabb nem tul gyakran es csak 1-1 picike darab] multkor veletlenul kevesebb kakaotartalmut vettem, edes is volt tulsagosan, nem is jott be nagyon, csak immel-ammal ettem meg "_" es joideje eloszor tegnap eszembe jutottak a regen estenkent csinalt feherrumos ...

Borsó krémleves, avagy a Bábelben jártunk (Ági főz)

Borsó krémleves, avagy a Bábelben jártunk (Ági főz) A héten a férjemmel a Babel Delicate-ban vacsoráztunk. Erről hamarosan érkezik egy hosszabb beszámoló, nem lehet a helyet pár mellékmondattal elintézni. Ma viszont már kézzel fogható eredménye is volt az ottlétünknek, a zöldborsó krémlevesük újra idézésével.

Kétszínű húsvéti kalács – tojás nélkül (Vegán Vendéglő)

Kétszínű húsvéti kalács – tojás nélkül (Vegán Vendéglő) Ezt a kalácsot tavaly húsvétkor sütöttem és igazán nagy sikere volt! Ma már biztosan bátrabb lennék és simán megcsinálnám 100% - osan teljes őrlésű lisztből ( ha éppen nem egy másik recepten törném éppen a fejem :P ), de hátha valaki meg pont így szeretné, félig durumból, félig tk. tönkölyből.

Áldott Húsvéti Ünnepeket (Réka konyhája)

Áldott Húsvéti Ünnepeket (Réka konyhája) kívánok Nektek!!!

Almás-citromos saláta nagypéntekre (napmátka tűzhely)

Almás-citromos saláta nagypéntekre (napmátka tűzhely) harmadnapra talán mire a nap felkel meg kell telnem talpig türelemmel (erős ildikó - harmadnapra - részlet) Gyermekkoromban ez volt az egyetlen hétköznap, amikor a Nagyi nem főzött nekünk semmit. Bár a péntek egyébként is böjti napnak számított, nagypénteken csak hideget, azt is keveset ettünk.

Töltött, fonott kalács (házikoszt)

Töltött, fonott kalács (házikoszt) Már nem mertem a címben elétenni a húsvéti jelzőt mert talán idén már idő hiányában nem sok blogolvasónak lesz ideje megcsinálni ezt a receptet az ünnepre. Nevezzük akkor most egy évig vasárnap reggeli kalácsnak vagy ötórai kávékalácsnak, aztán majd jövőre újra felveheti a húsvéti jelzőt pár napra.A tölteléket el is lehet hagyni (akik mondjuk sonka mellé szeretnék enni) vagy lehet turbósítani is
Oldal 31 - 1,840« Első...1020...2930313233...405060...Utolsó »