Gasztronómia

Recept arhívum augusztus, 2008

aug 31 2008

A 9. hónapba léptünk!:-) (Vegagyerek)

http://vegagyerek.blogspot.com/2008/08/9-hnapba-lptnk.html

Bizony, immár “papíron” is a 9. hónapba léptünk! Szeptember 30. a szülés “kiírt” dátuma, azaz hivatalosan még hátravan 4 hét… Hát, meglátjuk, tippem szerint simán eljutunk odáig! Tegnap 3 év után ismét megnéztük a szülőszobákat a kórházban, és lefixáltunk még néhány dolgot a szülésznővel. Nem árt most már tényleg ráhangolódni a szülésre…! Ami nálam egyelőre jórészt egy jó nagy adag parából áll… Van/ volt néhány mondat, amitől a falra tudok mászni az aggályaimat illetően, mint pl. amikor az első szülésem előtt anyám azt hajtogatta, hogy “hát nők milliói túlélték már a szülést a világon, te is túl fogod!” Na, hát erről már akkor azt gondoltam, hogy kínjaim közepette valószínűleg baromira nem fog érdekelni a szülőszobán, hányan élték már ugyanezt túl a világon… Utólag megerősíthetem, valóban baromira nem érdekelt!:-) Aztán a másik “kedvenc” mondatom, hogy “nem kell félni, hamar túl leszel rajta”! Hát, erre meg azt tudom mondani, lehet ezt esetleg mondani annak, aki még nem szült, de miután tudja már az ember lánya tapasztalatból, hogy kb. mire számíthat, ez ismételten nem hoz túlzott megnyugvást…:-) Merthogy tételem szerint, aki még nem szült, az azért fél a szüléstől, mert nem tudja mire számíthat, aki pedig már szült, az meg azért, mert nagyon is tudja…!
Na, mindenesetre azzal nyugtatom magam, hogy majd csak mégis túl leszünk rajta valahogy, és akkor utána már úgyis másvalakivel leszünk elfoglalva…!:-))

És miután ez a bekezdés volt az írásom feszültséglevezetős terápiás része:-), inkább rátérnék arra, hogyan is telt 2. vegás terhességem utóbbi 4 hónapja, mivel legutoljára az 5. hónapban jelentkeztem be ezügyben http://vegagyerek.blogspot.com/2008/05/az-5-hnapba-lptnk-s-kiscsajszi-lesz.html .

Testsúly, étvágy
64,5 kilóval indultam, és mostanra elértem a 72 kilót, azaz +7,5 kilónál tartok, de tippem szerint ez még emelkedni fog a végéig… Ugyanis most a végén kezdtem nagyon belehúzni, konkrétan az első 8 hónapban jött fel +5 kiló, azóta viszont magasrepülésbe kezdtem.:-) Ezt leginkább annak tudom be, hogy mostanság kellett elkezdenem szedni Magne B6-ot a gyakoribb méhösszehúzódások miatt, és hát a B6 vitamin igen csak étvágyfokozó hatású. Hát, olyan szó szerint zabáló rohamaim vannak mostanság, hogy jaj! És hát ezáltal értem is a Babócánkkal felszedett +18 kg egyik feltételezhető okát, mert akkor a 9 hónapból nem csak 1,5, hanem 6! hónapon keresztül kellett szednem a Magne B6-ot!
Tippek: most mindenesetre próbáltam homeopátiásan is pótolni a magnéziumot, “Magnesia Phosphorica” -t szedtem a fájdalmasabb napokon, több-kevesebb sikerrel… Úgy vettem észre, hogy kisebb és gyengébb méhösszehúzódások esetén elég volt, viszont a húzósabb napokon kellett a Magne B6 is. Aztán igyekeztem a magasabb magnézium-tartalmú mandulából is többet fogyasztani ilyenkor.

A 6-7. hónapról vhol azt olvastam egyszer, hogy a túlevéses rosszullétek és a farkaséhséges falások időszaka. Na, hát ez be is jött, egy alkalommal egy vendégséges kerti parti után, ahol hosszú idő után belekóstoltam tojásba, majonézbe és tejszínes mascarponeba, olyan nagyon rosszul lettem egy teljes nap erejéig, hogy egy jó időre emlékezetes marad. Azt leszámítva nem voltak túlzott kilengéseim, illetve ugyancsak most az utolsó harmadban rákaptam az étcsokira…:-((

Mit ettem, nem ettem?
A középső és utolsó időszak egybeesett Babócánk tejmentes diétájával, és noha eredetileg úgy gondoltam, én ettől függetlenül eszem majd stikában tejterméket, ill. leginkább sajtot, végül ez mégsem ment… Egyrészt logisztikailag volt nehezen, vagy egyáltalán nem kivitelezhető, másrészt Férjjel olyan lelkiismeret furdalásunk volt, hogy mi eszünk, Babóca pedig nem ehet, hogy amikor alkalmunk lett volna rá, akkor is inkább kihagytuk… Így 3 hónapig én is teljes vegánságot éltem.
A tojást is úgy terveztem, hogy majd esszük/ eszem, de ahogy bejöttek a hatalmas nyári melegek, egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy tojást vegyek, használjak, amikor pedig mégis vettem egyszer, már baromira nem ízlett!

Közérzet
Végig a terhesség alatt nagyon jól éreztem magam fizikailag, mintha nem is lettem volna terhes. A 7. hónapban volt egy 2 hetes nyűgösebb időszakom, amikor elég sokat fájt a hasam, de aztán elmúlt, és csak most a 34. hét óta kezdtem úgy jobban lelassulni, fáradni, nyűglődni, de ez még mindig sokkal-sokkal enyhébb verzió, mint 3 évvel ezelőtt!:-) Pl. kiscsajszink olyan rendeske, hogy az éjszakákat is teljesen jól végig tudom aludni, pedig felkészültem már rá, hogy ‘nó’ alvás, hiszen Babóca ekkortájt már állandóan “dörömbölt” éjszakánként.:-)

Étrendkiegészítés, vitaminpótlás
A terhesség első felében is szedtem a dr. Steinberger Eisenblut Plus természetes étrendkiegészítőt, melyben vas és B12 vitamin egyaránt van, de aztán 3 hónap után egyre rosszabbul reagált rá a gyomrom, többször émelyegtem tőle, ha bevettem, vagy nagyon égett a gyomrom. Áttértem a Krauterblut-S szirupra. Ettől viszont még jobban égett a gyomrom, nagyon vas ízű volt, és hát baromira nem volt gazdaságos anyagilag sem… A terhesség időszakára javasolt mennyiséget fogyasztva ugyanis egy 2.000 Ft-os üveg mindössze 10 napig volt elegendő, szemben a Steinbergerrel, amely 3.500 Ft-ért kb. 1,5 hónapig elég, és finom gyümölcsös ízű! Így visszatértem utóbbira, azzal a változtatással, hogy már nem az étkezések után, hanem előtte, vagy közben veszem be, és így nem ég tőle a gyomrom.

FONTOS:
-
a vastartalmú vitaminok bevétele előtt/ után fél órával fogyasztott csokoládé, fekete tea és kávé rontja a vas felszívódását a szervezetben, ezért ezeket kerüljük!
- pl. megfázásos betegségek esetén átmenetileg függesszük fel a vas(tartalmú) készítmények szedését, mert az ilyenkor a szervezetbe juttatott plusz vas tovább pumpálja a vírusokat, és a gyógyulás helyett a betegség további súlyosbodása várható
(a tehességem alatti egy erősebb torokfájásos nyűglődésem alatt én sem szedtem ezt az étrendkiegészítőt!)!

TIPP: nem tudom ki hogyan van vele, de nekem a vegás étkezésnél az egyik legnehezebb az olajos magvak, diófélék beillesztése az étrendbe, mert mindig elfelejtem őket…:-))Nagyon fontosak viszont, mert sok fehérjét, vasat és telítetlen zsírsavat tartalmaznak, ezért a babavárás alatt igyekeztem úgy beilleszteni őket, hogy délutánonként uzsonnára a gyümölcs után minden nap valamilyen más-más magot egyek egy kis marékkal, reggel pedig a kásánkba tettem belőlük vegyesen mindig, és egy idő után már nem is annyira felejtkeztem el róluk.:-) Pl.:
- mandula: magnézium
- napraforgó: telítetlen zsírsavak, vas
- tökmag: vas
- mogyoró: kálcium
- szezámmag: kálcium
- lenmag: telítetlen zsírsavak

Orvosi vizsgálatok, leletek
Nem utolsó sorban pedig íme néhány adat a leleteimből:-)
- a terhesség alatt alapból 3x végeznek teljes laborvizsgálatot, az elsőről beszámoltam itt http://vegagyerek.blogspot.com/2008/05/az-5-hnapba-lptnk-s-kiscsajszi-lesz.html, a félidőben végzett másodiknál pl. az első vérvizsgálathoz képest egy kicsivel erősebb vérhígulást hozott ki a labor (a normál tartománynál kicsit alacsonyabb hemoglobinnal), de ez még az orvosom szerint a terhesség alatti teljesen normális tartományba sorolható, így kezelésre semmiképpen nem szorul, mesterséges vaspótlásra nem volt szükség most sem, mint 3 évvel ezelőtt! HURRÁ!:-) A vércukor és a többi vérérték tökéletes volt!

A genetikai vizsgálatok mind tökéletesek voltak! A kezdetben némi problémát/ aggódást okozó alul fekvő méhlepény idővel megoldódott, a méhlepény feljebb került. Bébink már nem far-, hanem fejfekvéses, úgyhogy remélem ez a szülésig már így is marad!:-) A doki amúgy 3.000-3.200 gr-ra tippeli a születési súlyát.

Felkészülés a szülésre
És még néhány egyszerű tipp, ami megkönnyítheti a szülést:
- MÁLNALEVÉL TEA: a málnalevél “az” igazi ősi kismama-gyógynövény, a méh izomtónusának javításával hozzájárul a könnyebb, hatékonyabb szülés elősegítéséhez.
Alkalmazása: a (betöltött) 34. héttől ajánlott naponta 3-4 csészét meginni.
1 csésze teához – öntsünk 2,5 dl forrásban lévő vizet egy kávéskanálnyi teakeverékre, hagyjuk állni 5 percig, majd szűrjük le.
Ha a használat alatt a pocakon piros pöttyök keletkeznek, az a tea méregtelenítő hatásától van.

- HOMEOPÁTIÁS FELKÉSZÜLÉS
problémamentes terhesség esetén alkalmazható adagolás, nekem 3 éve is bejött!:-)
1) Méhszáj előkészítő, lazulásra képessé teszi a méhet: CAULOPHYLLUM D12 (C5)
Adagolás a (betöltött) 36. héttől:
2 napig 3 x 5 golyó utána
2 napig 2 x 5 golyó utána
5 napig 1 x 5 golyó utána
2 nap szünet utána
5 napig 1 x 5 golyó utána
2 nap szünet utána
és így tovább ( 5 nap - 2 nap) szülésig.

2) Megelőzi a szülés alatti kivérzést, gyorsítja a sebgyógyulást:
ARNICA C30
Adagolás: Amikor elkezdődik a vajúdás 1 x 5 golyó
Szülés után nem sokkal 1 x 5 golyó
Szülés után 1 hétig napi 1 x 5 golyó

3) Méhnyakizom-tágító:
CIMICIFUGA RACEMOSA 5CH
Adagolás:
A fájások megindulásakor félóránként 5 golyócska

4) Utófájásokra: CAULOPHYLLUM C30
Adagolás: 3-4 óránként

5) Tejelválasztást segíti elő:RICINUS C5
Adagolás: Szülés után 3napig 2 x 5 golyó utána
3 napig 2 x 5 golyó
utána 3 napig 1 x 5 golyó

“A MELL CSOMÓMENTESÍTÉSE” Phytolacca C12 2 napig 5*3golyó utána
2 napig 5*2golyó utána
2 napig 5*1golyó

TEJSZAPORÍTÁS Urtica Urens C5 3 napig 5*3golyó utána
3 napig 5*2golyó utána
3 napig 5*1golyó

- LELKI FELKÉSZÜLÉS:
én az alábbi CD-s meditációt hallgatom a lehető legtöbbször:
dr. Czeizel Beatrix: Találkozás a gyermekkel - A születés misztériuma (megrendelhető itt:http://www.yahunagaia.hu/)
A meditáció első részében segítséget kapunk a gyermekünkkel való kapcsolatfelvételhez, a második részt pedig a vajúdás/ szülés közben/ után kell hallgatni, fényt, energiát és erőt közvetít!

Hát, ennyi lett volna nem igazán rövid beszámolóm, amivel remélem, minél több leendő (nem csak) vegás anyukának tudok majd segíteni!:-) Ha további kérdésetek van, írjatok nyugodtan ide, privátban, szívesen válaszolok!

Ehhez a recepthez még nem írtak megjegyzést

aug 31 2008

Almás-citromos sorbet (. : mithrile : .)

http://mithrile.blogspot.com/2008/08/alms-citromos-sorbet.html

Ezt a fagyit alig pár órája csináltam, jó szokásomhoz híven nagyjából 5 perces kemény munkával. Igaz, már késő van, de mivel az egészbe összesen egy teáskanálnyi mézet tettem úgy gondoltam egy gombócnyi még belefér.

Különben is, ha már a fotó kedvéért kiszedte az ember, akkor azt tilos visszatenni. Enélkül azt sem tudnám megmondani, hogy az általam alkalmozott méz mennyisége a citromos íz erőteljes fölényét jelenti, vagyis extrém savanyú ízre tessék számítani. (Imááádom!)

2 citrom leve, gyümölcshúsa és reszelt héja
2 édeskés nyári alma
1 tk méz (vagy a kiegyensúlyozottabb íz érdekében 2-3:)

A hozzávalókat pépesre turmixolom, aztán lendületesen bedobom a fagyasztóba. Igyekszem óránként megkeverni, és ízléstől függően lágyabban, vagy fagyottabban fogyaszthatjuk.

Hasonló ízt értem el a lime-os ananász sorbet-vel is, ahol szintén a savanyú dominált, mégis egyrészt az idény gyümölcs használata, másrészt éppen emiatt a sorbet költséghatékonysága sem elhanyagolható szempontok nálam.

Ehhez a recepthez még nem írtak megjegyzést

aug 31 2008

Marokkói töltött paprika (gourmandula)

http://gourmandula.blogspot.com/2008/08/marokki-tlttt-paprika.html

Egész pontosan, három lélegzetvétellel tagolva: karamellizált hagymás, padlizsános, aszalt sárgabarackos rizzsel töltött paprika fahéjas paradicsomszósszal. 

Saját fejlesztés, de az ízvilág alapján én marokkóinak mondanám. Mint már oly sokszor, most is cajun fűszerkeveréket használtam a paradicsomszószhoz, mert bár igaz, hogy földrajzilag nagyon nem stimmel, ámde a felhasznált fűszerek gyakorlatilag mind előfordulnak az arab konyhában is, és nekem nagyon bevált. Fúziós konyha, multifunkciós fűszer, oder etwas.  


Megjegyezés: rizs helyett eredetileg kuszkusszal szerettem volna készíteni a tölteléket, ámde az nem volt itthon, vagyis volt, csak mint utólag kiderült, camouflage jelmezt öltött a kamraszekrény leghátsó sarkában. Bár rizzsel is nagyon nagyon finom lett, legközelebb nem menekül, hiszen marokkói ételbe kuszkusz való.

 

Hozzávalók:

(4 személyre)


A töltött paprikához:

4 darab tölteni való, szabályos alakú paprika

4 decis pohárnyi rizs

1 fej hagyma, nagyon finomra vágva

1 közepes padlizsán, kb. félcentis kockákra aprítva

1 marék aszalt sárgabarack, apróra vágva

2 evőkanál nádcukor

3 ek. olaj

1 db 2 cm-es rúd fahéj

só (ízlés szerint)

 

Fahéjas paradicsomszószhoz:

1 db hámozott koktélparadicsom-konzerv

1 db 400g-os hámozott, darabolt paradicsom-konzerv (persze lehet mindkettő darabolt is, de a koktélparadicsomok nagyon guszták benne)

1 fej vöröshagyma, aprítógépben finomra apítva (icipicit maradhat darabos)

2 gerezd fokhagyma, reszelve

Egy ujjnyi friss gyömbér, meghámozva, lereszelve

1-1,5 ek cajun fűszerkeverék (őrölt koriander, bors, chili, gyömbér, paprika, hagyma, kardamom, fahéj)

1 rúd (kb. 5cm-es) fahéj

1-2 tk. nádcukor (vagy ízlés szerint)

só ízlés szerint

olaj

fél deci sötét rum 

(picit sem muszlim, és persze elhagyható, de nem árt tudni, hogy a cajoun fűszerrel nagyon szépen harmonizál)

I. Töltelék elkészítése

  • A rizst enyhén sós vízben felteszem főni.
  • Míg készül, nekilátok a töltelékhez való zöldség elkészítésének.
  • Serpenyőt felhevítem, majd a cukrot beleszórom.
  • Ha elkezd olvadni, belekeverem a nagyon finomra aprított hagymát, és elkezdem pirítani.
  • Ha kezd átsülni a hagyma, meghintem sóval.
  • Ha hagyma kész, rádobom a padlizsánt, és meglocsolom az olajjal.
  • Beledobom a fahéjdarabkát, sózom, és addig pirítom, míg a padlizsán darabkák összezsugorodnak, és nagyon puhák nem lesznek (ha kell, fedő alatt).
  • Félúton a nagyon apróra vágott aszalt sárgabarackot is hozzáadom, hogy az is megpuhulhasson.
  • Ha kész, félreteszem hűlni.
  • Ha a rizs is elkészült, alaposan összekeverem a padlizsános töltelékkel (fahéjat vegyük ki belőle).

II. Paradicsomszósz elkészítése

  • Serpenyőt felhevítem, olajat beleöntöm.
  • Hozzáadom a hagymát, enyhén megsózom, és addig kevergetem, míg a hagyma leve elpárolog, és kezd színe lenni.
  • Ha elkezdene lepirulni, adjunk hozzá kevés olajat.
  • Félúton beleteszem a fokhagyma és gyömbér reszeléket is.
  • Ha a hagyma megpirult, beledobom a fahéjat, és a többi fűszert, jól elkeverem.
  • Hozzáadom a paradicsomszószt, enyhén sózom, meghintem egész kevés nádcukorral is, majd felforralom.
  • Beleöntöm a rumot.
  • Fedő alatt kb. 10-15 percig hagyom főni.

 

III. Töltés, sütés, tálalás

  • Közben a paprikákat kicsumázom, és a hasukba kanalazom a rizses tölteléket.
  • A töltött paprikákat olajjal kikent tepsibe ültetem, majd az időközben elkészült paradicsomszószt köré öntöm
  • A tepsit letakarom, és az egészet 180 fokon kb. 40 percig sütöm (a sütési idő igazából azon múlik, hogy mennyire vastag héjú a paprika, érdemes fél óra után ránézni, hogy mennyire sült meg.
  • Ha a paprika láthatóan megsült, akkor takaró nélkül, felső grillel még picit megpirítom a tetejét, majd a maradék rizzsel tálalom.

Ehhez a recepthez még nem írtak megjegyzést

aug 31 2008

Boldog vagyok (Rossa mela)

http://rossamela.blogspot.com/2008/08/boldog-vagyok.html

Katartikus két nap volt.

Elbúcsúztam az első munkahelyemről. Azért tartott két napig, mert két íróasztalom volt, egymástól 200 kilométerre. (A távozásom oka pedig csak az, hogy az otthonom viszont további 200 km-re van, egyébként boldogan folytatnám a munkát a távolabbi helyen. De 400 km már nehezen tolerálható tovább.)
Azt tudtam, hogy a régi kollégáim, akikhez most térnék vissza, ha nem hagynám el a céget, készültek elköszönni tőlem, törtem is a fejemet egy ideje, mivel kellene megvendégelnem őket. Viszonylag könnyen összeállt a kép: az italomániám itt született, olaszos finomságokkal lenne stílusos megköszönnöm, hogy gondoltak rám. Lambrusco, prosecco, sós ropogtatnivalónak taralli - az Alitalia járatain megettem már belőle egy keveset, lesz recept, nagyon érdekes -, az édes pedig legyen panforte, hiszen Bologna mellett Sienába jártam a legtöbbet.
(A jól beváltak közül pedig volt még egy kis parmezános kosárka, a fügés-kecskesajtos mellett most bazsalikomos rikottával és koktélparadicsommal, meg a saját fejlesztésű almás-levendulás muffin - elkérték a receptet!)
A másik helyen, ahol iszonyú nehéz, de nagyon inspiráló és roppant jó hangulatú, intenzív két évet töltöttem - látszik is a blogon, főleg a vége volt nagyon sűrű - volt egy rövid félhivatalos összejövetel a nagytárgyalóban, ahol igazán szépen méltatott a főnököm, sokan eljöttek, és elmondhattam nekik, mennyire értékeltem azt a kollegiális légkört, amiben dolgozhattam.
A beruházást végigvivő csoportból már csak én maradtam egyedül, persze kapcsolatokat tartva szinte mindenkivel, de nem igazán tartoztam már egy csapathoz, akikkel búcsúbulit tarthattam volna. Annyira egyedül maradtam, hogy már ajtó sincs, amit becsukhattam volna magam után, a végén már egy másik szervezeti egység irodájában húztam meg magam “menekültként”, igaz, jónéhányukkal együtt dolgoztam az évek folyamán. A legváratlanabb és - talán éppen ezért - legmeghatóbb viszont az volt az “ünnepségsorozatban”, mikor ezek a fiúk egyszercsak - épp az iratmegsemmisítőt tömtem - felsorakoztak mögöttem, és egy remek desszertborral erősítettek rá arra, hogy édes emlékeket őrizzek róluk.
Erre egyáltalán nem voltam felkészülve. De a hétvégén sütöttem még egy panfortét, és a keddi postával meg is kapják. Remélem, ízlik majd nekik, nagy szeretettel készült.

Ja, és hogy mitől is vagyok boldog? Kerek a történet: éppen befejeztem egy nagy munkát, amire büszke is lehetek, úgy jöttem el, hogy szívesen maradnék is - és szívesen is vennék, ha maradnék - , de a legfontosabb, hogy őszinte és szeretetteljes mosolyokat, üzeneteket, gesztusokat kaptam a búcsúzáskor.

Holnap pedig kezdek az új állásomban, végre a saját városomban, rengeteg időt nyerve ezzel a kedvteléseimre is. Először is be fogom pótolni a blog-lemaradásimat, eltart egy darabig, míg elovasok mindent, de igyekszem. Szóval visszatérek!


Panforte

15 dkg mogyoró
15 dkg dió

15 dkg mandula

15 dkg cukrozott narancshéj, kockára vágva

15 dkg mazsola

18 dkg liszt

1 kávéskanál fahéj

1 mokkáskanál gyömbér

2 nagy csipet reszelt szerecsnedió

3-4 szegfűszeg összezúzva
6-8 szem koriandermag összezúzva

20 dkg méz
20 dkg porcukor

kevés vaj a tortafoma kikenéséhez

Egy 22-24 cm átmérőjű tortaforma alját sütőpapírral kibélelem, az oldalát kivajazom. A sütőt 180 fokra előmelegítem. Egy szép nagy tálba összeszitálom a lisztet a fűszerekkel. A magokat egy zacskóba teszem, kicsit megtöröm ( nyújtófa, vastag pohár, sörösüveg talpa, stb.), majd beleforgatom a lisztbe, a mazsolával és a narancshéjjal együtt.
Mindeközben a mézet és a cukrot nagyon alacsony lángon, kevergetés nélkül összeolvasztom és enyhén karamellizálom.

Most jön a neheze: a lisztes magkeveréket összedolgozom mézes-cukros kulimásszal. Mivel ez már folyékony karamell, rögtön elkezd kötni, de némi izommunkával ez megakadályozható. A keveréket a tortaformába töltöm, és vizes kézzel elsimítom a tetejét.

A 180 fokos sütőben k.b. 30 perc alatt megsül.
Ha kihűlt, kiügyeskedem a formából, és két napig pihentetetem, csak aztán vágom fel (vagy nem).
Zsírpapírba csomagolva szállítható, ajándékozható.

Ehhez a recepthez még nem írtak megjegyzést

aug 31 2008

Végre én is aszalok!! (. : mithrile : .)

http://mithrile.blogspot.com/2008/08/vgre-n-is-aszalok.html

Nagyfogyasztók vagyunk aszalt paradicsomból. Főként a kenyerünkbe kerül, de olykor becsúszik még más finomságokba is. Így aztán irigykedve néztem, hogy hogyan aszalódik a paradicsom a gasztrobloggerek háza táján, miközben én csak a hagyományos duci és lédús változatot találtam mindenhol.

Közben aztán átestem egy kellemes betegségen is, amely szoros összefüggésben volt egy szép nagy tányér, enyhén megsózott paradicsommal is, minden nélkül, így aztán egy darabig meg is feledkeztem a problémáról.

Végül aztán kimentem szombaton a piacra, és mit láttam? Igaz, nem a keresett lucullus fajtát, hanem egy hosszúkás, hegyes végben végződőt, ami viszont láthatóan nagyon húsos. Hiszen éppen ez kell nekem!

Hamarjában vettem is másfél kilót, amit gondos mosás és kettévágás után egy fémtálcán kihelyeztem az ablakpárkányra. Hogy megakadályozzam a bogarak ostromát előkerestem egy mosózsákot, amiben fehérneműt szoktak mosni. Mint kiderült éppen a tálcára való, szépen rá lehet húzni, és egy cipzárral rázárni.

Egyelőre alig másfél napot aszalódott, de ígéretesnek tűnik a dolog. Ha majd kész lesz felteszem a végeredményről is a képet.

Nem mellesleg, félve, de végül megkóstoltam a nyers paradicsomot is, egész érdekes, fűszeres íze van. Lehet még szerzek majd belőle, mert nagyon finom.

Viszont, nem csak a paradicsom aszalásba kapcsolódtam be az idén. Egyrészt már aszaltam a házi vegetához is hozzávalókat (karalábét és répát), másrészt mivel imádom az aszalt szilvát, idén azt sem fogom kihagyni.

Ehhez a recepthez még nem írtak megjegyzést

aug 31 2008

Párolt füstölt makréla, natúr macska (”saját levében”)

http://sajatleveben.blogspot.com/2008/08/prolt-fstlt-makrla-natr-macska.html

Isten nem bottal, hanem macskával veri a hobbiszakácsot. Méghozzá olyannal, akit a sütés kiemelten érdekel. A főzéshez bezzeg oda sem szagol. Nem kétséges, hogy egy néhai híres cukrász született újjá a kicsi Findusz testében. Nehéz úgy alkotni, hogy az árgus macskaszemek minden mozdulatot figyelnek, s látszik, hogy határozott vélemény formálódik ott a bajuszok mögött. Rendületlenül ül, szeme sem rebben a robotgép zajára, fejét oldalra billentve követi a sodrófa mozgását, s ha elfárad, fejét kutyamódra, a konyhapult szélére támasztja. Bőr orrocskája erőteljesen pumpál, valahányszor egy újabb hozzávalót veszek elő.
Kérdezem a felsőbbrendűségi érzéssel megvert kutyatartóktól: melyik eb képes megkülönböztetni a sütést a főzéstől?!

És honnan a cukrászpalánta? A nagy jólét és a tintahal termékenységet elősegítő hatásának köszönhetően szaporodni kezdtek védenceim, így húsvét óta már egy külön-bejáratú tarka cica is tartozik a házhoz. (a névadó története alapmű. Ld. itt!)
Időközben a „Schrödinger macskája” is jobb sorsra lett érdemes. Kigömbölyödött, jellegzetes öregnéni-kölni illata és öntudata lett. Hiába kínálgatom, arisztokratikusan elnéz a tányér felett, meg sem szagolja az ételt, mert kérem szépen, nem szorul ő rá semmiféle könyöradományra, neki már tisztességes állandó lakhatása van, megbecsült polgára lett a környéknek, még szavazati joga is van a cicatanácsban. Sőt, mi több, ő ott a hajléktalanügyi bizottság elnöke. De azért a régi barátokat nem veti meg, naponta jön, benéz, tartja a kapcsolatot, kegyesen enged egy kis simogatást. Ki tudja, mit hoz a tél, hol lyukasztja ki majd a fagy a szociális hálót…

Arccal a konyha felé

A mi jószágaink őse bizonyára a vasmacska volt. Az evolúció során a Pannon tenger hátrahúzódott, magával sodorva a beléjefúlt mamutokat, de a kiszáradt tengerfenéken ott vergődött néhány rozsdás macskaős, akiknek génállománya máig hordozza a halak és a tenger gyümölcseinek szeretetét.
Cicával az ölemben üldögélek a teraszon és együtt képzeljük el, milyen lehetett, amikor itt a kert végében hullámzott a tenger, és kicsit nyugatabbra, kb. a fertőrákosi kőfejtő környékén lehetett a legkitűnőbb kagylótenyészet. (Bizony, láttam a mészkőnyomatukat!)

No, elég a múltba révedésből, a teraszról vissza a konyhába! Semmiféle macskajás cég nem tud olyan finom konzervet előállítani, ami felérne az általam grillezett és a barátok által gondosan leszopogatott halkoponyával és halgerinccel, amit a minap a szemeteskukából csent ki a cicakommandó. Futottak vele, hátra sem néztek, pedig mögöttük loholva győzködtem őket, hogy hagyjátok a fenébe, nincs azon már semmi, de az esti orosz makréla gyönyörű óarany bőrét majd megkaphatjátok!
Később, mikor befektettem a makrélát a gépbe, a keselyűvel keresztezett macsekok leültek a gőzpároló képernyőszerű ablaka elé, és tényleg nem találok jobb kifejezést, minthogy „néztek mint a moziban!”

A füstölt makrélát azért párolom meg, hogy a nedvesség visszaadja a hús puhaságát. Kb. 15 percig, ennyi elég is neki. Télen tormamártást is készítek mellé, nyáron jó a szokásos ecetes torma is. Vagy a mustár. Vagy a lilahagyma. Vagy csak úgy simán. Reggelire, rozskennyérel…
A halat kimérve, egy bizonyos orosz ételeket forgalmazó hálózatnál veszem, nem árulom el a nevét, de irodalomszeretők gondoljanak csak Anatolij Ribakov híres regényére „Az …gyermekei” (vízszintes, öt betű!). A boltban mindig vetek egy pillantást a kaviárokra is, és erről eszembe jut, hogy lottózni kellene, át is megyek a szomszédos üzlethelyiségbe.

Ehhez a recepthez még nem írtak megjegyzést

aug 31 2008

Enni Máltán III. – ázsiai fúzió Hugóéknál (Lucullus BT - együk meg a világot!)

http://lucullus.blog.hu/2008/08/31/enni_maltan_iii_azsiai_fuzio_hugoeknal

A máltai gasztronómiai palettán üde színfoltot képeznek a különböző ázsiai és fúziós-ázsiai konyhák. Egymás hegyén-hátán sorakoznak az indiai, kínai, japán és más ázsiai éttermek, és hamar otthoni érzésünk támadhat a nevek láttán: Maharaja, Fuji, Shalimar, Wang’s… Mi a St Julian „bár” utcájából nyíló Hugo’s nevű fúziós ázsiai étekműhelybe térünk be, ahol trendi asztalok, sötét tónusok és nagy adag jókedv uralkodik. A háttérben néhány ázsiai szakács tevékenykedik serényen a konyhában, arcvonásaik alapján inkább thai-ok, vagy indonézek lehetnek, mintsem kínaiak, vagy japánok. Az étlap ugyanezen népcsoportok ételeit reprezentálja: a japán sushitól a kínai tésztákon és thai curryken át az összetettebb indonéz ételekig sokféle étel közül válogathatunk. Kezdésnek szezámbundában sült csirkét kérünk hoi sin szósszal. A csirke érdekes, ropogós, a szezámmagtól íze viszont „nagyon lent van”. Ez nem jelenti azt, hogy rossz volna, ez lent van, mintha le kellene hajolnunk érte. A hoi sin szósz a kantoniak nagy kedvence, mely elvileg sötét szójából, fokhagymából, chilipaprikából, kínai édesburgonyából és egy sor más fűszer keverékéből készül. Az én kedvencemmé viszont nem annyira fog válni, mert a kantoni ízlés jó messze esik a magyar, de a „megszokottabb” kínai ízektől is. Elég vad a dolog, de még egyszer jelzem, hogy nem rossz, hanem vadidegen az érzés. Eztán makitálat kérünk rizsbe bújtatott uborkával, vörös algába, azaz nori-ba csomagolva. A tenger összes esszenciája összpontosul a mintegy 3 cm magas építményekben, ami engem meglehetősen mellbe ver, lévén, hogy idegenkedem a japán konyhától. Sokkal barátibb, ha eszünk mellé egy kevés wasabi pastát is, ami a japán (torma-jellegű) gyökérféleségből készül, és az ízén túl az orrodat is jól kitisztíccsa. A finisben már „otthonosan mozgok”, ugyanis az általam kedvelt sárga thai curry-t rendelem, ami a meghirdetett HHH (nagyon csípős) jelzéssel ellentétben csak kicsit csíp. A kókuszdió-alapú marhahúsos tésztatálban a gyömbér, a paprika, a hagyma és a szójaszósz dominálnak, de időnként azért felszisszenek, amikor egy-egy csípős chilidarabka lecsúszik a torkomon. Ez a legjobb fogás az egészben, én meg azt fájlalom hirtelen, hogy itthon miért nincsenek ilyen fúziós ázsiai bárok. Vagy vannak? Kimondottan én nem ismerek ilyeneket…

A vacsora ára, vízzel és Ice Teával – kb. 50 Euro
Elégedettségi faktor: 90%.
 

Ehhez a recepthez még nem írtak megjegyzést

aug 31 2008

Szilva chutney marisom módra.. (receptjeim)

http://receptjeim.blogol.hu/?perm=1888104

Szilva chutney marisom módra..

Szeretem az édes csípős fűszeres ízeket.. gondoltam egy merészet.. itt a szilva szezon, becsempészem a mai ebédünkbe.. gondolván, eszi, nem eszi, nem kap mást, max. nem mártogat, hanem megeszi anélkül az ebédet, akinek nem lesz szimpatikus az én chutney-m.

A terítékre hús gyanánt ma csibe mellet szemeltem ki, finom, sörös, fokhagymás bundába és fokhagymás hasábburgonyával.

3 dl sörből, 3 három tojássárgájából, 5 gerezd finomra reszelt fokhagymával, sóval és rétes liszttel sűrű palacsintatésztát készítettem, majd hozzá adtam a 3 tojás felvert habját ebbe a masszába mártottam az előre sózott melleket és sütöttem forró olajba készre.

A hasábburgonya a szokásos módon készült, csak amikor a krumplit az olajba tettem, dobtam hozzá, jó pár gerezd félbe vágott fokhagymát is, és így együtt sütöttem készre.

Na és a szilva.. jó érett nagy szemű szilvám volt.. Diónyi vajat megolvasztottam és arra dobtam egy kicsi apróra vágott hagymát, a feldarabolt szilvát, majd fűszer, az elmaradhatatlan fahéj, só, kevés cukor, pici bors és természetesen kimagozott chili paprika követték egymást a serpenyőbe és ecet helyett finom vörösbort, adtam hozzá, ezzel főztem készre, turmixoltam és már is kész volt az ebéd.

Ette apraja nagyja, nem volt akinek nem ízlett.. szóval jól döntöttem, amikor kitaláltam a mai ebédet és létre hoztam az én szilvás gezemicémet.

Szerencsére készült a piciknek chili nélkül is és a kis unokám, aki a hasábburgonyát ketchuppal tudja csak elképzelni, a kedvenc ketchupját felcserélte szilvás chutney-re

Chutney-t mindig kis tálkába tesszük az étel mellé, de én ma gazdagon meglocsoltam vele a húst, nagyon finom volt.

Ehhez a recepthez még nem írtak megjegyzést

aug 31 2008

Még augusztus… még fagyi (. : mithrile : .)

http://mithrile.blogspot.com/2008/08/mg-augusztus-mg-fagyi.html

Be kell valljam, ezek a fagyik még a VKF előtt készültek. És az egyik ráadásul túrós is. Mégis valahogy, mire odajutottam volna, hogy megírjam és elküldjem, a körülmények oda jutottak, hogy minden lehetséges hátráltató körülményt a fejemre zúdítottak.

Ezek sorában az egyik, és a könnyebben megbocsátható tán, hogy új munkahelyem lett, ami, mint a legtöbb munkahely, a kezdeti időkben jóval nagyobb kapacitást igényel tőlem minden téren.

Másik indokom, amit egy gasztroblogger sokkal inkább félre vall be, hogy pár napon belül elhagyjuk a jó kis albérletünk, amelynek öt perces vonzáskörzetén belül helyezkedik el a Dolce Gastronomia, a Hunyadi tér, és még jó pár gasztro-kulthely. (Ezen a vétken legfeljebb az kisebbíthet, hogy az új albérlet innen csak tíz percre található…:)

Viszont ma elgondolkoztam, hogy, ki tudja, a költözködés után vajon hogyan alakul majd a nethelyzet, hiszen ismerjük a hazai viszonyokat, úgyhogy most kell még az elmaradtakat megírnom, amíg még alig pár zsák vesz körül, és a pakolási láz még nem hatalmasodott el rajtam.

A túrós fagyi megvalósításában az anyukámék által gyártott házitúró mellett Lilahangya áfonyaszószos lime-túró fagyija is ösztönzött. Mivel azonban lime-om nem volt itthon csak egy fél citromom, áfonyám meg csak aszalt, ezért kicsit átírtam az eredeti receptet.

Pirosbogyós túrófagyi

25 dkg túró
2 ek friss citromlé + fél citrom reszelt héja
1 ek méz

1 dobozka szeder
1 dobozka ribizli
fél marék aszalt áfonya
fél dl víz

A túrót, citromlevet, héjat és a mézet összetturmixoltam, majd egy fagyinak szánt dobozba öntöttem, fagyasztóba tettem. A második réteghez a gyümölcsöket kevés vízzel össeforraltam, majd kisebb lángon pár percig főztem, majd olykor megkeverve megvártam, hogy kihűljön, és ekkor az első rétegre öntöttem (ez mellesleg Nigella szedres-mascarponés réteges sütijére emlékeztet… hm, az a következő terv).

Első kóstolásra túl puhának találtam, majd elszórakoztam az időt, és másodjára kicsit túl is fagyasztottam. Így viszont gyönyörűen vághatóvá vált (bár talán nem recés késsel kellett volna:), ami a tálalását igencsak megkönnyítette. A képen kissé deres, amit a gondos előkészítés ellenére sem tudtam megakadályozni, lephotoshoppolni meg nem akartam.

Pirosbogyós sorbet

2 dobozka szeder
2 dobozka málna
1 ek méz

A másik fagyi, azaz sorbet ötletét éppenséggel a túrós fagyi gyümölcsrétege adta. Hiszen finom a túrófagyi is, de nyáron azért mégiscsak a tisztán gyümölcsös változat az igazi.

A gyümölcsöket ezúttal simán összeturmixoltam a mézzel, majd fagyasztottam. Lágyabban és keményebben is isteni íze volt, a málna talán egy kicsit jobban dominált benne, mint a szeder.

Ehhez a recepthez még nem írtak megjegyzést

aug 31 2008

Magyarszombatfai gombás párna (Közös gomba)

http://kozosgomba.blogspot.com/2008/08/magyarszombatfai-gombs-prna.html

Egy elmaradt közös program kárpótlásaként Faági és Hasandel meghívott minket is hétvégi gombászásra Magyarszombatfára.
Hazaindulás előtt hajnalban a Háztájiban gyorsan összekapkodtunk még négyféle gombát, ( róka, trombita, gereben és káposzta. )
Ezekből egy régi elképzelésünk szerint, gombával töltött leveles tésztapárnákat sütöttünk.
A gombákat fele vaj, fele olajon, hagymán megpároltuk, sóval, fehérborssal és petrezselyemmel ízesítettük.
Mikor kihűlt reszelt sajtot adtunk hozzá (trappistának titulált, bótit :-)).
A leveles tésztát kinyújtottuk, majd négy széles csíkra vágtuk.
Megszórtuk zsemlemorzsával, majd felét beborítottuk sonkaszeletekkel, és ráhalmoztuk a párolt gombát. A tésztákat kivajazott sütőlapra helyeztük, a szabadon maradt tésztát ráhajtottuk a töltelékre, és a tésztaszéleket összenyomkodtuk.
A párnák tetejét kereszt irányba behasogattuk, majd megkentük tejföl, tojássárgája és kevés reszelt sajt keverékével.
Forró sütőben szép pirosra sütöttük. Párolt zöldségekkel körítettük.
Közben emlegettük, hogy milyen jó is volt a tegnapi könnyed menü.
Előétel: rántott őzláb gomba sült céklasalátával és fetasajtos zöldségsalátával.
Leves: zöldséges, tejszínes gombaleves
2. fogás: borjúcsülök paradicsommal és vargányával sütve.
Desszert: huszonféle gombából készített bográcsos gombaragu galuskával.
Korgó gyomorral hajtottuk álomra fejünket :-)))

Ehhez a recepthez még nem írtak megjegyzést

Oldal 1 - 12212345»...Utolsó »